1.6 milliárdból újul meg végül a szántódi tábor

Három év közbeszerzésezés-várakozás-pöcsörészés-unatkozás-papírtologatás-és ismét közbeszerzésezés után végre elkezdte felújítani a Hegyvidéki Önkormányzat a szántódi táborát. Sőt, ami egyébként jó hír, nem felújítják, hanem építenek egy normálisabbat.

A tábor az önkormányzaté és rég óta ide tudnak menni a kerületi iskolások kedvezményes áron táborozni. Illetve 2020-ig tudtak, addigra került olyan állapotba, hogy már nem lehetett oda embereket engedni. Egy csomó madár mondjuk bejárt, de nem tudni, hogy ez szervezett keretek közt zajlott-e.

A képhez tartozó alt jellemző üres; szantoditabor_most-1024x529.jpg a fájlnév

Emlékszem, már minket is ide vittek 1994-ben, mikor nyolcadikosok voltunk a Csaba utcai – akkor még nem egyházi – általánosban. 14 éves korunkig nem ittunk semmi alkoholt, de jó ötletnek tűnt kipróbálni, így hogy már az általános iskolát is elvégeztük és kellően felnőttnek éreztük magunkat. Páran elmentek piáért, de szerintem ők se ihattak előtte soha, legalábbis erre tippelnék az alapján, hogy hoztak körülbelül 30 liter tömény alkoholt, mindenféle pálinkákat, vodkát, meg ki tudja mit, nyolcunknak. Mi nem tudtuk, hogy ez sok. Nagy eséllyel meghaltunk volna, ha sikerül mindezt elfogyasztanunk, de szerencsére az egyik tanárunk észrevette az üvegeket és elkobozták valamennyit. Az italok további sorsáról nincs több infóm, akkor még nem tudtam, hogy létezik közérdekű adatigénylés, de talán valamennyit hozzájárulhattak tanáraink szórakozásához.



Spárta

A büntetés kemény volt: hülye tornagyakorlatokat kellett végeznünk vagy fél órán át az éjszaka közepén az udvaron. Szúnyogok, hideg és torna. Amúgy valószinűleg semmi különösebb nem volt, de emlékszem, borzalmasnak éltük meg.

Spárta amúgy több módon képviseltette magát a táborban.

Valaki kitalálta azt a marhaságot, hogy a táborozó gyerekeknek az majd valamiért jó lesz és a világ épülését is bizonyára szolgálja, ha mindenkit beosztanak ÉJSZAKAI ŐRSÉGBE, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a bejárat melletti épület teraszán kellett néha éjjelente két órát ŐRKÖDNÖD egy társaddal. Hideg és szúnyog volt és azokban a nyomi, egyik oldalukon kék, másikon rózsaszín szabványtakarókba bugyolálva próbáltunk elaludni valami műanyag székeken, amit ráadásul nem is volt szabad, amikből 50 milliárdot legyártottak a szocialista országokban, mert biztos elromlott a gyártósor és nem tudták leállítani.

Na mindegy, mi még legalább megerősödtünk!!



Nehéz nem szó szerint érteni félre, ha valamit mond a szátok

A tábor felújítása 2020-ra érett meg a közbeszerzésre. Ez úgy sikerült, mintha Pokorni Zoltán-Béres Istvánék megpróbálták volna bemutatni, hogyan néz ki a korrupció, amikor teljesen egyértelmű. Kiírtak egy Kbt. 115. szerinti meghívásos közbeszerzést, amin csak azok indulhattak, akiket ők szerettek volna. Ennek értelme más semmi, telibe versenykorlátozó. Van egy iparág, az építőipar, ahol sok ezer szereplő képes lenne megépíteni, amit szeretnél, de te inkább úgy döntesz, hogy csak pár cég indulhasson a versenyeden. Logikus és bölcs döntés és sajnos 300 millió forint alatti becsült értékű közbeszerzéseknél ezt ma Magyarországon meg lehet tenni. Ha majd egy ilyen 50 méteres megagodzilla leszek, odamegyek a parlament mellé és hangos kiabálásommal eltörlöm ezt a lehetőséget, de sajnos most nagyon kicsi vagyok, így annyit tudtam próbálkozni, hogy beadtam a testületi ülésre egy előterjesztést, hogy a kerület ne alkalmazza ezt az eljárási lehetőséget. Breaking! Nem támogatták.

