Add le te is az üres nemzeti konzultációs ívedet! Térképen a kutyapártos gyűjtőpontok

Országszerte több mint 500 helyen gyűjti már az üres nemzeti konzultációs íveket az aHang és az Egységes Diákfront. Céljuk, hogy január végéig 1 millió ívet gyűjtsenek össze.

„Most először van értelme a konzultációs íveknek. A kormány saját játékszerét fordítjuk maguk ellen és megmutatjuk, hogy rengetegen vagyunk, akik hazugságok helyett valódi kérdésekben, az oktatás legfontosabb kérdéseiben akarunk konzultálni. Minél több ívet gyűjtünk össze, annál inkább meg fogjuk akadályozni, hogy újabb hazug plakátkampányok lepjék el az országot, azt hirdetve, hogy a magyar emberek 97%-a egyetért a kormánnyal”

mondta a gyűjtéssel kapcsolatban Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.

Szeretnénk mi is hozzájárulni az akció sikeréhez, ezért készítettünk egy folyamatosan frissülő térképet, amelyen feltüntettük a kutyapártos kötődésű gyűjtőpontokat – a listán megtalálható több magánlakás, helyi iroda, hozzánk közel álló vendéglátóhely, valamint a Teleki Blanka utcai bázisunk is.

Ha te is gyűjtőpontot hoznál létre lakóhelyeden (akár a saját postaládádban), munkahelyeden, vagy bármi más könnyen elérhető helyszínen, ahol fogadni tudod az íveket, ide kattints:

Komment!
Ez is érdekelhet:
Továbbra is propagandára használja a kormány a vakcinainfós adatbázist – panaszt tettünk az NVB-nél

A koronavírus elleni védőoltáshoz jutás érdekében a https://vakcinainfo.gov.hu/ felületen regisztrálók hozzájárultak e-mail címük mint személyes adatuk kezeléséhez. A Kormány hivatalos oldalán Read more

Megkérdeztük a szegedieket, hogyan lehetne jobb hely a város – íme az eredmény

Elkészült az MKKP Szegedi Közösségi Várostervezés eredményeinek feldolgozása. Összesen 236 véleményt kaptunk az elmúlt egy hónap alatt. A lakosok fő Read more

Valójában annyira nem különbözik az opera-karrier a képviselőségtől – beszélgetés Juhász Veronikával
Láng Dávid, Juhász Veronika, Kutyinfo podcast

A II. kerületi listavezetőnk az eddig képviselőként elért eredményeiről és a további terveiről beszélt a Kutyinfo podcastben.

Torzszülött AI-családdal hirdeti az EP-választást a Fideszéhez megtévesztően hasonló plakát a Vajdaságban

Június 9-én az önkormányzati mellett európai parlamenti választások is lesznek. Ugyanakkor ez még nem aktuális kérdés Szerbia számára, hiszen a Read more