Augusztus 20-án tartottuk az ORSZÁGVÁLTÁS: Új államalapítás és ünnepi légiparádé fantázianevű rendezvényünket a budapesti Városháza Parkban, ennek keretében igyekeztünk minden területet megmutatni, amivel a Kutyapárt jelenleg foglalkozik. Bemutatkozott a Szövegíró munkacsoport is: vittünk az eddig megjelent MKKP-s újságokból, valamint egy álhírgyártó játékban is részt vehettek az érdeklődők.
Négy dobozból (Ki? Mikor? Hol? Mit csinált?) kellett húzni egy-egy cetlit, ebből összeállt egy cím, amit kedvük szerinti terjedelemben kifejthettek. Az érdeklődés hatalmas volt: délután 3 és este 8 óra között tartott a program, a legelejét és a legvégét leszámítva alig akadt olyan pillanat, amikor ne ült volna legalább 3-4 ember az asztalnál.
Összesen 27 pályamű érkezett, ezek közül választottunk ki ötöt, amit a kézírásokkal való megbirkózás után most nektek is megmutatunk.
Az MKKP elnöksége az államalapítás ünnepén a Karmelita-kolostor menzáján véletlenül legalizálta a marihuánát
Nem kell többé kampányolni: Hollandia után hazánkban is marális a legahuána! Az MKKP elnöksége néhány perccel ezelőtt jelentős bejelentést tett: miután a legahuánát is tartalmazó tortájukkal indultak Az ország tortája versenyen, még nem is sejtették, hogy a mai napon a Karmelita kolostor menzáján lezajlott döntőn a zsűri az ő süteményüket választja győztesnek.
A verseny ismeretlen, NER-es elnöke állítása szerint nem tudott se arról, hogy a torta legahuánát tartalmaz, se arról, hogy az MKKP indította a versenyen. Az ország tortájának kereskedelmi forgalomba hozatalát azonnal engedélyezték, ahogy megnyerte a versenyt. Nem tudni, hogy a NÉBIH és a rendőrség mit szól a történtekhez.
(Virág Máté Gergely)
Soros György hajnalban egy négyszínfestés során könnygázt kapott az arcába
Az MKKP legtitkosabb passzivistája, a legfőbb Sith-mester dollármilliárdjait manapság zománcfestékre költi. A Karmelita-kolostort körülvevő kordont saját szervezésű akciója keretében auguzstus 20-án hajnalban tervezte négyszínfesteni, ám az arrajáró kisnyugdíjasok jelentették az akciót a készenléti rendőrségnek.
A helyszínre nagy erőkkel kiérkező karhatalmi erők a bűnjelek felvétele után lefújták az addig békésen várakozó passzivistákat, többek között Soros Györgyöt is, aki ezután úgy határozott, hogy az alapítványa kivonul Magyarországról.
(Kun Ági)
Gulyás Gergely augusztus 20-a alkalmából a Karmelita-kolostor menzáján elért eddigi politikai karrierje csúcsára
Gulyás Gergely ismételten megkezdte munkanapját, és az evőeszközöket sorba rendezve – amúgy katonásan – helyet foglalt a Karmelita-kolostor menzáján. A lazaccal töltött libamájjal göngyölített, pisztrángfilés osztrigasalátával körített marhanyelv felett – melyet kaviárszósszal locsolt meg számára a séf – elmerengett azon, hogy karrierje csúcsára ért.
A bizsergető érzésből merített lelkesedés által indíttatva, a maradékot ételhordóba gyűjtve óvatisan körbekémlelt, majd beosont a díszterembe, és az egyetlen címeres faszékbe helyezkedve elmerengett legújabb nemzetépítő gondolatain.
Szendergéséből egy ismerős hang riasztotta fel, mely a fedélzeten felszolgálandó uzsonnára hívta. Végigpásztázott az óceán jacht által felborzolt habjain, és rákattintott a megosztásra a közösségi oldalán, mely szerint a Miniszterelnökség augusztus 20-a alkalmából sem pihenhet, így láthassa az ország-világ, hogy „a Karmelitában is ég a kezeink alatt a munka…”
(név nélkül)
Döme Zsuzsanna Suzi az idei nyár legmelegebb napján az eltitkolt luxusvillájában épített egy akkumulátorgyárat
Az MKKP társelnöke aktív szerepet vállal a magyarországi munkaerőpiac bővítésében! A tavaly télen nagy erőkkel kiirtott erdők egyikének helyén luxusvillát építtetett, melynek része egy élményfürdő is, amit a helyi nagyhozamú erdei források táplálnak.
Az élmény- és csúszdapark veszteségesnek bizonyult, ezért egy meleg nyári napon, miközben HELL jegeskávét kortyolgatva napfürdőzött, megfogalmazódott benne az ötlet, hogy a magánstrandja tőszomszédságába akkumulátorgyárat építtessen.
A helyiek nagy örömmel üdvözölték a gyár felépültét, az sem zavarja őket, hogy a strandot és a gyárat ugyanaz a forrás látja el vízzel.
(Kun Ági)
Kovács Gergő néhány perce egy négyszínfestés során sikeresen megfékezte az inflációt
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt menetelése tovább folytatódik a megdöbbentő választások után, melyet az MKKP 58%-os többséggel nyert, így Kovács Gergő miniszterelnöki pozícióban folytatja pályafutását. Most újabb sikert értek el, melynek minden állampolgár örülhet – hogy véletlen műve, avagy sem, arról nem kaptunk információt.
A NER Hivatal négy színre festése közben – melyen Kovács a miniszterelnöki tisztsége ellenére személyesen részt vett – az infláció növekedése megtört. A székházba az új Magyar Tőzsdei Központ átalakítása alatt külföldi befektetők érkeztek bejelentés nélkül. Elmondásuk alapján az, hogy miniszterelnökünk saját kezűleg is tesz a gazdasági élet javulásáért, pozitív és megbízható lehetőségeket ígér számukra.
A látottakról készült jelentések hatására a forint sokat erősödött az euróval szemben, így az infláció erősen visszaszorult. A közeljövőben előreláthatólag negatív inflációról beszélhetünk majd. Európában elsőként.
(FT)
Ha szívesen írnál te is hasonló álhíreket, jelentkezz először passzivistának, majd a Szövegíró munkacsoportba!
Láng Dávid