Európai Parlamenti választás – 2024

Az az igazság, hogy bajban voltunk az EP-kampánnyal kapcsolatban. Legutóbb mindenki nagyobbat hazudott nálunk, így sajnos a jól bevált ígéreteink nem működtek. 

Bár a kötelező sziesztához továbbra is ragaszkodunk, most komolyan (is) elmondjuk, mit akar a Kutyapárt kezdeni ezzel a hallatlan népszerűséggel, amit nektek köszönhet. 

Sose gondoltuk, hogy az Európai Unió, úgy, ahogy van, tökéletes. Hogy is lehetne, mikor – például – nincs még egy olyan párt, mint mi. És nemcsak a magyarok, de a hanyatló Nyugat polgárai sem elégedettek a politikusaikkal, úgyhogy muszáj lesz kijutnunk Brüsszelbe!


Egyik kutya, másik EP

Szerintünk nemcsak Magyarországon, de globálisan is válságban van a hagyományos képviseleti politika. A végletekig kiüresedett, ígérgető, a saját választóitól is elidegenedett öltönyös politizálás nem vonz már elég embert – jórészt ez az oka a szélsőséges, őrült és demagóg irányok megerősödésének. Persze Trump, Orbán, Salvini, vagy Wilders, az elitellenes elit valójában szintén klasszikus politikusok, csak még furábbakat mondanak.

És vannak persze furcsa kis képződmények, mint a Die Partei, a kalózpártok vagy az Öt Csillag – de ezek vagy egyszerűen viccpártok, vagy egy-egy vicces arc korábbi kezdeményezései, amelyek aztán a hatalom közelében gyorsan hagyományos, komoly pártokká váltak. A jó hír az, hogy van másik út is, ez pedig a politika kutyapártosítása.

Mi nem illünk ebbe a képletbe. Sem itthon, sem Európában nincs az MKKP-hoz hasonló utat járó politikai párt. Mi cselekvés alapon politizálunk: minden egyes megfogalmazott követeléshez tartozik valami kézzelfogható tevékenység és valódi, hosszú távú közéleti munka, hogy egy ügyek menti szövetség alakuljon ki a politikus, az állampolgárok és a civil szervezetek között.

Ezt a típusú politikát egyelőre csak mi csináljuk, más nem. 


Legalább próbáljunk meg nem hazudni!

Ha már ott leszünk az EP-ben, jó lenne továbbra is igazat mondani. Ebben nem biztos, hogy egyetértünk a politikai szakértőkkel, de ezt megszoktuk. 

Nyilván minden politikusnak dolga hazudni, így nekünk is, de nálunk legalább egyértelmű a dolog: az örök élet, ingyen sör ígéretét például egy viszonylag szűk választói réteg vette komolyan, szóval ez egyelőre nálunk is csak egy ígéret. 
Az EP-képviselők hatásköre szűkös. Kizárólag hosszadalmas egyeztetésekkel, végtelen kompromisszumok árán lehet az EP-ben bármit is elérni. 

Emiatt hülyeség (ígéret) azt állítani, hogy mi vagy bármelyik EP-képviselő átvisz majd valami saját javaslatot. 

Nézzük meg például az európai minimálbért: Az sem azért lett, mert a DK szerette volna, hanem a 705 másik képviselő többsége is ezt akarta. Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy mit is jelent az európai minimálbér? Fogadjunk, hogy senki nem magyarázta el! Csalódni fogsz, ha elhitted, hogy ettől majd ugyanannyi lesz a minimálbér egész Európában. Hálistennek ilyen nem lesz, már csak azért sem, mert ettől holnap omlana össze a magyar gazdaság.

Az EP által elfogadott, az európai minimálbérre vonatkozó ajánlás a minimálbér kiszámolására vonatkozik. Arra, hogy milyen tényezőket kell hozzá figyelembe venni. Nehogy egy képletre gondoljatok! Pusztán tényezőkre, amiből kiszámolják, és amitől egy fillérrel sem lesz több senkinek a minimálbére, mert az a munkáltatók és a munkavállalók alkuja, akik ezután is majd arra jutnak, amire akarnak.

Vagy a Momentum előző kampányszlogenje, hogy EU-s pénzből minél többet költsünk oktatásra, egészségügyre költsünk – jól hangzik, kár, hogy ilyet ebben a formában az Unió szabályai szerint nem is lehet csinálni. végülis kormányprogram lett, lásd “a tanárok bérét az EU fizeti” típusú kormányhazugságot. Vigyázz! Ha túl nagyot ígérsz, átveszi a Fidesz!

A szép ígéretek és az évek óta tartó brüsszelezés mellett az EP árnyaltabb kritikája alig-alig jelenik meg itthon, mivel egyik pártnak sem érdeke tisztán beszélni. Akár a felesleges kiadásokról, akár az EU valós problémáiról. 


Na, ez tényleg szuverenitási kérdés

Tévút az európai intézményektől várni, hogy leváltsák Orbán Viktort. Ez nem a többi ország dolga.

