Buda – határozottan cuki! – akár csak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi szereplői:
Minden vezetőnek, kiváltképp egy jó vezetőnek jól jön egy olyan tanácsadó, aki nem csak azt mondja neki, amit hallani szeretne. Mi ilyen “tanácsadói” vagyunk a mindenkori hatalomnak.
Juhász Veronika, képviselő:
OKTÓBER 2-án vasárnap a II. kerületben lehet szavazni Hildebrand Krisztiánra.
Krisztián a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltje.
Krisztián ehhez mérten a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltjeként is mutatja be magát.
Krisztián a Képviselő-testületben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt értékrendje mentén, kisebbségből politizálna. Politikai frakció-lojalitás nélkül, azaz: lelkiismeretből és utánajárás alapján szavazna, keresné az ügyek menti együttműködést, kihangosítaná a dícséretet és a kritikát egyaránt.
Én képviselőként ezt kezdtem el a kerületben 2019-ben. Nekünk most ez a szerepünk, ez a mozgásterünk. Ez ugyanakkor egyértelműen a nehezebb út is. Nem tudjuk a könnyebb utat járni, amíg ennyivel kisebbek vagyunk, de tudunk bátran kisebbek lenni: ha kitesznek az ajtón, visszamászunk az ablakon.
Krisztián támogatná azt az eddigi munkámat, amiben az átláthatóság, az esélyegyenlőség és a részvételiség kapta a fő hangsúlyt. A környezetvédelem is fontos nekem, amiben pedig építő vitákra számíthatok Krisztiánnal. Nem értünk mindenben egyet, és ez nagyon fontos.
Segítene tovább vinni azt, amit elkezdtem: hogy a lakosság aktív szereplője legyen a közéletnek, és a közügyek közérthetőek legyenek. A civil lakos ne érezze magát hülyének, inkompetensnek, merjen kérdezni, és a konfliktust, vitát ugyanúgy vállalni, mint a megbékélést, és a hálát. Mérlegeljen, és becsüljük ezért: ne kelljen választania a feltétlen csodálat, vagy a végletes szkepticizmus között, ami a vezetőkhöz fűződő viszonyát illeti. A polgár legyen partner: becsülje meg magát, mert mi is megbecsüljük őt. Az Önkormányzat is közeledjen a polgárhoz, ne csak szolgáltatóként, de bevonóként: hozza helyzetbe az állampolgárt.
21 képviselő van a testületben. 21 dolgozó képviselőt lássunk, lássuk 21 képviselő munkáját, személyiségét.
Most három jelölt indul a kerületben. Szerintem a három, az nem kettő, hanem három. Szerintem nem jó, ha egy jelölt bemutatkozójában mégis azt írja a közösségnek, hogy “két világkép között lehet választani” a mostani időközin, melyek közül az egyik a “gyűlöleté és a kapzsiságé”. Szerintem ez etikátlan, ez elfedés, és eltörléskultúra (cancel culture). Szerintem ehelyett lehetne politikailag sportszerűnek, és tisztelettudónak lenni: vagy egyáltalán nem foglalkozni a másikkal, vagy korrekten fogalmazni.
Szerintem a DK-s frakcióban megüresedett helyre nem Őrsi Gergely jelöltje, hanem a DK jelöltje indul, akit Őrsi Gergely támogat. Szerintem ezt mégis így leírni a plakátokon, az egy eufemizáció, szépítés, ami azért van, hogy ne kelljen leírni, hogy DK, de azt lehessen leírni, hogy Őrsi Gergely. Előbbi ugyanis nagyobb eséllyel nem szimpatikus a közösségnek, utóbbi viszont nagy valószínűséggel igen.
Szerintem nem jó, ha polgármesterként, ebből a funkcióból valaki leveleket küld a kerületieknek, hogy szavazzanak a jelöltjére, akiről a levélben szintén nem írják le, hogy a DK párttagja, és DK-sként a DK-s helyre indul, azért, hogy a DK és a frakciók megállapodásai szerint szavazzon. Szerintem ebben a helyzetben mindegy, hogy a polgármester ezt a saját pénzéből fizette-e.
Szerintem, amikor a polgármester a DK-s helyre induló DK-s jelöltet saját jelöltjeként állítja be, akkor ő politizál, leginkább pártpolitizál. Szerintem, ha a polgármester politizál, akkor igazabb, ha azt mondja, hogy politizál, mint, ha azt mondja, hogy nem politizál.
Szerintem nem jó azt hirdetni, hogy “itt nincs politizálás, és pártpolitikának helye nincsen”, miközben mindannyian pártok képviselőiként jutottunk be a Képviselő-testületbe, és a két nagyobb tömb frakciófegyelem mentén szavaz. Szerintem nem jó, hogy a Hivatal azt se tudja, mi az a frakció (a lakosság sem), és mit csinál, miközben itt már sokkal hamarabb körvonalazódnak a döntések, mint a nyilvános testületi ülésen.
Szerintem nem jó azt hirdetni önkormányzati politikusként, hogy “itt nem politizálunk”, mert azzal leginkább pont azoknak a politikusoknak, és annak a politikának kedvezünk, akik, és ami miatt ezt hirdetjük: ezzel meg így pont az állampolgároknak ártunk. Szerintem nekik pont, hogy kéne akarni politizálni, azaz a közélet iránt érdeklődni, a saját erejüket megérezni, a saját érdekeiket felismerni, és ügyek mentén érvényesíteni tanulni. Szerintem másként tudatosan függésben tartjuk őket, ami inkább tesz jót a mi népszerűségünknek, hatalmunknak, de nem a közösség öngondoskodásának, képessé tételének.
