Jó hír! Még több fehér kockaház és lakópark építhető az új építési szabályzatnak köszönhetően.

Elkészült az új Észak-Hegyvidéki Kerületi Építési Szabályzat, amit majd pár napon belül megszavaz a polgármester. Farkas Flórián volt sofőrje építheti végre a lakóparkját, a Csányi Sándor által megvásárolt, egykori gyermektábor területén nő a beépíthetőség, 12 méteres épületet lehet építeni a Normafánál és a Konkoly-Thege melletti részek is beépíthetőek maradnak.

Viszonylag fontos dologról van szó. Megváltozik épp a kerület felére vonatkozó építési szabályzat, amit a vírus miatt a polgármester fog megszavazni. Arról a részről van szó, ahol már most is rengeteg minden épül és minden üres telek felkészült, hogy lakópark legyen belőle.

Fontos tudni, alapvetően az önkormányzatok döntik el, hogy a kerületekben levő ingatlanokon mi épülhet. Megszabhatják a beépíthetőség mértékét, hogy mekkora zöldfelületnek kell maradnia egy telken, hogy mennyi, milyen magas és milyen funkciójú épületek lehetnek. Vannak persze kivételek, mint például a kiemelt állami beruházások, ezeknél azt csinál az állam, amit akar.

Az önkormányzat kedvesen kikérte a lakók véleményét. Bár olyan formában adta az információt a készülő építési szabályzatról, amit földi halandó nem feltétlenül képes értelmezni. Ezért használtunk marslakókat erre a célra.

Az önkormányzat nem mondta meg, hogy mi változik az építési szabályzatban. A változásokra úgy tudtál rájönni, ha egyesével végignézted a telkeket. Biztos nincs elég bajotok, úgyhogy elmondom, hogyan.

Az eddigi szabályozást a Minerván lehetett megnézni, itt HRSZ alapján rá lehet keresni egy adott telekre és meg lehet nézni annak övezeti besorolását és hogy milyen beépíthetőségi értékek tartoznak ahhoz.

Az új tervezet ebben a pdf-ben van. Ennek a közepe táján van egy térkép, sokszoros zoomolás után itt látni az adott ingatlanhoz tartozó övezeti besorolást. Ám az övezetek nevei megváltoztak, így nem csak azt kell megnézni, hogy maradt-e a telek ugyanabban az építési övezetben, hanem meg kell mindig keresni az új névhez tartozó beépíthetőséget, ami ugyanebben a doksiban lejjebb van és azt, hogy milyen funkció épülhet itt, ami meg feljebb. 

Úgyhogy biztos mi se találtunk meg minden érdekességet, akarom mondani a marslakóink, de jöjjön pár.

 

12 méteres épület 8500 négyzetméternyi lakással a Normafánál


A kép kicsit csalóka, a telken korábban álló épületet mára elbontották

Valamiért ide már korábban is egy felhőkarcolót akartak építeni, szerencsére ez meghiúsult. Felhőkarcoló nem lett, viszont elképesztően nagy a fekvéséhez képest a terület beépíthetősége és ez marad is.

A 8572 m2-es ingatlan 30 százalékát be lehet építeni, illetve 50 százaléka parkoló lehet. A legfeljebb 12 méter magas épületekben összesen 8572 négyzetméter lakást lehet kialakítani.

Ilyen mértékű beépíthetőség nem is létezik kertvárosi övezeteknél. Ez teljesen érthetetlenül egy úgynevezett vegyes intézményi övezet marad, amit emiatt jobban be lehet építeni, mint ha lakóövezet lenne, de ettől még akár lakások is lehetnek itt.

Részletek.

 

Farkas Flórián sofőrje építheti a lakóparkját

Az egykori Tündérhegyi Pszichiátriáról van szó, amit állami hitelből vett meg az államtól Farkas Flórián volt sofőrje. Egyedüli pályázóként, kellően nyomott áron. Azóta békésen pusztulgat.

