Balatoni nyaralás, fejlesztő foglalkozások – Közel másfél millió forinttal támogattunk eddig menekülteket segítő civileket

2022 májusában úgy döntöttünk, hogy az ukrajnai háború elől menekülők segítésére beérkezett pénzadományaitok egy részét pályázaton osztjuk ki. Olyan civil szervezetek és önkéntes munkát végző magánszemélyek jelentkezését várjuk, akik az elszállásoláson és alapellátáson túlmutató projektekkel, programokkal, egyéb segítségnyújtással tennék élhetőbbé, elviselhetőbbé a helyzetet a Magyarországra érkező menekültek számára. A támogatásra folyamatosan lehet pályázni, amíg a keret tart. Ez jelenleg még 750 ezer forint, pályázatonként maximum 250 ezer forint nyerhető el. Az elbírálást és az előfinanszírozott támogatást kéthetente bonyolítjuk le. 

A pályázat kezdeményezője és készítője Juhász Veronika kutyapártos alelnökünk, akit Budapesten a II. kerületben önkormányzati képviselőként is ismerhettek.A pályázatok elbírálását egy héttagú bizottság látja el, melynek tagjai Veronika mellett: Dada Suzi, Ivan Petra Kinga Manó, Bartis Krisztina, Bolla Aliz, Kovács Dávid Kuvesz, és Türk Attila. Ők egytől-egyik a Kutyapárt menekültsegítő műveletének aktív résztvevői a kezdetektől, így közelről ismerik a felmerülő szükségleteket, és fontosnak tartják, hogy az alap segítségnyújtás mellett más módon is tudjuk támogatni a menekülteket.

A pályázati programnak kifejezetten célja, hogy reagáljon a menekültválság változó dinamikájára, és támogassa a hosszabb távú segítést, a menekültek beilleszkedését, megalapozza a segítők kapcsolódását országszerte, amiből erőt meríthetnek azok, akik önkéntes alapon egy egész államszervezet feladatát vették a nyakukba. Reméljük, hogy az utógondozás során közösséggé formálódhatnak a segítők és segítettek egyaránt. Éppen ezért a pályázati program nem ér véget a projektek megvalósításával, hanem lehetőséget adunk közös tapasztalatcserére, ötletek és erőforrások megosztására utógondozó találkozások során. Az alábbi beszámolóban bemutatkoznak az eddigi nyertesek. Ismerjétek meg a projektjeiket!

Artopolis Egyesület (Budapest)

Elnyert támogatás: 100 000 Ft

Három alkalommal, 2-3 hetente hétvégén megrendezett brunchok keretében ukránokat és más országokból idemenekülteket, vagy ideiglenesen itt élőket kérünk meg arra, hogy otthonukra emlékeztető étellel vendégeljék meg az érkező nézőket. Falatozás közben mesélnek az életükről, elmondanak egy történetet az otthonukról, vagy arról, amit az otthon jelent nekik. A közös performatív étkezés kötetlen beszélgetésként folytatódik. A nyelvi akadályok legyőzéséhez önkéntes tolmácsokkal dolgozunk. Az utolsó alkalom még hátravan.

Szerveztünk továbbá egy háromnapos ifjúsági alkotótábort, elsősorban olyan 10-15 éves fiatalok számára, akik az ukrajnai háború miatt kényszerültek elhagyni az otthonukat. Ennek elsődleges célja az volt, hogy inspiráló és fejlesztő programokat nyújtsunk a tinédzserkorú menekülteknek. A játékos drámapedagógiai foglalkozások mellett Visky Ábel filmrendező vezetésével a résztvevők egy közösen választott témára reflektálva elkészítettek egy kisfilmet, amelyet szeptember 24-én nyilvánosan levetítünk közösségi terünkben, a VII. kerületi Szendvicsbárban, egy kötetlen beszélgetős est keretében. A filmet utána online is elérhetővé tesszük.

Dnipro Országos Ukrán Kulturális Egyesület (Veszprém)

Elnyert támogatás: 250 000 Ft

Nyolc alkalmas foglalkozássorozatot szeretnénk megvalósítani vasárnaponként, eddig 3 alkalom zajlott le, 5 van még hátra. A játékokban 5 és 19 év közötti ukrán gyermekek vesznek részt, igény szerint édesanyák is csatlakoznak hozzájuk. Önismereti, csapatépítő, kreatív, tér- és testtudatot fejlesztő, feszültséglevezető mozgásos gyakorlatok vannak a középpontban, Domonkos Ágnes tréner vezetésével. A társulat ukrán tagja, Bondarchuk Mykola folyamatosan anyanyelvén tolmácsolja a fiataloknak.

Mindeközben a felnőtteknek berendezett előtérben “kávéházi” beszélgetés formájában “anyakör” zajlik. Ezt egy szintén a háború elől menekült, már helybéli pszichológus asszony, Irina Slimakova indította el, aki időközben elhagyta az országot, illetve a Dnipro Egyesület vezetője, Zakar Irina, és több, már régebb óta Veszprémben élő, ukrán származású önkéntes. A jelenleg kijelölt alkalmakon Domonkos Ágnes tart vezetett relaxációt az anyáknak, folytatva ezt a segítő kezdeményezést.