Amellett, hogy eszközei sincsenek ehhez az EU-nak, az elmúlt években láthattuk, hogy az EU felől jövő kritikákat a Fidesz saját előnyére tudta fordítani, és csak még népszerűbb lett attól, hogy folyamatosan háborúzik a Brüsszellel.
Tény, hogy hol ez, hol az omlik össze az országban, és az is igaz, hogy az uniós kritikák többsége megalapozott. De szerintünk tévút annak drukkolni, hogy minél nehezebb helyzetbe kerüljön az ország, mert akkor majd végre eléggé elégedetlenek lesznek az emberek a kormánnyal, és újra győz a demokrácia.
 

Az EU-s források hatékony elköltése persze fontos. A kérdés nem az, hogy az EU küldjön-e pénzt vagy se. Sokkal inkább az, hogy a kormánnyal szemben támasztott elvárások, amelyektől a korrupció csökkenését várják, hatékonyak legyenek. Olyanok például, amelyek tényleg kikényszerítik a valódi versenyt a közbeszerzéseken. Ez sajnos eddig nem sikerült. 

A NER nagyvállalkozói ugyanis mára felosztották maguk közt a Magyarország nevű piacot, így problémamentesen fent tudják tartani a verseny látszatát. Az EU-s ellenőrző mechanizmusok pedig mindig egy lépéssel az innovatív magyar korrupciós technikák mögött járnak.

Itt van például az Integritás Hatóság: tök jó, hogy a kormányzatnak létre kellett hoznia ezt az intézményt (BRÜSSZEL!!!), csak éppen olyan jogköröket kapott, amelyekkel érdemben, ha akarna se tudna fellépni a központosított korrupció ellen. A Hatóság időnként csodálatos ajánlásokat fogalmaz meg, amelyeket aztán a Miniszterelnökség simán lesöpör az asztalról

Ezért azon leszünk, hogy az EP és a Bizottság gondolja újra az egész antikorrupciós eszközrendszert. 


Ha segítetek, akár még programunk is lehet!

Rájöttünk arra, hogy úgy is be lehet vonni embereket a közéleti munkába, ha nem hazudunk nekik. Sőt, akkor lehet csak igazán. Az EU-ban sem csak a kampánykor, hanem két választás között, hosszú távon is együtt akarunk dolgozni veletek, európai polgárokkalAhogy itthon eddig is csináltuk.

A hamarosan induló közösségi programalkotási kezdeményezésünk arról szól, hogy országszerte várjuk az EU-s programunkba a civil javaslatokat. Felállítunk egy véletlenszerűen kiválasztott jelentkezőkből álló tanácsot, amelyik összegyűjti, véleményezi és tovább gondolja az EU-s programunkba érkezett ötleteket. 

Ezt a javaslatcsomagot a párttagság fogja jóváhagyni, és a párt már meglévő programelemeivel együtt egy most aztán tényleg komoly programmá alakítani. Ezen kívül megkérjük a mesterséges intelligenciát is, hogy írjon bele egy fejezetet, mert azt mondta, hogy nem tetszik neki a mostani AI-szabályozás, amit az EU elfogadott.   

A közösségi programalkotás csak a kezdete annak, hogy uniós szinten is a közösségi, részvételi működés mellett álljunk ki.

Úgy fogjuk közelebb hozni Európát hozzátok, hogy tényleg képbe hozunk titeket azzal kapcsolatban, hogy épp mi folyik ott. 

Mert történnek azért ott fontos, a mi életünket is érintő dolgok.

Az látszik, hogy az EU-s intézményrendszer küzd azzal, hogy valóban közel kerüljön az európai polgárokhoz és megmutassa, hogyan tudunk mi beleszólni a fontos EU-s ügyekbe. Úgy látjuk, hogy ebben van mit tanulniuk tőlünk!


Híressé és nem hírhedtté tenni Magyarországot

Mi nem fogunk elmenni innen, inkább teszünk róla, hogy Magyarország jó hely legyen, és Derdák Andris hazajöjjön!

Akik elmentek, azok meg küldjenek pénzt!

Bár Magyarország az utóbbi években a méretarányosnál jóval többet szerepel a külföldi sajtóban, ennek azért csak mérsékelten örülhetünk. Aki jár külföldön, megtapasztalhatja, mára ciki lett magyarnak lenni.

Nem kell mindenben megfelelni a Nyugatnak, nem kell viták nélkül megszavazni mindent – de feszt háborúzni a teljes nyugati szövetségi rendszerrel, közben meg diktátorokkal haverkodni messze túl van az európai normákon

Az egy dolog, hogy milyen károkat okoz az országnak a kormány külpolitikája – ezzel nehéz jelenleg mit kezdenünk. De a rólunk, magyarokról Nyugaton kialakult kép is egyre ijesztőbb.
Dolgunk lenne/lesz az EP-ben, hogy ezzel szemben megmutassuk Magyarország másik arcát.  


Az EU megítélése itthon, avagy mit ad nekünk Európa?

Európa, az egykor gazdag, de mára lecsúszott gonosz nagybácsi, aki nem ad pénzt, ha a bevándorlók nem műthetik át a magyar gyerekeket véletlenszerűen kiválasztott neműekké, miközben szüleik a vesztes ukrán háborúban halnak értelmetlen halált. „És biztos buzi is!” – valami ilyesmi lehet sok ember fejében. 

