Sürgősségi bokorátültetést foganatosítottunk a rákosrendezői vasúti átjáró felújításánál

Mivel a MÁV idén júliusban elkezdte felújítani a rákosrendezői vasúti átjárót és környékét, veszélybe kerültek az MKKP által évekkel ezelőtt odaültetett bokrok. Az egyiken áthajtott egy munkagép, és a többi is útban volt nekik, ha másnap is ott maradnak, kivágták volna őket. Ezért sürgősen át kellett ültetnünk a bokrokat pár méterrel arrébb, ahol biztonságban átvészelhetik az útjavítási munkálatokat. Szerencsére a zuglói passzivisták rugalmasságának hála pár óra alatt sikerült összegyűjteni egy csapatot, akikkel megmentettük ezeket a jobb sorsra érdemes cserjéket.

A munkánkat nehezítette, hogy ásás közben hatalmas betondarabokba ütköztünk, valószínűleg a környéken a korábbi építkezések során keletkezett sittet nemes egyszerűséggel a földbe temették.

A talaj nem igazán volt kedvező az átültetéshez

Az átültetés után öntözésre is szükség volt, vizet a Rákosrendező vasútállomás bezárt mellékhelyiségei előtti fali csapból tudtunk venni a MÁV ott tartózkodó alkalmazottjai engedélyével. Azt kell, hogy mondjam, pozitívan csalódtunk a MÁV-ban, de persze az is lehet, hogy csak nem tudták, kik vagyunk.

A feladatainknak viszont ezzel nem volt vége, szegény cserjéket öntözni is kellett. Szerencsére öntözésre is jelentkeztek passzivisták, akiknek köszönhetően a növények túlélték a nyári kánikulát.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Modern mese: így küzd meg Győrben a legkisebb civil szervezet a hétfejű kiemelt kormányzati beruházással

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy városrész. Nyugodt, családi házas övezet volt, 12 ezer lakóval. A városától elkülönülve Read more

Virágokat és bónusz paradicsomot ültettünk a gaz helyére a Savaria Hotel előtti ágyásba

Eléggé virágtalan, inkább csak gazos volt a szombathelyi Savaria Hotel előtti virágágyás, ami – mint közben kiderült – nem önkormányzati Read more

Hogyan lesz két zsák összeszedett üvegcserépből fűszerspirál? Baján megcsináltuk!

Még február elején történt Baján, hogy az elhagyott varroda épületének Honvéd utcai oldala annyira meglepődött az óriási szélvihartól, hogy kitüsszentette Read more

A csillebérci növénytetejű buszmegállónk teljes pompájában

Annyira rossz nekik, hogy nagyon élvezik. A megállót nagyjából 3 éve építettük, azóta hozzá se nyúltunk a tetejéhez és ilyen Read more