Szilágyi Zsófia – 11. vk

Szilágyi Zsófia - II. kerület - 11. választókerület

Azt hiszem, nagyon itt van már az ideje annak, hogy legyen minden jobb! Például, hogy az emberiség észrevegye, hogy az Univerzum viszonylag kis százalékban lakható számára, így talán nem kéne tönkre tenni azt a picinyke darabját, ami rendelkezésünkre áll. Érdemes lenne jobban figyelni, többet gondolkodni, mélyebben megérteni, hátha hasznosabb tagjaivá tudunk válni ennek az ökoszisztéma nevezetű dolognak. Ha jól csináljuk, biztosan jó hatással lesz embertársi működéseinkre is.
Az élet tisztelete sok formában ölt testet a tetteimben, ezek közül az érdekesebbek, hogy dúlaként nőket, párokat támogatok a szülővé válásuk folyamatában és kisbabákat méltó-szép megérkezésükben, meg vízőrző önkéntes projektekben veszek részt.

Helyi közösségi szinten fontos feladatnak tartom az égi áldás (aka. esővíz) megtartását szűkösebb időkre, a helyben komposztálást és a kerti és közterületi gyepek fenntartható kezelését.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Varga Péter – 10. vk

Európa béna! A II. kerület sokkal jobb. A VLM (Vérhalom téri Lokálpatrióta Mozgalom) alapítója vagyok. Háromfős csapatunkkal elsősorban saját tevékenységünktől Read more

Mató Ildikó – 14. vk

Legyen Buda liget! Sokáig a II. kerületben éltem, majd a határába, Nagykovácsiba költöztem. Innen indultam minden pirkadatkor Solymárra, hogy beérjek Read more