Papírunk van róla, hogy fekáliával szennyezett a Szilas-patak vize a Pólus Centernél

Történetünk helyszíne Újpalota, azon belül is a Pólus Center mögötti terület. Itt folyik el a Szilas-patak, ahol egy csatornacső kifolyásánál már nagyon régóta ürülékre emlékeztető erős szag terjeng. Gyanús volt, hogy valaki talán szennyezett vizet enged a patakba, ezért – mivel az önkormányzat tudtunkkal nem tette meg –, civil összefogásból elvégeztettünk egy akkreditált vízminőség-mérő vizsgálatot.

Ennek 38 ezer forintos költségét végül 9 magánszemély dobta össze helyi jelöltünk és passzivistánk, Steimetz Alex kezdeményezésére. Eredetileg egy szélesebb spektrumú, kémiai elemekkel bővített analízist szerettünk volna, de az közel kétszer annyibe került volna, amire nem gyűlt össze elég adomány.

Azonban így is bebizonyosodott, amit feltételeztünk. Kifejezetten egy ponton vettük a mintát, a csatornacső közvetlen kifolyásánál. Természetesen, ahogy gondoltuk, különböző baktériumokat talált a vizsgálat, amelyek jó eséllyel ürülékből és szennyvízből származnak.

A *-gal jelölt értékek a határérték feletti szennyeződést mutatják

Ez persze önmagában nem bizonyítja, hogy tényleg szennyvizet engednek a patakba, ahogy azt sem, hogy az a bevásárlóközpontból származik. A témában megkeresést küldtünk a Pólus Centernek, ezt a választ kaptuk tőlük:

“Tudtunkkal a Pólus bevásárlóközpont nem enged szennyezett vizet a patakba, mivel a Pólus szennyvize a közcsatornába van bevezetve. Az üzemeltetési csapat megkezdi a kivizsgálást az ügyben, remélhetőleg rövid időn belül feltárásra kerül, hogy honnan kerül a patakba a szennyezett víz, illetve az ok is megszüntetésre kerül.”

Videó a helyszínről:

Kerestük a Fővárosi Csatornázási Műveket is, ha válaszolnak, arról is beszámolunk. Fontos lenne, hogy további méréseket is el tudjunk végezni, akár a Szilas-patak más pontjain (hogy kiderüljön, tovább terjedt-e a szennyezett víz), akár a csatorna tetején (ami megmutatná, tényleg az-e a szennyezés forrása).

Ami viszont biztos: szeretnénk felhívni a döntéshozók figyelmét erre a problémára! Az elmúlt évek során bármelyik képviselő, vagy az önkormányzati vezetés elvégeztethette volna ezt a vizsgálatot, mint ahogy a Szilas-patak újpesti szakaszán meg is tették. Sajnálatos, hogy a XV. kerületben ezt civileknek kellett megtenniük a saját pénzükből. Arról pedig aligha lehet vita, hogy semmilyen szennyezett víz nem való egy törvény által védett természetvédelmi területre és egy élő patakba.

Ha te is tennél a környezetszennyezés ellen, csatlakozz az MKKP Zöldkutya csapatához! Passzivistának ide kattintva jelentkezhetsz.

https://ketfarkukutya.mkkp.party/2022/10/04/mkkp-akciok-xv-kerulet-rakospalota-ujpalota/
Komment!
Ez is érdekelhet:
Virágokat és bónusz paradicsomot ültettünk a gaz helyére a Savaria Hotel előtti ágyásba

Eléggé virágtalan, inkább csak gazos volt a szombathelyi Savaria Hotel előtti virágágyás, ami – mint közben kiderült – nem önkormányzati Read more

Hogyan lesz két zsák összeszedett üvegcserépből fűszerspirál? Baján megcsináltuk!

Még február elején történt Baján, hogy az elhagyott varroda épületének Honvéd utcai oldala annyira meglepődött az óriási szélvihartól, hogy kitüsszentette Read more

A csillebérci növénytetejű buszmegállónk teljes pompájában

Annyira rossz nekik, hogy nagyon élvezik. A megállót nagyjából 3 éve építettük, azóta hozzá se nyúltunk a tetejéhez és ilyen Read more

Másfél millió tonna hulladékot raknának le pár méterrel a karsztvíz fölé Veszprém megyében

A nagyjából 1700 fős Veszprém megyei falu, Márkó lakosai 2021 nyarán szembesültek először azzal, hogy megpakolt teherautók haladnak át a Read more