Nem használt telefonfülkékből szociális butiksor

2023. tavaszán érkezett egy bejelentés a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába, miszerint Újpest-Központ szellemtelefonfülkéi több évtizede kísértik a helyieket. Mivel központi helyszínről beszélünk, szerettünk volna nem csak szép, hanem hasznos és időtálló projektet végrehajtani – akkor is, ha annak napi, heti szintű fenntartás lesz az ára részünkről.

Próbáltuk megtalálni a terület gazdáját, de egy korábbi, jarokelo.hu oldalra érkezett bejelentés és a saját kutakodásunk után kiderült, hogy sem a Fővárosi vagy az Újpesti Önkormányzat, sem pedig a BKK vagy a Telekom nem vállalja magára.

Szóval úgy döntöttünk, megcsináljuk mi, 2023. novemberében.

Az első fülkébe Szabadfogas került – ezt az akciót minden télen országszerte megszervezzük, lényege, hogy a fogason hagyott megunt kabátokat bárki elviheti, akinek meleg ruhára van szüksége.

A második fülke egy Kék mikrót kapott, amit már szintén több helyen bevetettünk – ebben tartós élelmiszert lehet ott hagyni a rászorulóknak.

A harmadik fülke egy antikvárium, ide ingyen elvihető könyvadományokat várunk, a negyedikben pedig egy utcazenészeknek szánt színpad kapott helyet.

Az ötödik fülkébe helyi lakosoknak szóló hasznos információkat, például az önkormányzati képviselők elérhetőségét ragasztottuk fel, a hatodik pedig abban segít, kihez fordulhatunk baj esetén.

Végül a hetedik fülkébe egy pörgethető “Kit utáljunk ma?” kerék került, ami a kormánypropaganda mintájából tanulva az aktuális ellenségünket segít meghatározni.

A projekt anyagköltségét teljes egészében mikroadományokból szedtük össze. A megvalósítás közben kiérkező rendőrök nagyjából két órán át figyelték az akciót, de végül nem avatkoztak közbe.

VÁRJUK RUHA, ÉLELMISZER ÉS KÖNYV ADOMÁNYAITOKAT ÚJPEST-KÖZPONT ALULJÁRÓBAN, VAGY ELŐRE EGYEZTETVE AZ [email protected] E-MAIL CÍMEN, VAGY A +36 30 847 5592

Komment!
Ez is érdekelhet:
Újpest-Központ borzasztó állapota: miért nem tudják megoldani?

1990-ben két kiemelkedően fontos esemény történt Újpesten: 19. alkalommal lett bajnok az Újpesti Dózsa, valamint átadták az M3-as metróvonal legutolsó Read more

Megjavítottuk egy zuglói kutyafuttató lyukas rámpáját

A Rákospatak utca, Dorozsmai utca és Ungvár utca által határolt kutyafuttató rámpája átlyukadt, és balesetveszélyessé vált. Legújabb zuglói akciónk keretében Read more

Utcai akcióink a XII. kerületben az elmúlt pár évből 1.

Buszmegállóból kettőt építettünk. Az elsőt a Konkoly-Thege úton a Magas útnál. Itt előtte egy rozsdás vasból készólt buszváró hirdette a Read more

Az önkormányzat nem, viszont a Kutyapárt mellett már a civilek is a kazincbarcikai villanyoszlopokat javítják

Nyáron kezdődött Kazincbarcikán a villanyoszlop-öltöztető projektsorozatunk, miután észrevettük, hogy a város több pontján is meztelenkednek a közvilágítást biztosító lámpaoszlopok kábeltakarói. Read more