Valójában annyira nem különbözik az opera-karrier a képviselőségtől – beszélgetés Juhász Veronikával

– Sziasztok! Ez itt a Kutyinfo Podcast új része. Én Láng Dávid vagyok és Juhász Veronikával fogok beszélgetni, aki a Kutyapárt elnökségi tagja, II. kerületi önkormányzati képviselője – ebben a minőségében szeretne újraindulni idén -, valamint még az európai parlamenti listán is szerepel a harmadik helyen. Szia, Veronika!

– Szia, köszönöm, hogy beszélgetünk! Sziasztok, hallgatók!

– Kezdjük azzal, hogy hogyan lettél kutyapártos, és hogy merült fel benned öt évvel ezelőtt, amikor még csak alig néhány helyen indultunk, hogy te legyél az egyik képviselőjelölt.

– Valójában azért arra kellett rájönnöm, mint lehet, hogy sokan másoknak is, hogy én mindig is Kutyapártos voltam. Eredetileg nekem a végzettségem az ugye a Zeneakadémián operaénekes szak, amit elvégeztem Hollandiában. Ez már jó régen volt. Előtte meg utcazenész voltam sokáig gyerekkoromtól kezdve. Úgyhogy igazából az, hogy így a közösségben valamilyen üzeneteket megfogalmazzak, az már régebben is a munkám része volt, csak aztán amikor Magyarországra jöttem – ez volt olyan kilenc évvel ezelőtt -, akkor így megfordultak valahogy a prioritásaim, és fontosabb volt az előadóművészetnek az a része, hogy a társadalmi üzenetekkel foglalkozzunk, és társadalmi jelenségekre, művészi eszközökkel adjunk valamilyen válaszokat, reakciókat, mint az, hogy fönn álljak a színpadon és operát adjak elő.

– Bocsánat, még ezt a “Magyarországra jöttem”-et bontsuk kicsit, hogy ezek szerint éltél külföldön?

– Igen, jó sokáig. Igazából pont a múltkor gondoltam bele, hogy körülbelül tíz-tíz.tíz évet töltöttem már el bizonyos dolgokkal. Először tíz évig voltam gyerekmunkás, tehát én ilyen 7-8 éves koromtól kezdve énekeltem az utcán, és az úgy kezdődött, hogy ilyen 8 éves korom körül apu kitalálta, hogy jó, akkor utazzuk be stoppal Európát, és akkor konkrétan egy Zala megyei 200 lelkes kis faluból, Nemeshetetésből elindultunk, kiálltunk az út szélére, és néhány nap alatt, nem is tudom, egy hét alatt eljutottunk a Földközi-tengerre, és akkor onnantól kezdve ez egy ilyen rendszeres életmódunkká vált, hogy mindig – főleg nyaranta, aztán már télen is… akkor már kicsit kellemetlenebb autóstoppolni, de mi akkor is láttuk a sarat.

– Ez hányan?

– Eleinte én voltam meg apu, aztán utána sorban jöttek a tesóim is. Mi így öten vagyunk testvérek egy fészekből, vannak féltesóim is, de öten vagyunk tesók. És konkrétan volt olyan, hogy a legkisebbet a babakocsival toltuk az országút szélén, és úgy stoppoltunk.

– És megálltak?

– Meg, meg. Ezt egyébként régebben is sokan kérdezték, hogy de akkor mivel utaztatok, ilyen lakókocsival? És képzeljétek el, hogy nem, hanem leggyakrabban az ilyen nagyon tömött személyautók szoktak még minket is betömni oda magukhoz, mert egyrészt úgy látszik, hogy az emberek ezt egy ilyen külön kalandnak élték meg, hogy még egy magyar családot oda vagy beszuszakoljanak, másrészt meg nyilván meg akarták mutatni, hogy mi mindent tud az autójuk, nem tudom, de hogy föl szoktak minket venni, igen, Olaszországban, meg Spanyolországban viszonylag nehezebben, de mondjuk Svájc, Ausztria, Németország, Franciaország sokkal jobban ment arrafele, szerettünk is menni. És akkor az volt a menetrend, hogy én énekeltem az utcán, és akkor abból jött a bevétel. Tehát ilyen 18 éves koromig körülbelül ezzel így családfenntartó voltam végül is otthon. És akkor innen aztán Utrechtben, Hollandiában volt egy ilyen utcazenélős időszak. Kempingben laktunk, és akkor menetrendszerűen minden nap bejártam utcán énekelni, és akkor ott találkoztunk valakivel, akinek a szülei aztán végül engem így befogadtak a házukba, és onnan kezdődött el az, hogy ösztöndíjam lett, és elkezdtem járni ott a Zeneakadémiára, Frieslandon, Hürde Grip nevű kis településen, és onnan Chroningenbe jártam be, aztán végül Maastrichtban végeztem el a Zeneakadémiát. Utána még, amikor elvégeztem, akkor két és fél évig Berlinben éltem, és onnan jöttem haza Magyarországra.

– Miért?

