Az ajkai önkormányzati lap szerint felesleges egy játszótér közelébe zebrát tenni, sétáljanak csak a kisgyerekesek

2022. szeptember 16-án jelenik meg az Ajkai Szó legújabb száma nyomtatásban. A közfinanszírozásból működő újság több ponton is valótlanságot állít a legutóbbi ajkai eseményeinkkel kapcsolatban. Érdemes végigolvasni a cikket, valamint külön megcsodálni a rendkívül igényesen kivitelezett illusztrációt.

Amúgy az Ajkai Szót már a Veszprém megyei Választási Bizottság is elmarasztalta, amiért nem jelentették meg az MKKP jelöltjeit 2019-ben, illetve nem számoltak be a kampányunkról. Emiatt kénytelenek voltunk kiadni saját újságunkat, a Félig Független Ajkai Szót (FFASZ).

Na de térjünk vissza a szeptember 16-án megjelenő újságcikkre!

2022. augusztus 12-13-án megrendeztük a III. ajkai SZAR zene fesztivált. A rendezvényt évek óta megtartjuk, egyre nagyobb az érdeklődés rá. A fesztiválon helyi és országos fellépők bizonyíthatják tehetségüket a nagyérdemű közönségnek. Mindig igyekszünk olyan zenekaroknak/DJ-knek megjelenést biztosítani, akik még pályájuk elején vannak, és nagyot dobhat jövőbeni karrierjükön egy-egy megjelenés.

Koncert a III. ajkai SZAR zene fesztiválon

A fesztivált 2019-ben neveztük el. Célja valóban az volt, hogy jelezzük elégedetlenségünket az alacsony választási eredmény miatt. De szerencsére mi ezt is úgy tesszük, hogy közben bulit csinálunk Ajkán, hogy kicsit felpörgessük az unalmas hétköznapokat, és szórakozási lehetőséget adjunk a helyieknek.

A cikkben valótlanul jelent meg az idei választási eredményünk. Ezt egyszerűen ellenőrizni lehet a valasztas.hu weboldalon. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2022-ben:

  • Országosan 3,27%-ot ért el,
  • Veszprém megye 03-as körzetben 2,39%-ot ért el,
  • Ajka városában pedig 3,38%-ot ért el.

Megmozdulásunkkal valóban sikerült feldühítenünk egy helyi vendéglő tulajdonosát, aki valóban megfenyegetett minket, hogy elvágja a kábeleket, ha a fesztivál második napján is hangosak leszünk. Tényleg csalódottan konstatáltuk másnap, hogy minden kábelünket épségben kell visszaszállítanunk. Szerettünk volna újakat venni, az az igazság.

A SZAR zene fesztivál keretében a koncertek mellett építettünk egy padot is, amit ki is helyeztünk a VMK-nál lévő kék, Kutyapárt által épített buszmegállóba. Pár hét múlva a komplett buszmegállót elszállította az Önkormányzat, de elvileg csak ideiglenesen. Telefonon azt ígérték, a közművek ellenőrzése után visszakerül a helyére, sértetlenül.

Az említett pad és buszmegálló

Szerencsére egy kutyapártos passzivista sosem unatkozik! Szeptember elején egy mobilzebrával hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a Fő utca – Kórház utca kereszteződésében hiányzik egy zebra, így feleslegesen nehéz megközelíteni a városligeti játszóteret a belváros irányából.

A cikkben valótlanul jelent meg, hogy a Kórház parkolóhoz szeretnénk a zebrát elhelyezni. (Amúgy ott sem lenne rossz, de mi a Kórház utca másik végére gondoltunk, ahogy többször említve is lett a sajtóközleményben. És még a cikk írásakor is bemásolta Lékó Sándor főszerkesztő úr a pontos, általunk javasolt elhelyezést.)

Az igazság az, hogy a Fő utca felőli oldalon nagyon kellemetlen az átkelés, ezt szeretnénk biztonságosabbá tenni, ugyanis igen: valóban aggódunk a kisgyermekes szülőkért és kismamákért. Ha nem muszáj, ne kelljen feleslegesen 700 métert és 2 átkelést megtenni a város legforgalmasabb útvonalán. Ezért bizony vállaljuk a felelősséget. Szeretnénk képviselni az embereket, és szeretnénk, ha jobbá tudnánk tenni a hétköznapjaikat!

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt és ajkai alapszervezete azért dolgozik, hogy mind az ország, mind pedig kisebb közösségünk, városunk élete is sokkal vidámabb, kényelmesebb legyen. Képviselőink meghallgatják a lakosok panaszait, és azokra próbálnak megoldási javaslatot is nyújtani. Ha kell, cselekszünk.

Ha szeretnél Te is egy ilyen közösségbe tartozni, ha eleged van a sajtótájékoztatókból és inkább csinálnál valami hasznosat, csatlakozz hozzánk passzivistának!

Komment!
Ez is érdekelhet:
A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a Kormányhivatalhoz fordultunk

Többször jeleztük már az ajkai jegyzőnek, hogy nem kerülnek fel időben a bizottsági és testületi ülések meghívói, illetve jegyzőkönyvei a Read more

A Kutyapárt nyomására lesz új SZMSZ Ajkán, így már nem lesz törvénytelen az önkormányzat működése

Schwartz Béla Polgármester Úr kommentben válaszolt a korábbi felvetésünkre, miszerint törvényellenesen működik az ajkai önkormányzat az SZMSZ hiánya miatt. Röviden a Read more

Az elfelejtett ajkai SZMSZ, ami miatt most törvénytelenül működik az önkormányzat

UPDATE: a Kutyapártnak köszönhetően lesz új SZMSZ-e a városnak és szűnik meg a törvénytelen működés! Rendkívül sok dolga van az Read more

A helyi elitnek épített lakásokat az önkormányzati cég Ajkán a fiatalok helyett

Több társasházat is épített Ajkán a Liget utcában a 100% önkormányzati tulajdonú cég, az AVÉP Kft. Ugyanez a cég értékesítette Read more