Intéztünk tengert Pécsnek és Csurgónak is

A magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát” – fogalmazott korunk egyik nagy filozófusa. Az állítással kivételesen mi sem tudunk vitatkozni, a gyakorlati megvalósítása azonban a mostani válságos, rekorder inflációval terhelt időkben egyre több nehézségbe ütközik. Ahol tudunk, segítünk: passzivistáink jóvoltából két magyar város lakói immár egy kicsivel közelebb érezhetik magukhoz a tengert (még ha fürödni egyelőre nem is lehet benne).

Először egy lepukkant pécsi gyalogos aluljárót varázsoltunk újjá július első napjaiban.

Július végén pedig egy csurgói társasház aljában láttunk munkához, a régóta tetszhalott állapotban lévő dél-somogyi aktivitásunkat is felpörgetve.

A munka során ismét megtapasztalhattuk az emberi természet szélsőségeit: volt, aki nagyon örült az alkotásnak és annak, hogy élhetőbb, szebb környezetet teremtünk, ráadásul úgy, hogy a lakóknak külön fizetniük sem kell érte.

Ugyanakkor sajnos nem maradtak el azok sem, akik a másik szélsőséget képviselték. Főleg idősebbektől kaptunk olyan megjegyzéseket, mint például „ez nem így működik, hogy csak úgy nekiállnak, ehhez beleegyezés kell, meg egyébként is, mi az, hogy tele akarjuk firkálni a falat mindenféle pártszimbólumokkal?”

Fenyegetőztek rendőri intézkedéssel is, de erre végül nem került sor, végtelenül türelmes passzivistáinknak köszönhetően komolyabb összezördülés nélkül sikerült elsimítani a konfliktust.

Szerencsére akadtak bőven pozitív visszajelzések is. Egy ott lakó idősebb férfi a kezdetektől velünk volt, és kifejezetten barátságosan viselkedett. Biztatta passzivistáinkat, hogy csak csinálják, ne foglalkozzanak az fentebb leírt akadályozó tényezőkkel. Nagyon kedvesen kávéval kínált bennünket, majd hosszan mesélt nekünk az életéről, a volt munkahelyeiről is, így esélyünk sem volt unatkozni festés közben. Többen voltak olyanok is, akik csak futólag jöttek-mentek, és fejezték ki tetszésüket. Amikor már alakot öltött az alkotás, az utca túlsó feléről is megálltak rácsodálkozni. A gyerekeseknél kivétel nélkül sikert aratott az új külső.

Ha szívesen részt vennél hasonló akciókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának. Baranya megyei oldalunkat itt, a dél-somogyit pedig itt találod.

Láng Dávid

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kizöldültek a parkolásgátló beton virágládák az Orczy téren

Az Orczy tér finoman szólva se tartozik Budapest legkellemesebb közterületei közé, inkább a lehető leggyorsabban át akar haladni rajta az Read more

Légyölő galóca nőtt ki a földből Szombathelyen

Bejelentés érkezett a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába, hogy a szombethelyi Repülők útja mentén sok a légy, ezért szükség lenne egy légyölő Read more

Megnyílt az I. Bajai Korlátkiállítás

Baján a piactérnek is használt parkoló szélén, az árokparton valamilyen oknál fogva 10 méterenként sorakozik egy-egy rozsdás korlátdarab. Nagytotálban így Read more

Jani, Géza, Józsi és Béla

Tamási Áron utca 18 előtti villanyoszlop: Keletkezése 8-10 évvel ezelőttre datálható, amikor ezen a szakaszon a régi fa villanyoszlopokat cserélték. Read more