Megtámadtuk az új választási körzeteket Szombathelyen

A Választási Földrajz, a Partizán Ruff Bálint-Schultz Nóra-Pap Szilárd István szerkesztésében megvalósuló Vétó valamint az MKKP saját, az Önkormányzati választásokra felkészítő képzése (melyet minden önkormányzati jelöltünk részére kötelezően előírunk) mind olyan anyagok az elmúlt időben, amik segítik a választói öntudat erősítését. Ennek fényében szert tettünk olyan tudásra, melynek keretében gyanúsak lettek számunkra a Szombathelyi Választási Iroda által megrajzolt módosult választási körzetek, amiket azért kellett átalakítani, mivel Szombathely hivatalos lakosságszáma 75000 fő alá csökkent, így 14 egyéni választási körzet helyett a jövőben csak 12 lesz. A gyanússág fő szempontjai:

  • a belvárosi Széll Kálmán utca környékét a döntően ipari parkos, kereskedelmi tevékenységekkel valamint falusias területekhez csatolták
  • több mint 27% eltérés van a 10-es és 12-es körzet között egy-egy egyéni szavazat értékét tekintve
  • nem használtak könnyen értelmezhető térképi vizualizációt, mint mellékletet
Kép forrása: Telex – Választási földrajz

Szóval úgy gondoltuk, a TASZ és a Választási földrajzosok segítségét kérjük, és nem fogadjuk el, hogy ilyen határozat született. Ehhez három, az adott választói körzetben élő szimpatizánst kerestünk, akik érintettség révén megtámadhatták a TASZ jogászának közbenjárásával a kiadott határozatot. Az ügy olyannyira sikerrel járt, hogy a határozatot megsemmisítették, és új eljárás lefolytatására utasították a Választási Irodát. Ennek ők nagyon nem örülhettek, mivel a bíróságnál eléggé kardoskodtak azért, hogy a határozatot megtámadó polgároknak nincs érintettsége, mivel szerintük csak a 15%-ot meghaladó aránytalanság esetén kell indokolni (de a bíróság szólt, hogy az a 15 az valójában 5). Ezt a határozatot ITT nézheted meg.

Ezután meghozták az új határozatot, ami már tartalmazott indokokat, sőt közben informális megkeresést kaptunk, hogy hívjuk fel a jegyzőt, mert nagyon szívesen elmesélné nekünk is a választási körzetek kialakításáról szóló új határozatot (tulajdonképpen azt az indoklást, amit bemutattak a Győri törvényszéken). Ugye ezt azért kellett nekik ezt megalkotni, mert a Győri törvényszék visszadobta az eredeti határozatot mivel nem volt megfelelő benne az indoklás.

Szóval elment a regionális koordinátorunk, szépen végighallgatta a jegyzői delegációt, hogy

  • már tavasszal elkezdtek szcenáriókkal foglalkozni,
  • egyeztettek a helyi pártokkal,
  • egyeztettek önkormányzati képviselőkkel,
  • figyelembe vették a korábban kijelölt építési telkeket
  • az új beépítések okán várható lakosságnövekedést
  • a belvárosi, lakótelepi részeken pedig a lakosságcsökkenés mértékét

A nagy bemutató után ismét segítségkéréssel fordultunk a szakma nagy tudoraihoz, mivel az elhangzottak fényében mi nem igazán látunk olyat, hogy lehetett volna jobban csinálni, mert

  • mint kiderült az Újvilág – Országh László új beépítésű bővülő részen élők is úgy gondolják, hogy Ők bizony KISZ telepi identitással rendelkeznek
  • a KISZ telep két szavazókörét lehet nem lenne szerencsés szétszedni csak azért hogy a szavazatszám eloszlás jobban nézzen ki, mert azért tényleg egységes földrajzi lehatárolás
  • a határozat nem tartalmazza az egyes körzetek leírásának egyes utcaszakaszok felsorolásainak vonatkozásában a szavazó állampolgárok számát

Ezekkel az infókkal pedig nem igazán tudunk vitatkozni, nekünk nem állnak rendelkezésre lakosságszám adataink. Kisebb javításokat tudnánk javasolni, de azokat olyan körzetekben, ahol nem annyira jelentős a lakosságszám különbségből fakadó probléma. Szóval így a legfontosabb adatok hiányának fényében (mint közben megtudtuk, amúgy rendszeresen szoktak olyat csinálni az ilyen határozatokban, hogy az utcarészletek végén jelölik, hány ember van hivatalosan bejelentve) valamin, hogy a jegyző azt mondta, csak a szeptemberi hivatalos értesítést követően foglalkoztak hivatalosan az átszabással.

Így az elvárásunk, hogy legyenek kiscsoportos fókusz beszélgetések, amelyek alátámaszthatnák ezeket az identitási kérdéseket, ezért elfogadjuk a jegyzői indoklást, bár kicsit sántikálósnak érezzük, amikor a belvárosi körzetből kikanyarítjuk a Széll Kálmán utca környékét, ugyanakkor az új építésű terület KISZ identitása nem kérdőjelezendő meg. Valószínűleg itt tényleg valamilyen kutatást kellene csinálni a helyi identitásokkal kapcsolatban.

Szóval üzenjük a Választási Iroda dolgozóinknak, hogy nyugi, nem fogunk csak a média figyelmének érdekében kötözködni, nem támadjuk meg ismételten a döntést úgy, hogy nem vagyunk tisztában a lakosságszámmal. DE azt sem garantáljuk, hogy nem foglalkozunk majd még a témával a jövőben, hogy négy év múlva ha a sejtéseink igazolódnak és megint módosítani kell majd a körzet lehatárolásokat, akkor már ne csak feltételezésekre kelljen alapozni egy döntéshozatalnál. 

Zakota Tamás

Komment!
Ez is érdekelhet:
Zulejka kinyitja a szemét – Folytatódott az Olvasókör Szombathelyen

Ez alkalommal ismét egy nagyon erős orosz könyvről beszélgettünk. Hogy kiemelkedő alkotásról, az is mutatja, hogy az előszót maga Ulickaja Read more

A szukafattyak füzete Kőszegtől a svájci óragyárig – avagy a legmocskosabb könyv, amit eddig olvastunk

A januárra átcsúsztatott decemberi klubunk azzal kezdődött, hogy egyik társunk felajánlotta Esterházy Harmónia caelestisének első (régi) kiadását annak, aki szeretné, Read more

Nincs karácsony Kevin nélkül Kőszegen, hungarikum buszmegálló Oszkó-felsőn – Kedvenc Vas megyei akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more

Szofi világa – a filozófia történetéről a szombathelyi olvasókörön

A könyvet Emesénk javasolta, a miért?-re az volt a válasza, hogy neki fiatal(abb) kislánykorában meghatározó élményt adott a mű. 1952-ben Read more