Ennél az eljárás fajtánál ugyanakkor legalább annyit meg kellene tennie az ajánlatkérőnek, hogy nem mindig pontosan ugyanazt az öt céget hívja meg, az ajánlattételre meghívottak körét változtatja. A Hegyvidéki Önkormányzatnak ez sem sikerült, amiért a Közbeszerzési Döntőbizottság meg is büntette az önkormányzatot.

A boldog nyertes egyik kedvencünk a 3R Kft. lett. A Rupics család cége 15 éve a kerületi közbeszerzésekből él, csak 2016 óta több mint 1 milliárd forintot fizettünk ki nekik. A kft.-nek jelentősebb sikerei voltak az I. kerületben is, még az előző fideszes polgármester, Nagy Gábor Tamás idejében, akinek a volt felesége épp a mi Béres Istvánunkkal, Pokorni Zoltán polgármesteri tanácsadójával szabadidejében borász, ami azért is hasznos, mert legalább nem kellett sokat gondolkodni rajta, hogy kitől vegye a kerület a bort. A meghívásos közbeszerzésen hatalmas versenyben maradt alul a Regnum-Trend Bau Kft. A két cég tulajdonosainak, ügyvezetőinek korábban több közös vállalkozása is volt.https://ketfarkukutya.mkkp.party/2020/07/07/akkora-a-verseny-a-keruleti-kozbeszerzeseken-hogy-fel-millios-m2-aron-epit-fahazakat-a-xii-kerulet/embed/

Az összesen 310 m2 alapterületű, 12 db faház felépítését tehát a 3R Kft. vállalta a legolcsóbban az önkormányzat kedvenc cégei közül, 149.441.196 Ft-ért. Meglévő alapra ez 482.068 Ft/m2 árat jelent, úgy, hogy a nyertes árajánlat műszaki leírása szerint sem WC, konyha vagy válaszfal nincs benne, csak PVC padló. Azért házanként 2 db villanykapcsoló és 2 db konnektor szerencsére belefért a keretbe, így nem kell sötétben ülniük a gyerekeknek esténként miközben kisorsolják, hogy a 2 db konnektor éppen kinek a telefonját töltse. Ha az egyikbe bedugnak egy szúnyogriasztót, akkor már csak 1 db-on kell vitatkozni, vagy az iskolai tábor listában az esőkabát, törölköző mellé be kell írni a soklyukú hosszabbítót is.

A 70m2-es faház már luxuskategóriát képvisel, vannak benne válaszfalak és 2 WC/zuhanyzó vizesblokk is, valamint villanybojler és egy konyhapult mosogatóval. Így értelemszerűen az ára is magasabb, hiszen a luxust meg kell fizetni: meglévő alapra és vízkiállásra csatlakoztatva 40.166.648 Ft, tehát 573.809 Ft/m2. Mosógatógép, vagy hűtőszekrény már nem fért bele, sajnos. Látványtervek nem tartoznak a dokumentációhoz, vagy nem nyilvánosak, így nem tudható, elnyeri-e majd a tábor a “Minden idők legluxusabb gyerektábora Magyarországon” díjat, mert ilyen összegért mindenképp járna mindegyik házba legalább férőhelyenként 1 db 24 karátos színarany wc-kefe.

2020-ban járunk, iparági forrásaink szerint ilyen áron normális, kulcsrakész lakások épülnek. A Szántódra tervezett faházak négyzetméterára a piacon legfeljebb 150 ezer forint körül mozgott ekkoriban.

Miután ezt megírtuk, különös helyreigazítási kérelmet kaptunk az Önkormányzattól. Egy dolog nem derül ki belőle: mit kellene helyreigazítanunk. Egy helyreigazítás úgy szokott kinézni, hogy megjelölik, szerintük mi nem igaz és hogy az igaziból hogy van. A XII. kerület úgy kér helyreigazítást, hogy leírja, amit mi írtunk.

