Reptérrel oldanánk meg a Rákoshegy és Rákoskeresztúr közötti közlekedési káoszt

2022-ben, az országgyűlési választások előtt megígértük, hogy rendezzük a Rákoshegy és Rákoskeresztúr közötti közlekedési rémálom helyzetét. Komoly főutak vezetnek keresztül a síneken és igencsak megbénítja az egész környék közlekedését egy-egy áthaladó vonat. Természetesen nem a vonatokat hibáztatjuk, hanem annak a tényét, hogy az autósok és vonatosok ugyanazon a 10 négyzetméteren szeretnének keresztbe áthaladni, ugyanakkor.

Erre remek megoldást kínál, ha az autók a vonatok alatt vagy felett kerülik ki az átkelőt. Jobbról és balról nagyon hosszan további sínszakaszok vannak, így ezt az opciót a tervezési fázis viszonylag korai szakaszában elvetettük.

Terveink szerint felülről kerülnénk ki a vonatokat. Erre az egyetlen mód, ami eszünkbe jutott, a repülés. Rákoshegy területének jelentős részét fedi le egy nemzetközi repülőtér. Csupán arra volna szükség, hogy Rákosligeten, 3-6 négyzetkilométeren, is kiépítésre kerüljön egy reptér, és a kettő között légihidat hozzunk létre. Ennek megvalósításával kikerülhető lesz a vasúti közlekedés miatti torlódás. A 6 kilométeres utat 26 másodperc alatt teszik majd meg az utasok.

A programtervezet több nemzetközi díjat is elnyert. Rossz nyelvek szerint viszont, aki éppen csak a vasút másik oldalára megy, annak továbbra is megéri majd megvárni a vonatot, mint megjárni a reptereket és egy földrajzilag elhanyagolható távolsággal arrébb megérkezni. Nekik üzenjük, hogy nem.

Komment!
Ez is érdekelhet:
A Louvre és a Guggenheim Múzeum egyszerre bújhat el – Utcai művészeti kiállítás Rákosmentén

Rákosmentén 2022-ben nagyszabású utcai művészeti kiállítást rendeztek, a nemzetközi tárlat komoly szakmai latolgatás után választotta Budapest XVII. kerületét célpontjául. A Read more

Hiányzott az állomástábla Rákoshegyen, mi megoldottuk, majd a MÁV kicserélte egy sokkal unalmasabbra

Rákoshegyen hosszú időn keresztül nem volt megállójelző tábla a vágányok között, így a vidékről érkező vonatok nem tudhatták, merre járnak Read more

Padfestéssel riogattuk a békés helyieket Rákoskeresztúron

Rákoskeresztúron a panelházak között híresen ramaty állapotban vannak a padok. Ez leginkább abból adódik, hogy az államszocializmus idejében az ideáltipikus Read more

Dínólátó lencse, emléktábla az elveszett BKK automatáknak – Ezt csináltuk mostanában Pest külső kerületeiben

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more