„Egy nagyobb lakópark elférne itt, csak útban vannak az épületek” – Mi lesz a sorsa Sopron elhagyott gyermekotthonának?

Sopron egy több mint 750 éves város, mely ebből adódóan telis-tele van régi, műemlék jellegű épületekkel. Konkrétan kis hazánkban Budapest után itt található a második legtöbb ilyen jellegű épület, az ezzel járó feladatokkal pedig a városvezetés nem igazán tud megbirkózni. Önerőből képtelenek megoldani ezek felújítását, állagmegóvását, és ennek bizony számos helyen láthatjuk is a negatív következményeit.

Az elmúlt években a Modern Városok Program keretében szépen felújítottak néhányat, de ezek között is volt azért meglepetés. A Belvárosban, a Kolostor utcában található több, mint 700 éves épületet – mely egykoron a Városháza szerepét is betöltötte – ezen program keretében átalakították nyilvános illemhellyé. A vezetés elmondása szerint bármilyen funkció jobb, mintha ott állna üresen és csak amortizálódna, de ennél azért komolyabb funkciót is kaphatott volna ez az egykor szebb napokat is megélt ház.

A város egyik elhagyatott területe az egykori Gyermekotthon, melyből 15 évvel ezelőtt, az épületek rossz állapota miatt kiköltözették a bent lakó gyermekeket. Az ingatlan az Alsólővérekben, a József Attila utca 42. szám alatt található, környezetében lakó- és társasházakkal, valamint kereskedelmi-szolgáltató ingatlanokkal.

A nyilvántartás szerint „kivett nevelőotthon” megnevezésű ingatlan 10.383 m2 méretű telken összesen 4 különböző méretű építmény áll. Az ingatlant kiürítették, de szemét azért maradt benne. Amíg működött az Otthon, addig itt kollégiumi lakószobák, irodák, orvosi szoba, műhelyek, raktárak és egy nagyméretű udvar volt kialakítva. Ezek állapota mára jelentősen leromlott.

Elég csak körbesétálni a területet és kintről is jól látható, hogy az ablakok sok helyen be vannak törve, a vakolat jelentős mértékben hiányzik és jelenleg is hullik. Ezt a problémát a Szent Imre tér felőli oldalon – mely irányban nincsen előkert és az épületek előtt közvetlenül járda van – egyszerű megoldással orvosolták, kitettek két táblát, melyek szerint: „Vigyázat! Omlásveszély!” illetve „Gyalogos forgalom a túloldalon!”. Zseniális problémamegoldás!

Azt is jól lehet látni, hogy a kerítésen kettő nagyobb méretű „ki- és bejárat” található, és a bent tapasztalható állapotok szerint ide néhány hajléktalan is betelepedett, de az egyéb földön található, eldobált dolgokból könnyű kikövetkeztetni, hogy a helyi fiatalok sem kártyázás miatt bújnak itt el.

Az épületekben eredetileg minden közmű biztosítva volt, de a vezetékek és a radiátorok egy jelentős része már hiányzik, mivel illetéktelenek az ajtó benyomásával bejutottak és vittek mindent, ami mozdítható volt (így járt anno a Hotel Maroni is a Lővérek túlsó felén). Magyarán villany van, csak újra kell húzni nagyjából az összes vezetéket.

Azt tudjuk, hogy minden annyit ér, amennyit adnak érte, tehát ezen terület értékének pontos meghatározása nehézkes, mivel mostanában nem cserélt gazdát. Az állam tulajdonában van és az MNV megpróbálta eladni 452.120.000 forintért, de a 2023. február 23-án zárult licit eredménytelen volt.

Félő, hogy egyesek fejében már megvan a tervezet a terület sorsát illetően. Egy üres telek ezen a környéken vagyonokat ér, főleg egy ekkora. Egy nagyobb lakópark elférne itt, csak ehhez útban vannak a rajta lévő épületek. A helyiek félnek, hogy a terv pont ez, megvárni, amíg az épületek már menthetetlenek lesznek és akkor jöhet a bulldózer és az új lakópark.

Teljesen véletlenül ez történt az utca elején, a József Attila u. 1 szám alatt lévő egykori Matáv, Postás focipályával is. Kb. 15 éven keresztül ott álltak a betonlelátók darabjai, a „félig” kész stadionban, majd egyszer csak az egész pálya helyén lett egy új lakópark. Eredetileg a lakók tiltakoztak a lelátó ellen, mondván, hogy az árnyékot vet a házaikra. Most kaptak a másfél hektáros területre egy pár 3 szintes házat, kb. 200 különböző méretű lakással és már parkolási és egyéb gondjaik is vannak…

Bár a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) vonatkozó részében (38-as paragrafus) jelenleg nem engedélyezett itt lakófunkció, ezt a testületi többség bármikor módosíthatja. A módszert előszeretettel alkalmazzák például a Hegyvvidéken is: lényege, hogy a kinézett ingatlant nevetséges összegért eladják a megfelelő embernek, hiszen hiába olcsó, senki mást nem érdekel, mert nem lehetnek rajta lakások. Aztán miután lezajlott az adásvétel, megvaltoztatják a szabályzatot, hogy mégiscsak épülhessenek lakások is – és hopp, az értéke máris megsokszorozódott. Persze nem állítjuk, hogy biztosan ez fog történni, de a lehetőség nyitva áll rá.

Holpár Csaba

Komment!
Ez is érdekelhet:
Mi lett veled, pacsai foci? – Magyarország első futballakadémiája helyén ma munkásszálló működik

Számtalan cikk született már a pacsai fociéletről, de úgy éreztem, hogy kikívánkozik belőlem. Miért fontos a pacsaiaknak a foci?  Pacsa Read more

A bicskei Nagyállomás története – múlt, jelen, jövő

A bicskei vasútállomás hányattatott sorsával már nagyon sok újságcikk, Facebook-bejegyzés foglalkozott, az utóbbi időkben különösen nagy viharok kavarogtak az állomás Read more

III. Győri KutyaKarácsonyi gyűjtés

Immáron harmadik alkalommal tartottuk meg a kétfarkú kutyakarácsonyi gyűjtésünket Győrben. Idén már három délutánon keresztül ment a gyűjtés Ugyanúgy ahogy Read more

Modern mese: így küzd meg Győrben a legkisebb civil szervezet a hétfejű kiemelt kormányzati beruházással

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy városrész. Nyugodt, családi házas övezet volt, 12 ezer lakóval. A városától elkülönülve Read more