Szerintem egy álságos és meghasonlott állapot, hogy helyi politikusként pont azoktól az emberektől tartunk (lakosok), akiktől a legitimációnkat várjuk: és pont ezért nem lenne szabad pont őket kizárni abból, hogy nagyon értsék, mit miért csinálunk, mi miért történik.
Szerintem senki nem “indul rá” senkire, és senki nem “veszi el a szavazatot” a másiktól. Szerintem mindenki elindul, és az emberek szavaznak rájuk. Szerintem a szavazatot azt felnőtt emberek adják arra a jelöltre, amelyiket ők választanak. Szerintem, ugyanakkor, kis pártként nekünk, Kutyapártosoknak ezt könnyebb így gondolni, mint amikor a feltörekvés, vagy a helyzetben maradás magasabb szintjén vannak már a pártok, szövetségek. Szerintem akkor sem mindegy, korántsem, hogy milyen áron akarnak helyzetben maradni.
Szerintem minden jó ötlet, javaslat, minden munka és kritika önmagához képest, és nem a vezető hatalomhoz képest értékes. Szerintem minden vezetőnek, kiváltképp egy jó vezetőnek, jól jön egy olyan tanácsadó, aki nem csak azt mondja neki, amit hallani szeretne.
Ezt én úgy tudom megtenni, ha nem a lojalitás, hanem az empátia és a mérlegelés vezérel, és ha hajlandó vagyok állni a nyomást, amit a szokatlan viselkedésem indukál. És úgy, ha nem veszem magamat túl komolyan, annyira komolyan, hogy már fontosabbnak érezzem magam, mint egy egyszeri civil a közösségünkben, aki kíváncsi és tanulni, tenni szeretne.
Sokan még nem tudják, de valójában egy közösség, kellő információ birtokában, képes jó döntéseket hozni a saját életéről. Ezek a döntések semmivel nem lesznek rosszabbak, mint amiket mi összeszavazunk a Képviselő-testületben. Én azt szeretném, hogy ezt minél többen tapasztalják meg, és egészen addig gyakoroljuk ezt, amíg nem lesz szükség politikusokra.
…Azért megnéznék egy jó kis utcai dulakodást, miközben valaki épp a másik szavazatát akarja elvenni valakitől…
Örülök, hogy egy demokráciához méltó módon színes a paletta a mostani időközi önkormányzati választáson a II. kerületben! Jó szavazást kívánok!
A kampány során mindkét ellenfelemmel találkoztam szinte naponta a terepen, és nem csak a szavazókkal, de egymással is beszélgettünk. A pártok, amelyek indítottak bennünket, különbözőbbek nem is lehetnének, a világot is nagyon másképp látjuk.
Hildebrand Krisztián Roland:
Pár nappal ezelőtti kampánysétámon a Mammutnál megállított egy fiatalember és barátnője. Hosszan beszélgettünk a kutyapártról, a magyar, a litván és a második kerületi politikáról.
Elköszönéskor azt mondta, hogy a két másik jelöltet, a DK-s Nagy Eszter -t és a KDNP-s Bálványkövi István -t az élet más területeiről már korábbról is ismerte, és azután, hogy most velem is beszélt, azt gondolja, ebben a körzetben akárkit választanak is meg, a kerület jó képviselőt választ. Jól esett. És el is gondolkodtatott.
A kampány során mindkét ellenfelemmel találkoztam szinte naponta a terepen, és nem csak a szavazókkal, de egymással is beszélgettünk. A pártok, amelyek indítottak bennünket, különbözőbbek nem is lehetnének, a világot is nagyon másképp látjuk. De nincsenek kétségeim versenytársaim önkormányzati alkalmassága felől, és arról, hogy nem rajtunk fog múlni az, hogy ha nagy viták lesznek is, megmarad-e (a kampány után visszatér-e) a kerületi közélet civilizált hangneme.
Próbáltam mindkét ellenfelemmel készíteni egy-egy közös fotót. Egyikőjük fenntartások nélkül, azonnal vállalta, a másik jelölt is igy tett volna valószínűleg, de kampányfőnöke csak úgy engedte volna meg közös fotót, hogy az a választás másnapjáig “dobozban marad”. Ezért csak a jelöltek plakátjait teszem ki ide, oszlopról fotózva. Sajnálom, hogy ilyen a kampány.
Ismét előkerültek azok az eszközök, amiket egy bármilyen választáson már sajnos meg kellene szoknunk (én még mindig nem szoktam meg). Névtelen, kiadó megjelölése nélküli, senki által nem vállalt, az egyik jelölt lejáratását szolgáló szórólapok, plakátrongálás, hivatalosnak álcázott, vélhetőleg törvényes, ámde kevésbé etikus magánlevelek, versenyző létezésének semmibe vétele, sajtóként álcázott kiadványokban megjelenő, nagyinterjúnak álcázott, ki nem egyensúlyozott választási kampányolás stb. De a kampánynak lassan vége.
Aki ott lakik, ahol él, azaz körzetbeli, az menjen el szavazni!
Három jelölt lesz a szavazólapon, kettőről biztosan hallott már mindenki, aki pedig ezt olvassa, az háromról is. Válasszák közülünk azt, akiben, vagy akinek a pártjában a legjobban bíznak. Hajrá, választók, most én kivánom Önöknek azt, amit önök kívántak nekem: sok sikert!
Az időközi választással kapcsolatos tudnivalók itt találhatók:
https://www.valasztas.hu/…/budapest-ii.-kerulet-20221002
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltjeként és képviselőjeként ajánljuk magunkat, jelentkezünk a szolgálatra, és mutatjuk be eddigi tevékenykedéseinket:
Hildebrand Krisztián Roland – weboldal
#időközi #választás #2ker #HildebrandKrisztiánRoland #mkkp