Állami hitelből rohasztja le Farkas Flórián volt sofőrje az egykori Tündérhegyi Pszichiátria védett épületét

Az épület nem védett, hanem úgynevezett elővédettséget élvez, ami a gyakorlatban nem sok jót jelent, megfelelő eljárások után le lehet bontani az ilyen épületeket. 

Eddig viszont nyugodtan hátradőlhettünk: nem lehetett lakó funkciójú épületeket emelni a telken. Sajnos fel kell kelnünk a fotelből, mostantól épülhetnek lakóépületek is az ingatlanon.

Nem nehéz kitalálni, hogy a tulajdonos lakóparkban gondolkodik, amihez most meg is adja a zöld jelet most az önkormányzat.

A 7460 négyzetméteres telken összesen 1865 négyzetméter lakás lehet majd.


Eddig ez volt.


Mostantól ez lehet.

Részletek.

 

Csányi táborában nő a beépíthetőség

Tízről tizenöt százalékra nő a beépíthetősége a Széchenyi-hegyi egykori gyerektábor területének, ami 2013-ban került Csányi Sándorhoz köthető Galina Investment Kft.hez 1.6 milliárd forintért.

A szintterületi mutató változatlanul 0.25 marad, ami 6064 négyzetméternyi lakás építését teszi lehetővé a 24 257 m2-es telken.

Részletek.

 

Svábhegyi szanatórium marad intézményi terület

Logikátlan, de továbbra is intézményi terület marad az Eötvös út 10-14, annak ellenére, hogy lakópark épül oda. Az intézményi területeknek jellemzően nagyobb a beépíthetősége, mint a lakóövezeteknek. Így történhet meg, hogy több mint száz lakásból álló lakópark fog itt épülni.

Erről már írtunk többször is.

Több mint 100 lakás épül az Eötvös út alján

 

Az elbontott Sport Hotel helye

Elbontották az erdő közepén levő Sport Hotelt, ami szerintem szuper. Így az erdő közepére, én azt tippelném, leginkább erdő passzolna. Viszont úgy tudni (természetesen nem tudni, mai napig nem tudjuk pontosan, hol lesz majd) innen fog indulni a lombkorona sétány.

De bármi is lesz itt, ijesztő a szabályozás. 20 százalékos beépíthetőséggel számolnak és mindössze 50 százaléknyi zöldfelületnek kell maradnia.

Részletek.

 

Mártonhegyi út teteje

Lakópark gyanú merülhet fel a Mártonhegyi út tetején is. Újabb telek, amire eddig nem lehetett lakásokat építeni, de mostantól szabad lesz.


Komolyan kinéző térkép, mindenféle színes vonalakkal


Hatályos szabályozás


Szép új világ

Részletek.

 

Konkoly-Thege út melletti telkek

Ezek azok, amiknek bizonyára erdőknek kellene lenniük, de nem így alakult a történelem, már 150 éve legelők/szőlők/random rétek voltak itt. Sajnos a mai napig megmaradtak beépíthetőknek és ez most sem fog változni, úgyhogy hozzá kell szoknunk, hogy ha elhagyjuk a Normafát, házak fognak sorakozni az út bal oldalán.

Egyelőre ennyi, de még majd nézegetjük. Aki bele akarna bolondulni az Észak-Hegyvidéki építési szabályzat változásaiba, itt találja az új tervezetet:

Észak-Hegyvidék_rendelet_1_melléklettel_20201026 (1) (1)
Komment!
Ez is érdekelhet:
Utcai akcióink a XII. kerületben az elmúlt pár évből 1.

Buszmegállóból kettőt építettünk. Az elsőt a Konkoly-Thege úton a Magas útnál. Itt előtte egy rozsdás vasból készólt buszváró hirdette a Read more

Mit csináltunk eddig a XII. kerületben

Ellenzéki képviselőként a rendszer jellegéből kifolyólag arra esélyem nem volt, hogy megszavazzon nekem valamit a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete, sőt igazából Read more

Óriás LEGO-torony, heresimogatásra kijelölt hely, betonróka – Kedvenc budapesti akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more