Jó hír, hogy az egy főre eső hülyeségátlag alapján ezen akár még változtatni is lehet.

Mintha a mostani huzavonában, hogy fagyasztanak vagy nem fagyasztanak, mintha mindenki elfelejtette volna, hogy az EU nemcsak egy pénztárca, hanem a szabadság, az emberi jogok, a méltányosság és még egy csomó fontos dolog. Az, hogy az unió tagjai vagyunk, ezeknek az értékeknek a védelmét is jelenti. Főispán már van, de hogy jobbágyok még nincsenek, az nagyrészt pont azért van, mert tagjai vagyunk az Uniónak.

Ha rajtunk múlna, kétszer lépnénk be az Eu-ba!


Előbb cselekedj, utána ugass! Szóval mit csinálnánk konkrétan?

Az Európai Parlamenten belül és azon túl:

  • Megtesszük, amit egy képviselő megtehet a dezinformáció és a korrupció elleni küzdelem, a részvételiség, a klímavédelem terén. Meg mindent, amit csak az oktatásért tenni lehet. 
  •  Legyen EU-s oktatási minimum. A magyar közoktatás pénzhiányának megoldását ne az EU-tól várjuk, viszont az unió magasabb központi elvárásokat támaszthat, főleg, mert Európa-szintű az oktatási válság. Az oktatás tagállami hatáskör, de vannak uniós szinten szabályozható területek, mint a közszolgálat, a gyerekjogok vagy a kisebbségi jogok. 
  • Antikorrupciós javaslataink vannak, ezeket határozottan tolni fogjuk.
  • A rasszizmussal kapcsolatban is van mondanivalónk: hergelni fogunk a bevándorlók és a kisebbségek ellen hergelő populisták ellen!
  • És persze létrehozunk néhány saját bizottságot, mint a Felesleges Bizottságokat Megszüntető Bizottságközi Bizottság vagy az Egymás Nemzeti Ünnepeinek Átvételét Előkészítő Bizottság.
  • Közösségi programalkotási kísérletbe kezdünk, hogy közvetlenül becsatornázzuk a ti javaslataitokat is. 
  • Elmondjuk rendszeresen és nem dögunalmasan, hogy mi történik a parlamentben és a parlamenten kívül az ott kínlódó magyarokkal és nem magyarokkal. 
  • Plakátokkal, akciókkal, síppal-dobbal, Csirkével próbáljuk tovább rontani a szuverén magyarokról kialakult képet és Európa itthoni megítélését.
    Kiírtuk a TótEndre plakátpályázatot, hogy már a választások előtt elkezdjünk egy európai kampányt, hogy megmutassuk Magyarország másik arcát.  
  • Lesz Robin Hood Eurotékozló Alap: pályázhattok majd rá a Rózsa Sándor kampánypénz pályázatunk mintájára.

Nem maradt más hátra, ha nincs kihez csatlakozni Európában, csatlakozzon Európa hozzánk.


Listavezetők

1. Le Marietta

Részvételiségi szakértő és urbanista. A Járókelő.hu alapítója. 2018 óta passzivista, szakdolgozatát az MKKP tevékenységéről írta, a 2022-es kampány során a párt alkalmazottja. 2020-ban létrehozta a Főpolgármesteri Hivatal részvételiséggel foglalkozó osztályát, és elindította a főváros közösségi költségvetési programját.

2023-ban Hubert H. Humphrey ösztöndíjasként elvégezte a Massachusetts Institute of Technology (MIT) városi és regionális tudományok programját.A pártnak eleinte szimpatizánsa és szavazója, majd egyre közelebb került a csapathoz. 2019-2020-ban például a Kutyapártról írta a szakdolgozatát a Közép-európai Egyetemen (CEU). A 2019-es önkormányzati kampányban passzivistáskodott, а 2022-es kampányban pedig a RÓSÁNÉKATÉKA projektek kommunikációjában, az ezzel foglalkozó passzivisták koordinálásában vett részt.

“Ahogy sok más embert Magyarországon, engem is az húz a Kutyapárthoz bármilyen más párttal szemben, hogy ez a közösség a cselekvésre helyezi a hangsúlyt és arra, hogy visszaadja az emberek hitét: van lehetőség arra, hogy a kezünkbe vegyük a döntéseket. Nekem a munkáimban mindig az volt a fontos, hogy az a fordított hatalmi viszony, ami kialakult az emberek és a döntéshozók között és mostanra visszafordíthatatlannak tűnik, mégiscsak forduljon vissza. A politikusoknak mi mondjuk meg, hogyan döntsenek, a jogszabályok pedig értünk dolgozzanak, ne ellenünk.”

  • Aktív EU-s állampolgár program és részvételi döntéshozás
  • Európa kutyapártosítása
  • Közösségekre fókuszáló pénzosztás a regionális- és városfejlesztésben

2. Törley Katalin

23 évig tanított francia nyelvet, irodalmat és civilizációt. Az állásából 2022 októberében elbocsátották a polgári engedetlenségi mozgalomban való részvétel miatt.

