Mindenkinek megvan a maga keresztje, nekünk a Bükkben – Így telt az idei MKKP tábor

199 Shares

Idén rendeztük meg 7. alkalommal az MKKP Országos Passzivista Találkozó és Alkotótábort, aminek ezúttal a bükkszentkereszti Hollóstető Hegyikemping adott otthont, augusztus 3-7. között. Bár a tavalyinál messzebbre kellett utazni Budapestről, ezért sokszorosan kompenzált a legfontosabb fejlemény, mégpedig az, hogy voltak pávák!

Valamint sok kedves régi és új ismerős. Azokra is gondoltunk, akik most személyesen nem tudtak velünk lenni (vagy nem végig).

És hogy milyen programokon vehetett részt, aki fizikai valójában is eljött? Nézzük sorban!

Előadások, beszélgetések, workshopok

A programok legnagyobb részét ez a kategória tette ki. Szó volt a mémek és a politika viszonyáról Heller Z. Péter, a Meme Múzeum egyik alapítója jóvoltából. A facebookos politikai kommunikációról Milbacher Dániel (Paradigma Intézet) beszélt, az állami és az általunk képviselt “okos” drogpolitikát pedig Dávid Ferenc (Kék Pont Alapítvány) és Szemelyácz János (Magyar Addiktológiai Társaság) vetette össze. A filmklubszervezés kulisszatitkait Labáth Viktor (Magyar Filmklubszövetség) osztotta meg, az LMBTQ közösség aktuális helyzetéről Radványi Viktória, a Budapest Pride elnöke mesélt. Volt egy külön workshop a kender kreatív felhasználási módjairól (pl. pesztó), valamint a Bükk állatvilágáról is.

Intergalaktikus Gömbasztalbeszélgetés keretein belül vettük sorra, milyen kilátásai vannak manapság a hazai csillagászatnak és űrkutatásnak. Ebben Pacher Tibor (PuliSpace), Kiss-Tóth Ágnes (ELTE Fizika Tanszék), Arnócz István (Magyar Asztronautikai Társaság), valamint Szabó Olivér Norton (Svábhegyi Csillagvizsgáló) volt a segítségünkre. Orsós János és Derdák Tibor, a Dr. Ámbédkar Iskola alapítói a cigány gyerekek tanulási és karrierlehetőségeiről beszélgettek, az MKKP helyi szervezetei pedig „elértük, hogy megcsinálják” témában tartottak prezentációt.

Városfelújító akciók, műhelyprogramok

Kutakat festettünk a szomszédos Répáshután.

Itt készítettük elő a később a Budai Várban elhelyezett történelmi padjainkat.

Stencilek segítségével kidíszítettük a tábor bejárata melletti buszmegállót.

Ismeretterjesztő táblákat helyeztünk ki a Bükk igazi, illetve kitalált élővilágáról.

Répáshután és a táborban pedig néhány csikkszavazót is, ha már ott voltunk.

Tartottunk vízrakéta kilövést, itt van róla egy remek lassított felvétel (az utolsó fél perc az igazán érdekes).

Ezen kívül volt szabadfogású pólómintázás több alkalommal is, kreatív marás workshop, valamint kitűzőket és hűtőmágneseket is készíthetett, akinek ehhez volt kedve.

Játékok, sportprogramok

Nagy sikerrel zárult a kecskeméti különítmény jóvoltából megrendezett MKKP olimpia, aminek keretében különféle ügyességi feladatokban és akadályversenyekben mérhették össze rátermettségüket a csapatokba rendezett táborozók.

Túl régóta várjuk, hogy Kásler Miklós NKA támogatásából elkészüljön végre a magyar népi edzésforma. Mivel nem bírtuk tovább enélkül, tavaly külön pályázati forrás nélkül is kidolgoztuk az első magyar ethnofitness edzést, hogy egyszerre kedveltessük meg a testmozgást, a kreatív közpénzszerzést és a Pozsonyi csata filmet. Az óriási sikerre való tekintettel az idei tábor programjából sem maradhatott ki.

A szombat esti Megapolitikus vetélkedő érdeklődés hiányában az addigra már bő 2 órásra duzzadt csúszás miatt sajnos elmaradt, a vállalkozó szelleműek viszont részt vehettek a több napon is átívelő LARP szerepjátékon, aminek keretében különféle lények bőrébe bújva, küldetések teljesítésével szerezhettek pontokat, illetve matricákat az útlevelükbe.

Buli

Ezúttal is jobbnál jobb sztárfellépők szórakoztatták a kulturált kikapcsolódásra vágyó nagyérdeműt. Ákos sajnos idén sem ért rá, ellenben koncertezett a HumpPank, a Be Strong Johnny, Funktasztikus, Holi, a Kabin, illetve az egyik legjobb kampánydalunkat jegyző Milyenferi., akik kétszer is eljátszották a Pulitikát. A DJ-felhozatalt Dr Analog – Crapman mellett Dj Pullout színesítette, valamint volt karaoke is, ahol mindenki élesben is kipróbálhatta énektudását vagy nemtudását.

Újság

Ezúttal rekordot döntöttünk: míg tavaly csak az újlengyeli tábor befejezését követően, posztumusz módon készült el a hivatalos újság, idén már a helyszínen összeraktuk. Persze az utolsó estéig azért sikerült halogatnunk, így egy maroknyi megfáradt, de annál lelkesebb csapatnak (élen grafikusunkkal, Hetényi Zsolttal, valamint a fentebb már kiemelt kecskeméti csapattal) hajnalig tartó virrasztással sikerült összehoznia. IDE KATTINTVA lehet elolvasni a Bükkszava névre hallgató eredményt.

Még néhány random hangulatkép a végére:

Komment!
Ez is érdekelhet:
Balatoni nyaralás, fejlesztő foglalkozások – Közel másfél millió forinttal támogattunk eddig menekülteket segítő civileket

2022 májusában úgy döntöttünk, hogy az ukrajnai háború elől menekülők segítésére beérkezett pénzadományaitok egy részét pályázaton osztjuk ki. Olyan civil Read more

Felszámoltuk a rétsági gumiültetvényt és szemétlerakót, már csak a patak vizét kell megtisztítani

Balassagyarmati csapatunk a világuralmi törekvések jegyében elhatározta, hogy más, környező településeken is felmérik, mit lehetne akciózni. Így jutottak el Rétságra, Read more

Aszófőn az önkormányzat vett egy boltot, majd odaadta üzemeltetésre az alpolgármester férjének

Aszófőn a polgármester felesége és az alpolgármester férje 2021 elején megalapították a Bölcsek Kamrája Kft-t. A cég sikeresen pályázott a Read more

Úgy alakult, hogy az egyik városfelújító akciónk bekerült egy mesekönyvbe

Nagyjából három évvel ezelőtt, 2019 szeptemberében szerveztünk túrázással egybekötött városfelújító akciót a Pilisbe, a Pomáz külterületén található János-forráshoz. Az egyik Read more