A Nagy Ho-ho-ho horgász és Vizipók-Csodapók találkozása egy gárdonyi buszmegállóban

Az elmúlt hónapok városbejárásait követően Fejér megye több városába is sikerült ellátogatnunk. Míg a többi párt csak beszél róla, hogy kellene ilyesmit csinálni, a Kutyapárt meg is valósítja!

Így jutottunk el Gárdonyba is, ahol több problémát sikeresen felkutattunk. Volt köztük ronda villanydoboz, elhagyatott terület, valamint rossz állapotban lévő buszmegállók is. Utóbbiak közül is kiemelkedett a gárdonyi vasútállomás előtti megálló, ahol évtizedes hirdetések nyomai, kosz, sőt az “illatok” alapján régebbi miniszteri tojásdobálások is fellelhetőek voltak.

A bejárás során végül a Rendkívüli Ügyek Minisztériuma is felkarolta a buszmegálló felújításának tervét.

Az elmúlt időszakban számos buszmegállót újítottunk fel az ország számos pontján. Készült például otthonosított, legendás állatos, supermariós. A Velencei-tó közelsége miatt itt adta magát a vizes tematika, ezen belül két népszerű mese ötvözete mellett döntöttünk. Egy lelkes kecskeméti passzivistánk vállalta a grafika elkészítését, ami elmondása szerint annyira szuper lett, hogy a helyi csapatával együtt a kivitelezésben is részt vett. Köszönet és magas összegű nokiás dobozok illetik meg őket!

Fejér és Bács megye passzivistáinak közös akciójára végül április 15-én került sor. Az eredmény magáért beszél:

20230415_165613_HDR
20230415_165010_HDR
20230415_164931
20230415_151301
20230415_145700_HDR
20230415_133113_HDR
20230415_121213_HDR
20230415_115741_HDR
previous arrow
next arrow

Legyen minden jobb!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kiss János utcai dínók

Mondjuk nem volt nehéz, de sikerült Pintér Sándornál többet tennünk a magyar oktatásért. Megcsináltuk a padokat az ELTE Tanító- és Read more

Csak egy mézeskalácsház buszmegállót szerettünk volna Fehérvárra, de a Városgondnokság szerint balesetveszélyes

Május 6-án délután 3 órakor tobzódtunk a Kadocsán lévő buszmegállónál, elkezdtük felújítani kartonplasztos megoldással. Habár ezt az akciót tavaly karácsonyra Read more

„Településképi okokból” nem engedi az önkormányzat, hogy esővédő féltetőt szereljünk fel egy buszmegállóba Kőbánya szélén

Többen jelezték nekünk, hogy a 99-es busz Basa utcai és Hízlaló téri megállóiban egyik irányban sincs semmilyen utasváró, emiatt az Read more

Elbontották az általunk felújított buszmegállót Törökszentmiklóson – Az önkormányzat szerint örüljünk, hogy csak most

Törökszentmiklóson már több mint 15 éve “épül” a Piramis Center nevű bevásárlóközpont, ami a gyakorlatban egy folyamatosan rohadó torzót jelent Read more