Jelenleg a Tanítanék Mozgalom aktivistájaként, illetve a Romaversitas Alapítványnál és a Polgár Alapítvány oktatási ügykoalíciója mellett dolgozik szakértőként, tanácsadóként.

Egyetemi tanulmányaimat Pécsen végeztem a Janus Pannonius Tudományegyetemen, ahol 1992-ben szereztem diplomát. Két évig tanársegédként dolgoztam az egyetemen, majd szabadúszó fordítóként és tolmácsként. 

1999-ben léptem be a közoktatásba: 23 évig tanítottam a Kölcsey Gimnázium két tanítási nyelvű tagozatán. Az állásomból 2022 októberében elbocsátottak a polgári engedetlenségi mozgalomban való részvételem miatt.

2016-ban Pilz Olivér mellett alapítója voltam a Tanítanék Mozgalomnak, amelynek a nyilvánosság előtti egyik képviselője vagyok a kezdetektől. A Tanítanék az elmúlt évtized legnagyobb hatású civil mozgalma, amely a közoktatás megújításáért, tartalmi és strukturális reformjáért, egy demokratikus, autonómiára és az iskolahasználók közötti párbeszédre épülő iskolarendszerért küzd súlyos ellenszélben a legváltozatosabb eszközökkel (nyílt levelek, petíciók, média-jelenlét, tüntetések, vitafórumok, sztrájkalap létrehozása, polgári engedetlenségi mozgalom szervezése, koordinálása).

Az elmúlt években megújítottuk a közoktatásról folyó közbeszédben használt nyelvet, érthetővé tettük a legfontosabb problémákat, megsokszoroztuk az általunk elért követők számát (jelenleg mintegy 100 ezernyi feliratkozó), szövetségeket építettünk ki az oktatási mozgalom többi szereplőjével, komoly tapasztalatokat szereztünk a szervezetépítés és az adománygyűjtés terén, és hosszútávú hálózatépítési projektbe kezdtünk bele.

Jelenleg a Tanítanék Mozgalom aktivistájaként, illetve a Romaversitas Alapítványnál és a Polgár Alapítvány oktatási ügykoalíciója mellett dolgozom szakértőként, tanácsadóként. Az EP-választásokon való részvétel, a kampány és a bejutás az Európai Parlamentbe szintlépést jelent a mozgalmunk számára, lehetővé teszi, hogy céljainkról, követeléseinkről tovább és több lehetőség birtokában beszéljünk. 
A Kutyapárt az egyetlen magyarországi párt, amellyel ez az együttműködés elképzelhető a számunkra. Tiszteljük a Párt mozgalmi jellegét, a civil ügyek melletti, tettekben megnyilvánuló elkötelezettségét, szociális érzékenységét.“

  • Hazai közoktatás ügye
  • Európa megítélése itthon

Az oktatási rendszer azonban ezer szállal kapcsolódik más területekhez és ezen területek problémáihoz: gyermekjogok, emberi jogok, munkavállalói jogok, közszolgálatiság, romák helyzete, szegregáció.. Köztudott, hogy az oktatás nem európai, hanem tagállami hatáskörbe tartozik, azonban az imént felsorolt témákon keresztül el lehet jutni erre a területre is. És Európa sem változtathatatlan: az unión belül szinte minden tagállamban oktatási válság van, ez indokolhat valamiféle elmozdulást egy közös minimum-program (értékek, kompetenciák, tartalmak) irányába. 


3. Juhász Veronika

A Kétfarkú Kutya Párt alelnöke, önkormányzati képviselő a II. kerületben. Főképp szociális ügyekkel, közösségfejlesztéssel, civil szervezetekkel foglalkozik. 

“Gyerekkoromban utcazenészként, családfenntartói minőségemben jártam Európa országait autostoppal, mely életmód révén felülmúlhatatlan diplomáciai készségekre tettem szert. Odáig menően, hogy többször előfordult, hogy magasabb rangú külföldi férfiak egy kis éneklés és némi társalgás után feleségül akartak venni. Erre nem került sor, mert akkor még csak 9 éves voltam. Így maradt az utcazenélés, aztán meg Hollandia, és egy ottani zeneakadémia. 8 évig. Aztán 2,5 év Berlin, aztán Budapest.

A Kutyapárt Tudta? anti-antimigrációs plakátkampánya idején lettem aktív passzivista. Nagyjából azonnal, az első budapesti Müszi-s klub után beszippantott a mozgalom. A nagyszabású plakátosztás, plakátolás és plakátlekaparás után / közben bevállaltam az MKKP Növény csoport koordinálását. A 2018-as OGY kampányt szervező és lebonyolító központi csapat része voltam. 

Részt vettem a HotDogZ Kutyapártos Elektronikai Kamaraegyüttesben és az elmúlt évek kutyapártos tevékenységében gyakorlatilag a street art, zöld, szociál vonal mellett mindenben, a Közkutya kórustól az Aktív állampolgár program megírásáig.
Pár éve a Kétfarkú Kutya Népfőiskola főszervezése is hozzám tartozik.
Két éve a párt alelnökeként szolgálok.

