Eltűnt játszótér, hiányzó gyerek wc és közveszélyes gyerekek tábla Újpesten!

De hogy jön ide John Travolta? Mindjárt kiderül! Avagy LAKOSSÁGI BEJELENTÉSEKRE HÍVTUK FEL A FIGYELMET ÚJPESTEN.

2023. március 16-án három helyszínen végeztünk Újpesten figyelemfelhívó akciót a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába beérkezett bejelentések alapján. Hasznos problémabejelentő szoftver ez, próbáld ki valamikor te is!

Három hete városbejárást tartottunk, most 3 bejelentésre próbáltunk reagálni, mindhárom Belső-Újpestet érinti.

Baromira kellene a Semsey parkba legalább egy gyerekmosdó

A Semsey park Újpest egyik legnagyobb parkja. Körülötte rengeteg panelház van, amelyekben több száz család, több ezer ember él. A parkban mégsincs sem gyerek, sem pedig felnőtt ingyenes mosdó. Ez pár millió forintból megvalósítható és fenntartható dolog, úgyhogy el is helyeztünk a parkban 3 táblát, hátha valakinek eszébe jut erre a több ezer emberre 1 db közvécét felállítani.


Elvittek másfél éve egy játszóteret és azóta se hozták vissza

A Lőrincz és a Görgey út sarka mentén álló házak közül eltűnt egy játszótér másfél évvel ezelőtt. Azóta sem lett meg, így John Travolta is maximum Marvint tudja idehozni, hogy eltüntethesse. A betonbaszokat, amelyek ülőkeként szolgálnak, egyébként éppen most cseréli az önkormányzat. Keressük a játszóteret!


Az ország egyetlen zebrája, ahol rálépnek a gázra

A Görgey Artúr útról a Kiss Ernő utcába kanyarodva, Káposztásmegyer felé az autósok a szembejövő autó-, villamos-, biciklis és végül gyalogos forgalommal is találkoznak. Érdemes lenne valamit kezdeni a helyzettel, mert az ide érkező autósok pánikszerűen lépnek a gázra, amint úgy néz ki, hogy épp bőrrel megússzák a kereszteződésben való balkanyart. Mi két VESZÉLYES GYEREKEK táblával hívtuk fel a figyelmet a kisgyermekek kártevő hatására.


Következnek az aluljáróban már megszokott, gyakorlatilag fel sem tűnő telefonfülkék – de hogy mit telepítünk ide, aminek haszna is lesz, az még titok marad egy ideig 🙂

Addig is itt tudtok bejelenteni!


ITT PEDIG KÖVETNI AZ ÚJPESTI FACEBOOK OLDALT

Ez is érdekelhet:
Bud Spencer park avatás

Átadtunk a Bud Spencer parkot Kaszásdűlőn. Először a repteret akartuk átnevezni, hiszen ott csak a Spencert kéne a BUD mögé Read more

Metróoltók

Önkéntes metróoltóink a BKK segítségére siettek. Jelenlétük jelentősen növelte az utazóközönség biztonságérzetét. Még időben felszólítják a tűzveszélyesen piros színű cipők Read more

Újságosztós videók

https://www.youtube.com/watch?v=KL4d1_pvwL8   https://www.youtube.com/watch?v=kU5ba_T4xEU   https://www.youtube.com/watch?v=TMoM1FlqvDg