Varga Péter – 10. vk

A VLM (Vérhalom téri Lokálpatrióta Mozgalom) alapítója vagyok. Háromfős csapatunkkal elsősorban saját tevékenységünktől kíméljük meg a Vérhalom teret. Hasonló alapokon nyugszik másik kezdeményezésem, a SzeVa (SzemétVadász Egyesület), amellyel már több alkalommal elhatároztuk, hogy szemetet fogunk szedni. Alapvetően ping-pongozva randizni járok a Vérhalom térre és kitartóan elkötelezett vagyok a Világbéke iránt.Romantikus

Read more

Mató Ildikó – 14. vk

Sokáig a II. kerületben éltem, majd a határába, Nagykovácsiba költöztem. Innen indultam minden pirkadatkor Solymárra, hogy beérjek az ottani Waldorf-iskola gimijébe tanulni a tanítványaimtól. A reggeli dugók ügyében ártatlan vagyok, busszal közlekedtem, így legalább jó sokat tudtam olvasni vagy aludni. Immár nyugdíjasként a Jövő Minisztériumában önkénteskedem, segítem nyolcmilliárd ember átköltöztetését

Read more

Kiss Miklós – 13. vk

Ez is érdekelhet: Varga Péter – 10. vk Európa béna! A II. kerület sokkal jobb. A VLM (Vérhalom téri Lokálpatrióta Mozgalom) alapítója vagyok. Háromfős csapatunkkal elsősorban saját tevékenységünktől Read more Mató Ildikó – 14. vk Legyen Buda liget! Sokáig a II. kerületben éltem, majd a határába, Nagykovácsiba költöztem. Innen indultam

Read more

Lakatos Péter – 12. vk

Szilágyi Zsófia – 11. vk

Azt hiszem, nagyon itt van már az ideje annak, hogy legyen minden jobb! Például, hogy az emberiség észrevegye, hogy az Univerzum viszonylag kis százalékban lakható számára, így talán nem kéne tönkre tenni azt a picinyke darabját, ami rendelkezésünkre áll. Érdemes lenne jobban figyelni, többet gondolkodni, mélyebben megérteni, hátha hasznosabb tagjaivá

Read more

dr. Polinszky Márta – 11. vk

Ez is érdekelhet: Varga Péter – 10. vk Európa béna! A II. kerület sokkal jobb. A VLM (Vérhalom téri Lokálpatrióta Mozgalom) alapítója vagyok. Háromfős csapatunkkal elsősorban saját tevékenységünktől Read more Mató Ildikó – 14. vk Legyen Buda liget! Sokáig a II. kerületben éltem, majd a határába, Nagykovácsiba költöztem. Innen indultam

Read more

Balogh Bulcsú – 7. vk

Kocsis Mátyás – 4. vk

Több mint 3 éve vagyok aktív önkéntes, vettem már részt önkormányzati lakás, adománybolt és kreatív központ felújításában is. A legtöbb időmet mégis tanodázással töltöttem, ahol borsodi gyerekeknek és fiataloknak segítek, hogy önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító felnőttekké váljanak, akik az önkéntesektől kapott támogatást be tudják építeni a saját gyermekeik

Read more

Érlaki Gitta – 3. vk

Ez is érdekelhet: Varga Péter – 10. vk Európa béna! A II. kerület sokkal jobb. A VLM (Vérhalom téri Lokálpatrióta Mozgalom) alapítója vagyok. Háromfős csapatunkkal elsősorban saját tevékenységünktől Read more Mató Ildikó – 14. vk Legyen Buda liget! Sokáig a II. kerületben éltem, majd a határába, Nagykovácsiba költöztem. Innen indultam

Read more

Rédei Kati – 2. vk