Játszóteret újítottunk fel és árkot takarítottunk Újfehértón

Váratlanul jóban lettünk Újfehértó polgármesterével, Hosszú Józseffel, akiről kiderült, hogy nyomon követi tiszavasvári csapatunk tevékenységét, így az Üdvözlőtábla-gate fejleményeivel is tisztában volt. Ezután keresett meg bennünket Facebookon, és elmondta, hogy ők Tiszavasvárival szemben szívesen vennék a segítségünket. Találkoztunk, hogy megbeszéljük, miben tudnánk a hasznukra lenni, és már az első percben észrevettük a polgármesteri hivatal előtt álló, nem túl esztétikus virágládákat. Azonban mivel ezek télre úgyis bekerülnek, abban maradtunk, hogy inkább nézelődjünk tovább.

Így jutottunk el a római katolikus templom udvarán található nagycsaládos játszótérig, ahol feltűnt a hiányzó kuka, valamint a padok eléggé leharcolt állapota. Elhatároztuk, hogy a Városfelújító KétHét alkalmából kezelésbe vesszük a dolgot.

Két részletben álltunk neki a munkának, október végén lefestettük a padok nagy részét, novemberben pedig a még hátralévő egy padot, valamint kihelyeztünk egy frissen készített kukát és egy csikkszavazót. Mindkét alkalommal kaptunk süteményt is!

Szintén a polgármester javasolta, hogy kitakaríthatnánk néhány árkot a városban, amelyek olyan idősek házaihoz tartoznak, akik maguktól nem képesek gondoskodni erről. Ez egyébként egy korábban is létező helyi civil akció volt, amibe mi is becsatlakoztunk, valamint maga Hosszú József is részt vett benne.

Vannak terveink az egyik buszmegálló felújítására is, ezekre az említett virágládákkal együtt tavasszal térünk majd vissza.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Utcai akcióink a XII. kerületben az elmúlt pár évből 1.

Buszmegállóból kettőt építettünk. Az elsőt a Konkoly-Thege úton a Magas útnál. Itt előtte egy rozsdás vasból készólt buszváró hirdette a Read more

Az önkormányzat nem, viszont a Kutyapárt mellett már a civilek is a kazincbarcikai villanyoszlopokat javítják

Nyáron kezdődött Kazincbarcikán a villanyoszlop-öltöztető projektsorozatunk, miután észrevettük, hogy a város több pontján is meztelenkednek a közvilágítást biztosító lámpaoszlopok kábeltakarói. Read more

Még Mesterházy Attila is valódinak nézte a vadásznélküli vadászlest!

Rengeteg olyan probléma van, amit nem tudunk megoldani önerőből - például ennek a 30 éves, rohadó hirdető oszlopnak az elbontása. Read more

Vigyázat! Veszélyes gyerekek Szentgotthárdon

Szentgotthárdon az Arany János általános iskola diákjai annyira veszélyesek a társadalomra, hogy a kerítésre kb másfél méter magasan szögesdrótot húztak, Read more