Aktív Mancsok Segítőkutyás Egyesület (Újkígyós)

Elnyert támogatás: 100 000 Ft

Olyan Kárpátaljáról érkező önkénteseknek, illetve menekült családoknak adtunk augusztusban otthont az Aktív Mancsok bázisán, akik még nem jártak nálunk, de néhányukkal évek óta tartjuk a kapcsolatot. A találkozás fantasztikus volt, érzésekkel és kutyákkal teli, ugyanis kutyás szakmai találkozó is volt egyben. Az együtt töltött napokban tanultunk terápiáskutya-kiképzést, foglalkozás-tervezeteket néztünk át és fejlesztő foglalkozásokat is tartottunk a gyermekek számára. Emellett pancsolhattak Szanazugon a kutyákkal, és Békéscsabát is láthatták.

Kék Erdő Alapítvány (Debrecen)

Elnyert támogatás: 250 000 Ft

Pop Up Study Group-ot szervezünk, fő céljaink a diverzitás és reziliencia, 3 nyelven (magyar, angol, ukrán), különböző városokban. Kis iránymutatás után ez a foglalkozás franchise rendszerben is tud működni. Az ukrajnai menekült családok/gyerekek, magyar anyanyelvű gyerekek és önkéntesek (magyar, külföldi egyetemisták, felnőttek) alkotják a foglalkozások csoportjait. Ennek során kreatív tevékenységeken keresztül tanulhatnak, játszhatnak és kikapcsolódhatnak. Azért különleges ez a study group, mert ha olyan a társaság, bármilyen problémát, tanulmányi anyagot vagy élethelyzetet fel lehet dolgozni a tevékenységen keresztül. A pop up rendszer pedig azt jelenti, hogy oda megyünk és ott csináljuk, ahol ezek a csoportok megtalálhatóak (eddig Hajdúszoboszlón és Debrecenben).

Kiss Márió (Záhony)

Elnyert támogatás: 250 000 Ft

Egyre több roma menekült érkezik a határra, de nem megy gördülékenyen a munka az önkormányzat és a romák között. Az önkormányzat azt mondja, hogy a romák gazdasági menekültek, így nem nyújt nekik meleg ételt és szállást. Ezért a romák a vasútállomáson vannak, nagyon a kisgyerek, általában több órát kell ott várniuk. Mivel nagyon sokan nem jól beszélik a magyar nyelvet, ezert a felnőtteknek összeállítottam egy cigány-orosz-ukrán nyelvű tájékoztató füzetet. A gyerekeket pedig rajzos, kézművés, játékos foglalkozásokkal kötjük le heti két alkalommal, amíg a vasútállomáson vagy a menekültszálláson várakoznak.

Nagy Dominik (Kisgörbő)

Elnyert támogatás: 250 000 Ft

A kisgörbői menekülteket vittük el a Balatonra egy napra, hogy megismerhessék a messze földön híres balatoni “hekket”. A fő indíték egy 13 éves menekült kislány születésnapi kívánságának volt, amit sikerült is megvalósítani. Reggel közösen köszöntjük fel őt tortával tortával, nagyon meghatódott mindenki. Utána elmentünk Balatonmáriafürdőre, bár sajnos aznap fújt a szél és hideg volt, de mindenki nagyon várta, hogy láthassa a Balatont és fürödni tudjon. Megnéztük a Mária Napok alkalmából felvonuló Fúvószenekari felvonulást, ebédeltünk, fagyizunk, majd elmentünk Keszthelyre egy 1 órás naplementés hajókirándulásra is. Összesen 24-en vettek részt a kiránduláson.

Mosolymanó Egyesület (Pécs)

Elnyert támogatás: 125 000 Ft

Integrált művészetterápias foglalkozásokat szerveztünk Pécsen, a Mosolymanó Jótékonysági Központban. Decembertől egészen július közepéig tartott a program, helyi és menekült családok is látogatták. Szeptembertől szeretnénk újraindítani, de nem tudjuk tovább finanszírozni, ezért pályáztunk. További 5 alkalommal szeretnénk másfél órás foglalkozásokat tartani, művészetterapeuta vezetésével. Ha minden jól megy, novemberben kezdjük.

Neked is van egy hasonló projektötleted, amit szívesen megvalósítanál, csak az anyagi fedezet hiányzik? Várjuk a pályázatodat!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Adománygyűjtés, szabadfogas és Kék Mikró Békés megyében

A MKKP által szervezett karácsonyi-újévi adománygyűjtes 2020-21 fordulóján olyan sikeres lett, hogy a befolyt összegből nemcsak Budapesten, hanem néhány vidéki Read more

ELKÉPESZTŐ: WC PAPÍR OSZTÁS ÚJPESTEN IS!

Most nem volt majdnem tömegverekedés, mint a bokorosztásnál márciusban, de így is körl-belül másfél óra alatt osztottunk ki több ezer Read more

Kórházba belopott szappan, szociális hajvágás – Best of MKKP Social Club

Embermentő csoportunk az MKKP Social Club. Kedvencebbnél kedvencebb akcióink a kórházba belopott szappantól a kormányellenes budipapírig. 1. Hajléktalanok kérték - Read more

„Tököm tele van a passzív középosztálybeli hozzáállással, szeretnék tenni valami hasznosat!”

Néhány hete hirdettük meg a „Sztrájkban Sztár” akciót, II. kerületi képviselőnk, Juhász Veronika kezdeményezésével, az MKKP Social Club égisze alatt. Read more