Nyomkövetőt raktunk egy nemzeti konzultációra: még a postán volt a határidőig feladott boríték, amikor már kihirdették az eredményt

Egyik passzivistánk rendhagyó kísérletet végzett el január második felében az aktuális, “szuverenitásvédelmi” Nemzeti Konzultáció kapcsán. Ennek során egy Apple AirTag-et helyezett a válaszborítékjába, hogy nyomon követhesse annak útját. Mindezt azért, mert érdekelte, valójában hová is tűnik az a közel hárommilliárd forint közpénz, amibe a konzultáció kerül, illetve hol is dolgozzák fel ezeket konkrétan.

(Az AirTag egy apró, bárki által beszerezhető eszköz, amely Bluetooth technológiát használ a közelben lévő Apple eszközökkel való kommunikációra, így segít megtalálni a tárgyakat. Ez nem egy titkosszolgálati eszköz, hanem egy egyszerűen használható, mindenki számára elérhető technológia.)

Január 17-én, a konzultáció meghosszabbított határidejének utolsó napján adta fel a borítékot Alsóörsön.

A postára adás

Így kalandozott a boríték ezután

  • Január 17-én még Alsóörsön “aludt” a levél.
  • Január 18-án délután a Magyar Posta budaörsi levélelosztó üzemében jelentkezett be. Egy hétig nem mozdult, de folyamatosan jelezte, hogy ott van.
  • Január 26-án reggel (amikor a konzultációt lezárták, az eredményeit már közzétették!!), a boríték még mindig ott, a postán volt.
  • Ugyanezen a napon mozgásba kezdett, először egy budaörsi McDonald’s étterem környékén jelentkezett be, majd továbbhaladt a Göncz Árpád városközpont felé.
  • Végül január 26-án reggel 8:30-ra ért el a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Csata utcai telephelyére, ahol a kiértékelés zajlott. Vagy zajlik. Vagy kellett volna zajlania. 

Az eset felveti a kérdést, hogy a konzultáció kiértékelésének folyamata mennyire volt teljeskörű és időbeni, hiszen legalább egy olyan válasz létezett (passzivistánké), ami biztosan nem számított bele az összeredménybe, mivel a kiértékelési folyamat során még a postai rendszerben volt.

Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a konzultáció teljes egészében kétségbe vonható, de mindenképpen felveti annak lehetőségét, hogy más válaszok is hasonló sorsra juthattak.

Pártszimpátiától függetlenül is le lehet szögezni tehát, hogy a határidőn belül postára adott küldemény csak azután került a feldolgozó telephelyére, hogy már tudtuk, “mi az eredmény”. Mindez kicsit a Tanú c. film klasszikus jelenetét juttathatja eszünkbe: “Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!”


A bizonyítékul készített összes videót és képernyőmentést ide kattintva lehet letölteni. A képek napra és percre pontos helyadatait az EXIF fájl tartalmazza. Apple készülékek tulajdonosai ezt úgy olvashatják le legegyszerűbben, hogy az adott képet/videót hozzáadják az Apple galériához, ott pedig az info gombra kattintanak. Léteznek továbbá online elérhető applikációk is az EXIF adatok kinyerésére.

Sándor Balázs

Komment!
Ez is érdekelhet:
A Kutyapárt megválasztott önkormányzati képviselői

Dr. Nánásiné Abonyi Gyöngyi – Budapest I. kerület, Budavár Juhász Veronika – Budapest II. kerület Kocsis Mátyás – Budapest II. Read more

Továbbra is propagandára használja a kormány a vakcinainfós adatbázist – panaszt tettünk az NVB-nél

A koronavírus elleni védőoltáshoz jutás érdekében a https://vakcinainfo.gov.hu/ felületen regisztrálók hozzájárultak e-mail címük mint személyes adatuk kezeléséhez. A Kormány hivatalos oldalán Read more

Megkérdeztük a szegedieket, hogyan lehetne jobb hely a város – íme az eredmény

Elkészült az MKKP Szegedi Közösségi Várostervezés eredményeinek feldolgozása. Összesen 236 véleményt kaptunk az elmúlt egy hónap alatt. A lakosok fő Read more

Valójában annyira nem különbözik az opera-karrier a képviselőségtől – beszélgetés Juhász Veronikával
Láng Dávid, Juhász Veronika, Kutyinfo podcast

A II. kerületi listavezetőnk az eddig képviselőként elért eredményeiről és a további terveiről beszélt a Kutyinfo podcastben.