2019-ben önkormányzati képviselő lettem a II. kerületben. Az önkormányzatnál nem csak a meglévő pályázati kiírásokat fejlesztettem tovább (társasházfelújítás, civil szervezetek programjai, bérlakások), de két új pályázatot is beindítottam. Egyik egy szociális témájú volt a hajléktalanság helyzetének felmérésére, másik pedig a Csináld Magad Társadalom (DIY Society), egy kreatív és közösségi szervező magánszemélyeket célzó alap. Ez a párt aktív állampolgár programjának helyi megvalósítása.

A kerületben Kutyapártos csapatommal szerveztük az idősek segítését a COVID alatt, emellett rendszeres melegétel osztást is szerveztem a hajléktalan embereknek, és kint voltam a pályaudvarokon a menekültválság idején, többéjszakás műszakokban szervezőként, kapcsolattartóként.
Sokat foglalkoztam a közösségfejlesztés szakirodalmával, facilitálással. Közösségi foglalkozásokat dolgoztam ki, többek között átalakítottam a képviselői fogadóórámat állampolgári műhellyé, melyből továbbadható módszertani modellek születtek (“Kerületi Kifundáló” és “Én vagyok a polgármester” játék). Hasonló elveken alapul a Társasház Túlélő Program.
Kiemelt eredményeim közé sorolnám azt, hogy az Önkormányzatban kellő erőfeszítéseket tettem azért, hogy csökkentsék a fizetésemet: nekem köszönheti az ország, sőt, ha már itt tartunk, az EU és a Világ, hogy a II. kerületben nem vezették vissza a bizottsági helyekért járó tiszteletdíjak halmozását. Tudom, hogy ezért örökre emlékezni fogtok rám, Őrsi Gergely két csatorna kidugítása közt még a Telex is megírja majd, szigorúan posztumusz.
Az egyik legfontosabb kérdés számomra, hogy a civil szféra és a politikai érdekképviselet hogyan tud egymáshoz közeledni Magyarországon, és örülök annak, hogy tevékenyen részt vehetek ebben a közeledésben és a vitákban is. Ebben támogat a Civil Kollégium Alapítvány Helyi Demokrácia Műhely programja.

Beszélek németül, angolul, hollandul, és egy kicsit franciául és olaszul. Miután megtanultam az EU nyelveit, itt az ideje, hogy most őket tanítsam meg kutyapártul!” 

  • Európa kutyapártosítása
  • Lakjunk jól egymással – az EU-ban is! (közösségi lakhatás, a lakhatási válság kezelése) 
  • Natura2000 természeti területek védelmének erősítése
  • Népfőiskola hálózat – tagállami együttműködésekkel
  • Önkormányzás nemzetközi jó gyakorlatai

4. Tóth Imre ‘Bruti’

Humorista, zenész. A Kutyapártnak írt dalokat, beszédeket, forgatott videót, és a 2022-es parlamenti választások előtt az M1-en kapott 5 percünkben a barátnőjével telefonált az egész ország előtt.


Szakmai előéletem (politikai értelemben) nem predesztinál a feladatra, de azt sem szabad elfelejteni, hogy Mészáros Lőrinc is gázszerelőként kezdte, akárcsak jómagam!

Az elmúlt 16 év fellépései, a kamerák előtt töltött idő, és az ismertségem egész jól felkészített a feladatra.
Elég régen követem a pártot, még a szegedi időkből, majd Suzi és Gergővel való személyes találkozás után, tízen pár éve kezdtünk együttműködni. Először Debrecenben forgattunk vicces videókat, készítettünk mémeket, majd
indultam a zuglói időközi választáson, ahol 7%-ot szereztem azzal az ígérettel, hogy ha megválasztanak, nem megyek oda.
Később stand-up műsorral szórakoztattam az MKKP nyári tábor lakóit Csillebércen, kampányoltam, felléptem Óbudán a párt szimpatizánsoknak, ahol indultam képviselőjelöltként, ötletekkel, mémekkel segítettem a saját csatornáimon is. Készítettem egy pártinduló dalt, beszédeket és dalt írtam mindkét Békemenetre, ahol elő is adtam, ill. a 2022-es parlamenti választások előtti M1-es 5 percet én abszolváltam. Azóta forgattunk közös videóklipet, elindult a Bruti nyomoz videósorozat.

Ugyanazt a szellemiséget képviseljük a Kutyapárttal és tetszik ez a fajta rendszerkritika, ami nem feltétlen a sárdobálásról és más pártokra mutogatásról szól. Nagyon hasonlóan gondolkodunk a világról, a segítségnyújtás szükségességéről, a tenni akarásról, mindezt a humor eszközével.

Legfontosabbnak tartom, hogy az MKKP-t végre a helyén kezeljék. Sokan nem ismerik behatóan a párt munkáját, csak a híradásokból, netán néhány vicces plakátról értesülnek, így egyszerűen nem veszik komolyan az MKKP-t és a munkáját sem. ”

  • EP-s munkánk közvetítése itthon
  • EU kutyapártosítása

5. Becker András

Ex-újságíró (Átlátszó, MaNcs), momentán kamionsofőr egy osztrák cég alkalmazottjaként.


