Rákospalota nyáron: méhlegelő, pad, kertészkedés és szemétszedés

A tavasz folyamán, áprilistól június végéig egy maroknyi, de annál lelkesebb passzivistacsapat munkájának köszönhetően több ütemben elkészült a XV. kerület első Nemzeti Méhlegelője és Méhpihenő Wellness Centruma. Ez volt az első fázis:

Ez a második, amikor egy padot is kihelyeztünk:

Ez pedig a harmadik, amikor a híres MKKP Dinó is meglátogatott minket:

Május elején kaptunk bejelentést, hogy vandálok illegális szemetet raktak ki a Nevesincs-tó ès a Szilas-patak közé.

Külön felháborító, hogy épp lomtalanítás volt a kerületben, mégis oda vitték. Meglátogattuk a területet, aminek sajnos több pontján is illegális szeméthegyek rondították a tájat.

Helyi jelöltünk, Steimetz Alex bejelentést tett a Közterület Felügyeletnél az esettel kapcsolatban. Azt ígérték, kimennek a helyszínre a Mezei Őrszolgálattal, dokumentálják a történteket, visszanézik a kamerákat (8 napig tárolják a felvételeket), és ha látszik, ki vitte oda a szemetet, feljelentést tesznek a rendőrségen.

Az ügy happy enddel zárult, alig pár nappal később elszállították a szemetet.

Pár héttel korábban a Szilas-patak mentén is összeszedtünk jó néhány zsáknyi szemetet.

A szervezésért a Szilas-tó Természetvédelmi Terület civil csapatot illeti köszönet.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Túl kevés tuját ültettünk Fehérváron az illegális parkolás ellen, szóval vittünk oda még néhányat

Székesfehérváron, a Lövöldén évek óta problémát jelentenek a Sörakadémia előtti területre felhajtó beszállítók és városgondnoksági autók, illetve az ott lakó Read more

Csikket szedtünk volna a csepeli HÉV sínei közül, de kiderült, hogy még nekünk kéne fizetnünk érte

Zöldkutya heteket tartunk áprilisban, amihez kapcsolódóan igyekszünk minél több helyen szemétszedő akciókat szervezni. Így történt például Szombathelyen, Kőbányán, valamint Csepelen Read more

Földmásnapi szemétszedés és lefojtó klubozás Szombathelyen

Április 22. a Föld Napja, mi viszont egy nappal későbbre hirdettünk "Földmásnapi" szemétszedést Szombathelyre, már csak azért is, hogy megmutassuk: Read more

Bulizz szemetelés nélkül! – Figyelemfelhívás Úrkúton

Tudjuk, hogy a helyi fiatalok legnagyobb problémája, hogy Ajkán nincsenek szórakozóhelyek, ezért a szomszédos Úrkútra kell járni bulizni. Azt is Read more