Évek óta hagyomány, hogy a Budapest Pride szervezői egy egész hónapos fesztivált töltenek meg programokkal júliusban, így hangsúlyozva, hogy a rendezvény nemcsak a felvonulásról szól.
Mi most csatlakoztunk harmadjára ehhez, a saját Pride Piknikünket mindig igyekeztünk feldobni valami extrával az ilyenkor szokásos beszélgetésen és sörözésen túl. Három éve egy színházi előadást hoztunk össze, tavaly pedig képzőművészeti pályázatot szerveztünk.
Idén is szerettünk volna csavarni egyet a koncepción, ezért július 9-én a piknik mellett táncpárbajt hirdettünk az Erzsébet térre. Az alapot a Just Dance nevű videojáték szolgáltatta, ami kicsit a Guitar Heróhoz hasonló: kivetítőn mutatja a koreográfiát, amit a játékosoknak le kell utánozniuk, miközben szól a zene. A szoftver érzékeli a mozdulatokat és az alapján pontoz, kinek mennyire sikerült reprodukálni.
Reméltük, hogy jó buli lesz, arra viszont még mi se számítottunk, hogy ennyire: a Pride szervezői egyenesen azt mondták, ilyen egyedi és szuper hangulatú rendezvényt senki nem csinált még a Pride fesztiválok keretében.
Az Erzsébet tér megtelt emberekkel, akiknek a nagy része kimondottan miattunk érkezett: legalább 100-an biztosan eljöttek, nagyjából a felük a táncban is részt vett, kisebb csoportokra osztódva.
A programot eredetileg 3 órásra terveztük, de amikor bejelentettük volna, hogy lassan itt az utolsó tánc ideje, pont érkezett egy hatalmas csoport, szóval esélytelen volt lelőni a bulit. Velük is nyomtunk pár kört, majd leállítottuk a játékot, de a háttérben továbbra is szólt a zene, és az emberek egyszerűen nem akartak hazamenni. Még este 10 körül is több tucatnyian lazultak és táncoltak a playlistre, ami egyébként a felvonuláson is szólni fog.
És akkor ezzel át is térnénk a lényegre: idén először veszünk részt buliszekérrel a Pride felvonuláson, a hangulat reményeink szerint legalább ilyen, de inkább még jobb lesz. Gyertek és vonuljatok velünk szombaton! Részletek a hivatalos Facebook-eseményben, minket valahol a menet közepén keressetek.
Videó hamarosan!