Előző munkahelyem az Átlátszó volt, 7 éven keresztül főleg korrupciós ügyeken dolgoztam. Talán a legnagyobb találatom az Elios-sztori volt: 2013-ban én írtam meg először, hogyan stafírozza ki az Orbán-apparátus (inkluzíve fideszes önkormányzatok) a miniszterelnöki vőt.

Az utolsó cikkem is kötődött az Elioshoz, bár csak közvetetten. Ebben a dolgozatban a nyomozást elszabotáló NNI-t, ill. a nyomozást felügyelő Pest Megyei Főügyészséget vádoltam meg hivatali visszaéléssel és bűnpártolással.
Ez nem egy publi volt, kemény adatokkal és dokumentumokkal bizonyítottam ezt az erős állítást. Az volt a koncepció, hogy az ügyészség beperel engem/minket -ugyan mi mást tehetne? -, és akkor a bíróság előtt bizonyíthatom, hogy az állam büntetőigényének érvényesítéséért felelős szervezet maga is bűnelkövető.

Szép lett volna, nem így lett, még egy botrányocska se lett a dologból, én meg otthagytam az egész bohózatot, és kijöttem Ausztriába sofőrnek.”

  • A hazai korrupció sajátosságai
  • Választási csalások

A szigorodó feltétel- és ellenőrzési rendszer miatt a Fidesz egyre inkább átteszi a fókuszt a magyar költségvetési finanszírozású projektekre, így az uniós finanszírozású projektek korrupciós kockázati mutatói szépen csökkennek. Mit lehet tenni az Ep-ben ezzel?

1 – hatékonyabb fellépést követel az uniós szervezetektől (OLAF, keresnek!) a rendszerszintű korrupcióval szemben;
2 – kutyapártos eszközökkel próbálni észre téríteni az átlag_magyar szavazót, hogy ne legyintgessen, a Lady Mrd-t ő vette és a fentiekből következően ilyesmire egyre többet fog költeni.


6. Derdák András

Kultúraközvetítő. A legendás Banán Klub egykori vezetője, később a Millenáris művészeti igazgatója, majd diplomata Párizsban, a Collegium Hungaricumként működő Magyar Intézet élén. 2011-től a Sziget és más közép-európai fesztiválok franciaországi promótere. A Covid óta saját projektet épít az ökoturizmus és a fenntartható fejlődés jegyében. Magyar-francia kettős állampolgár.

 

Úgy hiszem, hogy az EU tagság Magyarország szinte egyetlen záloga a normális világhoz való tartozáshoz, egy Huxit ismételt katapult lenne a rossz oldalra.

Három évtizede dolgozom: volt 10 (jó) évem a budapesti nonprofit világban, főképp mint a Banán Klub vezetője. Volt 10 (érdekes) évem a köz szolgálatában, mint q Millenáris művészeti igazgatója, kulturális intézményvezető és diplomata, majd 10 (kellemes) évet toltam a for-profitban, mint kelet-európai fesztiválok frankofón képviselője.
A legelső munkahelyemen lovas kaszkadőr voltam, ez a tapasztalat most is jól fog jönni (nem, nem tudok hátrafelé nyilazni!). Két diplomám van (kultúraközvetítő vagyok), és bár elkezdtem a szociológia doktorimat, ezt (egyelőre) félbe hagytam.

Én voltam a legfiatalabb önkormányzati képviselő (és Fidesz- frakcióvezető) Óbudán, de voltam Fővárosi Önkormányzati képviselő is (1993-ban léptem ki, erről itt lehet bővebben olvasni).
Voltam kulturális attasé és elnököltem több tucat ország diplomatáit összefogó nemzetközi szervezetet. Van gyakorlatom a kétlaki életben, az EU szinte összes országában jártam. Jelenleg egy kis francia faluban igyekszem a befektetők segítségével megvásárolt,
400 éves épületünkből ökoturizmust kiszolgáló közösségi teret létrehozni.

Levakarhatatlanul csüngök a közéleten, és ha őszinte vagyok magamhoz belátom, hogy sokkal jobban érdekel a magyar, mint a francia politika. A szűk és tágabb baráti köröm számára még mindig dilemma, hogy nem vész-e el a szavazatuk, ha az MKKP-re adják: azt akarom nekik jelezni, hogy nem. Sőt!” 

  • Európai értékek megítélése Magyarországon
  • Magyarok megítélése Európában

A XX. század legjobb európai ötlete az EU létrehozása és a határok eltörlése volt – és szívesen veszek részt ennek megvédésében! A kulturális, a turizmus és fenntarthatósági területek és az antirasszista ügyekben is fontosnak tartom a kiállást. Részben, mert ezekhez értek, részben pedig mert azt hiszem, hogy itt tudnánk a leglátványosabban megjelenni. 