Majd hirtelen arra jutott az önkormányzat, hogy mégis inkább hagyja a fenébe az egészet: “…szeretném arról is tájékoztatni, hogy bár a pályázat eredményes volt, a nyertes vállalkozóval nem kötött szerződést a Hegyvidéki Önkormányzat. A vállalkozó ugyanis írásban jelezte, hogy a házak külföldi beszállítója az elmúlt hónapokban kialakult vírushelyzet miatt nem tudta vállalni, tartani a gyártási és szállítási határidőt, ezért visszalépett a szerződéskötéstől. A faházak korszerűsítésére az Önkormányzat később újra kiírja a pályázatot.” – tájékoztatott minket a XII. kerületi sajtófőnök. Örök rejtély marad, hogy az OSB lapok vagy a PVC vált elérhetetlenné a koronavírus miatt.

Aztán az idő rohamosan telni kezdett

A közbeszerzést aztán idén, 2023. áprilisában írták ki újra jelentősen módosított műszaki tartalommal. A gyerekeknek szánt faházak felszereltsége sokat javult a korábbi kiíráshoz képest és a főépület is komolyabb lett. Ennek a határidejét kétszer meghosszabbították, majd harmadikra visszavonták, s mivel így nem jutott odáig az eljárás, hogy látni lehessen, azt sem tudhatjuk, hogy érkeztek-e ajánlatok.

Aztán június elején ismét kiírták a közbeszerzést, ráadásul meglepő módon egy alapból egész korrektnek mondható, nyílt eljárás keretein belül. Ennek a határidejét csak egyszer módosították és csoda történt: sikerült nyertes hirdetni, az egyetlen olyan ajánlatot, amiről tudni, hogy érvényes volt, a LATEREX Építő Zrt. tette, akik nettó 1 milliárd 273 millió forintért építhetik fel a tábort.

De ez így túl jól hangzana, még a végén tisztességes versenynek is tűnhetne, aminek még a látszatát is kerülnie kell a Hegyvidéki Önkormányzatnak. De semmi gond, a Laterex úgy tudott nyerni, hogy érvénytelennek minősítették az SHS-ÉPÍTŐ Tervező és Kivitelező Kft., az Archibona Kft. és az EB Hungary Invest Kft. ajánlatát. Utóbbi kettőét az aránytalanul alacsony ár miatt. Tényleg zavaró lett volna, ha nem ilyen elképesztően drága a kivitelezés. Rajtuk kívül az ESQUE Kft. adott még be ajánlatot, de ők magasabb áron vállalták volna a munkát, így náluk ki sem derült, hogy érvényes volt-e az ajánlatuk.

Faház

Mint írják, a gyerekeknek szánt faházakban összesen 13 szoba lesz, melyből 9 darab 8 személyes (72 fő), 4 darab 10 személyes (40 fő), így az eddigi tábor befogadóképességével azonos, 112 gyermek tud egyszerre megszállni, ezek területe összesen 253m2 lesz.

Főépület

A jelenlegi főépületet átépítik. A földszint 328 m2-esre bővül. Itt lesz a nagyterem, a konyha. zuhanyzók, wc-k, orvosi szoba meg ilyesmik. A 204 m2-es emeleten pedig a tanároknak 6 db fűthető szoba és konyha. Az majd csak a későbbiekben derül ki, hogy hideg időben beengedik-e a tanárok a meleg szobáikba az alapból fűtetlen szobákban pecózó gyerekeket. Mondjuk meglepődnék, leaglábbis biztos furán nézne ki a 120 négyzetméternyi fűtött szobákban 120 gyerek meg a tanárok. De hát reméljük, hogy mindig jó idő lesz.

A félig-meddig nyitott legnagyobb épületet csűrnek keresztelték el. Disznók itt sem lesznek, de lesz mászófal, pingpong asztalok, hely foglalkozásoknak, tárolóhelyiség. Mindez 285 m2-en.

The csűr

Az ár a szokásos lett. Bruttó 1.6 milliárdért kapunk összesen nagyjából 1071 m2 hasznos teret, egy gumiburkolatú sportpályát, továbbá egy homokos röplabdapálya és némi tereprendezést, növényesítést.

De legalább végre lesz egy normális tábora a kerületnek. Jó időben.

A részletes terveket itt tudjátok megnézni:

szantod_kiadvany_0624



Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Tervezett álláshirdetések a XII. kerületi önkormányzatnál

Hivatalosan októberig nem tudunk álláshirdetéseket közzétenni, de tudunk előre dolgozni. Vannak pozíciók, amiket már biztosan meg fogunk hirdetni, így várjuk Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more