7. Sándor Balázs

A Kutyapárt regionális koordinátora. Politológia szakon végzett, most pedig nemzetközi tanulmányok, Európai Unió szakirányon végzős hallgató mesterképzésen. Tudja, hogy melyik a legjobb menza az Európai Parlamentben.

“6 éve aktívan kutyapártozok. Kezdetben csak Ajkán tevékenykedtem, majd a 2022-es választáson már én szerveztem a Veszprém megyei jelölteket meg a kampányt. A választás után pedig felvételt nyertem regionális koordinátor posztra a pártnál: azóta 2 megye koordinálásával foglakozom.
Régóta kialakult már bennem, hogy hosszútávon EU-s közegben szeretnék elhelyezkedni. Tanulmányaimat is már ehhez a célhoz igazítottam, így az egyetemi alapszakomat politológián végeztem, most pedig mesterszakon nemzetközi kapcsolatok, Európai Unió szakirányon vagyok végzős hallgató. A magyar mellett magas szinten beszélem az angolt és beszélek spanyolul is.  Láttam már EU-s anyagokat, szavazásokat, sőt, pályáztam is már EU-s projekten. Az Európai Parlament által szervezett több tréningen is részt vettem, a legutóbbi tavaly tavasszal ért véget, melynek célja a diplomáciai utánpótlás-nevelés volt. 2019-ben pedig már dolgoztam az Európai Parlament részvételiségi kampányán is önkéntesként.

Az emberek szemében az MKKP még mindig az aszfaltfestő cukigyerekek pártja, akik ugyan aranyosak, de nem szavaznának ránk, mert csak „bohóckodunk”. A 2022-es választás után hirtelen nagyot nőtt a támogatottságunk, és bízom benne, hogy be tudjuk bizonyítani azt, hogy igenis van komoly oldalunk (ahogyan azt az önkori képviselőink már megmutatták), és van véleményünk a komolyabb dolgokról is. Mindezt pedig képesek vagyunk bullshitelés nélkül megmutatni.”

  • Európa kutyapártosítása
  • Európai értékek
  • Európa hazahozása

8. Zakota Tamás

A Kutyapárt regionális koordinátora. Tájrendező-, kertépítő- és környezetmérnök.

A triatloni határokon túl született fehér, keresztény, heteroszexuális férfi vagyok, amit egy felfelé álló, nem lekonyuló bajusszal is tudok hitelesebbé tenni. Már-már visszaélésszerűen járok egyetemre, szert tettem tájrendező és kertépítő mérnök, környezetmérnöki valamint vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje papírokra (igaz volt amiért fizettem). 

Komoly energiákat fektettem abba, hogy ne dolgozzak egyetlen papíromnak megfelelő munkakörben sem. Jelenleg PhD hallgató vagyok, kutatási területem a városi fakataszterek hatékonyság vizsgálata. 
A Kutyapárttal 2016  tájékán ismerkedtem meg a migránsellenes népszavazáskor, amikor még a MÜSZI-ben voltak klubbok. A nyolcadik kerületben voltam aktív plakátoló, valamint hoztam haza az anyagot és összeszerveztem egy 5-6 fős csapatot abból az e-mail listából amit kaptam Szombathely környékéről. A 2018-as választások előtt visszaléptem a helyi szervezéstől (mert csak hétvégi hazajáró voltam) de továbbra is segítettem amikor csak tudtam.
2019-ben Suzi lepasszolta nekem a Közmozi szervezését amit 2020-ban nem folytattunk (eleinte nem tudtuk, hogy szabad-e a Covid miatt, aztán meg úton útfélen mindenki ezt csinálta)

2021-ben külföldön voltam.
2022-es választás után a párt alkalmazottja is lettem, mint regionális koordinátor, munkaköri kötelességem Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Vas, Zala megyék passzivistáinak intézése. 

Része voltam a Brüsszelbe, Strasbourgba kiutazó legcifrább utolsó pillanatban összeálló csapatoknak, az utolsónak már a pénzügyi és adminisztratív elszámolását is én intéztem.

Szerveztem kis plakátrongáló kirándulást Ljubjanába a szlovén kalózok önkormányzati választási kampányának végén, majd eljöttek a szlovén kalózok akiket megpróbáltam többetekkel összeismertetni. Elhívtam Mikulás Peksát taggyűlésre és táborra hogy bemutassa a kalózokat.

Hátteremből fakadóan valószínűleg CAP (közös agrárpolitika), Rural pact (európai vidékstratégia), városi erdészet, tájvédelmi politikák területén tudnék mozogni, de a doktorim valamint egykori térinformatikai szakreferensi kapcsolódásom miatt távérzékeléses, űrfelvételes, űrkutatásos tematika mentén is megjelenhetnék. Gondoljátok el, lehetnék majd a következő Űrispán!”

  • EP nem fekete-fehér kritikája
  • EP megítélése itthon 

Az EU-s területalapú agrártámogatások kifizetéséhez kapcsolódóan láttam, hogyan zajlik az EU-s jogszabályok magyarországi joggyakorlatba átültetése, hogy a hazai érdekeknek kedvezzen a döntés, és közben az unióra mutogatnak, hogy miattuk kellett így csinálni.

Berlinben töltöttem egy fél évet a DBU ösztöndíjával egy kis cégnél, ahol először tapasztaltam meg a zöldrefestést mint marketing eszközt arra, hogy megkérdőjelezhető szükségletű innovációt eladjanak befektetőknek, csak azért mert elszámolható CO2 csökkentésként a marketinghez.

Részt vettem rovarliszt-témával egy StartUp versenyen és akcelerációs programban, ennek köszönhetően végig követtem azt a hosszú folyamatot, ahogy megszületett a jogszabály, ami lehetővé teszi a rovaralapú fehérjék használatát az EU-ban, ha a tagállam átülteti a jogrendjébe a szabályt. Mivel ez nem kötelező, így hazánkat megvédte a Fidesz, bár azóta is riogat vele, és közben magyar fejlesztésekkel is kísérleteznek már évek óta.


9. Szin Richárd

Az éjszakai életből ismert munkavállaló.

Elvégezte a nemzetközi közszolgálati kapcsolatok illetve a nemzetközi vízkormányzás és vízdiplomácia mesterszakot angol nyelven. Szakmai gyakorlatait a NAV Nemzetközi Főosztályán és Magyarország Hágai Nagykövetségén végezte. A faviccek.hu-n jelenleg 5. helyen áll a legtöbb beküldött favicc toplistán, 149 viccel. 

2017 tavaszán már egy ideje szimpatikus volt neki a párt tevékenysége,  de valahogy a polgári öntudat csak akkortájt nyiladozott benne. Egy randi alkalmával a Van Sör irányába sétált kreatív randiötlet híján, és a helyszínen Suzitól, az ajtóban kapott matricák, illetve a pincében nyomban beszerzett kitűző szentesítették a párthoz tartozását. Eleinte a matricák remegő kézzel történő kihelyezése, először az éjszaka közepén kietlen utcák oszlopaira, majd a Köki Terminálban a reggeli csúcs idején meghozták magabiztosságát ahhoz, hogy később baráti körében népszerűsítse a pártot és bevonja őket a négyszín és padfestések világába. Ekkortájt alapították meg többen, közösen az MKKP Rákosmente facebook oldalt. A többi már történelem.  

Mindezek mellett a párt realitásérzéke és társadalmi hasznossága teszik azt számára  kiemelkedően az egyetlen értelmes választássá. Szakmai közegeiben tapasztalt gőg,  nemtörődömség és kiválasztottságtudat azok, amik a leginkább zavarják a mindennapokban. A Kétfarkú Kutyapártban ezek nem találhatóak meg, sőt a párt tagjai és  szellemisége, őhozzá hasonlóan, ezeknek ellene megy. Ma, véleménye szerint,  Magyarországon a jobboldal, a baloldal, a konzervatívok, a liberálisok, a piacpártiak és az  újraelosztás hívei számára is a Kutyapárt a leghitelesebb párt, ami önmagában  értelmezhetetlenné teszi a többi pártot.

2018-tól átlag két évente végzett a következő szakokon: nemzetközi igazgatás, International Public Service Relations, International Water Governance and Water Diplomacy.
Az MKKP Rákosmente és az MKKP Hollandia facebookoldalak alapítóadminja, többek között.
5 évig vendéglátózott, 4 évig az informatika területén dolgozott. Tud vakon gépelni és  edényekkel szaladni. 

Élt 9 hónapot Lengyelországban és 4 hónapot Hollandiában. Csak 2023-ban 3-szor utazott Belgiumba! 

Eddig 2 választáson indult a Kutyapárt jelöltjeként: 2019 Zugló XII. EVK (IKEA) – 197  szavazat (6,33%). 2022 Budapest XIV. OEVK (Rákosmente) 2172 szavazat (3,86%) “

  • Vízgazdálkodás a klímaváltozás korára
  • Unió Kelet-Magyarországgal 
  • A határontúliak és a határon élők bevonása a “Mit adott nekünk az EU?” kérdés megválaszolásába. Az egészséges, határokon átívelő nemzettudat kutatása. 

Komment!
Ez is érdekelhet:
„Ebgondolat bánt engemet…” – Írd meg velünk a Kutyapárt EU-s programját!

Rájöttünk, hogy úgy is be lehet vonni embereket a közéleti munkába, ha nem hazudunk nekik. Sőt akkor lehet igazán. Az Read more

Iratkozz fel a Kétfarkú hírlevélre!

Közösségi programírást hirdetünk a 2024-es európai parlamenti választásra: szólj bele te is, milyen témákkal foglalkozzunk a kampányban, valamint azután, hogy Read more

MI EZ A KUTYAPÁRT?

MAGUNKRÓL RÖVIDEN, DE MOST KOMOLYAN A Kétfarkú Kutya Párt egy alulról szerveződő, közvetlenül cselekvő alkotóközösség, amely szereti a humort. Nem Read more

Passzivista jelentkezés

"Megváltanád a világot, kipróbálnád a kézügyességed, kertészkednél, barkácsolnál, segítenél elesetteken, rajzolnál egy szépet vagy programoznál egy kiadósat? Túl régen igazoltattak? Read more