– Ennek sok oka van: nem volt mind teljesen tudatos. Volt ilyen… hát így besokalltam sok mindentől, tehát ez az egész életmód, ez az egész helytállni akarás ezen az opera piacon azért ez nehéz volt, mellette nekem egyre hangosabbak lettek ezek a társadalmi ambícióim is, tehát így a szociális dolgokkal foglalkozni. Nem tudom, hajléktalanság, stb. És akkor becrashelt a magánéletem is már többedjére, szóval sok minden. Nem laktam azelőtt nagyvárosban sohasem, tehát ez is egy új élmény volt, hogy Berlint ott betörni, nem tudom, az alagútban dolgoztam egy büfében sokáig az Alexander Platz alatt a metróállomáson, és akkor mellette írtam mindig a jelentkezéseket az operakórusokba, és próbáltam ott mellette még koncertezni Lengyelországban. És akkor egy ponton így kicsit így be is sokalltam, hogy egyébként mit keresek én itt külföldön? Hát amikor fölébredek, és az az első pár másodperc, amíg öntudatodra ébredsz megint, ott így megkérdeztem magamat, hogy hú, de várjál, mi az a nyelv, amin én gondolkodom? Holland, magyar, német, ó, de várjál, de hát én magyar vagyok, várjál már. És akkor hazajöttem egy koncert miatt egyszer Budapestre, Békéscsabán volt a koncert, ahol énekeltem, és utána akkor így rámjött az, hogy én visszamenni már nem szeretnék. De akkor mi legyen? És akkor béreltünk egy kis lakást közösen az öcsémmel, ami nyilván jó olcsó volt, mert felesben tudtuk kibérelni. Ez egyébként az I. kerületben volt a II. kerület határán, a Batthyány utcában, és akkor így itt ragadtam, és azt tudtam, hogy az éneklésből, az ilyen szabadúszó zenélésből nem fogok itt először megélni, úgyhogy akkor meg az ütött be hirtelen, az a pánik, hogy “oké, de akkor mivel fogsz foglalkozni?” És akkor először két dolog történt. A holland nyelvtudásomból úgy tűnt, hogy így nagyon jól meg tudok élni, mert az első beadtam egy ilyen fejvadász cégnek a CV-met, és akkor három hét alatt leakasztottak, és onnantól egy ilyen csodálatos multinacionális cégben voltam. Nem sales-es, hál’ Istennek, hanem ilyen support telefonos kisasszony. És közben meg rátaláltam a Kutyapártra, mert a MÜSZI-ben, a Művelődési Szintben, akkoriban Budapesten elkezdtek akkor a Kovács Gergőék tartani ilyen klubokat. És az volt az első ilyen nagy robbanása a pártnak. Akkoriban volt ez a “Tudta?”-plakátkampány, amire ezt az anti-antimigrációs kampányt fölhúzta erre a Kutyapárt. Azt hiszem valami 30 millió forintot adtak össze az emberek arra, hogy óriásplakátokon reagáljon a párt arra, hogy lehetséges, hogy nem kéne hülyíteni az embereket, meg gyűlöletet kelteni, meg ijesztgetni őket azzal, hogy esetleg más kultúrából érkező emberekkel találkoznak. Nekem ez különösen vicces volt. Én akkor ex-megélhetési migránsként érkeztem éppen vissza Magyarországra, és arra törekedtem, hogy a magyarok munkáját vehessem el. Tehát ez nagyon vicces volt ebben a kontextusban, de ott vonódtam aztán be így a plakátosztásba, plakátolásba, plakátlekaparásba. Ott ismerkedtem meg először ezzel, hogy így közéletileg közvetlenül akcióba lendüljünk.

– A kérdésnek még arra a részére nem válaszoltál, hogy hogy alakult úgy, hogy öt évvel ezelőtt te voltál az egyike azon kevés képviselőjelöltnek, akit indítottunk a választáson.

– Hát én emlékszem, hogy egy kutyapártos nyári táborban kérdezte a Gergő, hogy na, figyu, nem akarsz te is így indulni, mert akkor most kompenzációs listáról kiszámoltuk, hogy akkor be lehet jutni, és hogy szerinte én így jó szervező lennék, meg akkor már egy ideje csináltam szervezőként a Kutyapártot. És én tökre emlékszem arra, hogy először azt mondtam neki, hogy te figyelj, én tökre örülök, hogy megkérdeztél, de mi lenne, ha inkább a te kampányodat segítenénk, mert azért nem tudjuk, hogy mindenhol be fogunk-e jutni, satöbbi. És én aludtam egyet rá ott a táborban a sátorban, és másnap odamentem a Gergőhöz, és mondtam, hogy figyu, végiggondoltam. Szerintem, hogyha ez tényleg olyan dolog ez az önkormányzat, hogy így helyben, közvetlenül a közvetlen környezetünkkel lehet úgy foglalkozni, és beleszólásom lehet azokba a dolgokba, hogy milyen stratégiák mentén történjen mondjuk egy kistelepülésnek, vagy egy kerületnek, kerületnyi településnek az igazgatása, akkor szerintem én szívesen vállalnám, hogy ebben részt vegyek. És akkor a Gergő is így örült, és így. Szóval ez egy ilyen eléggé ilyen rámutatásos, kimagozós alapon történt akkor még.

– Terjednek arról pletykák, hogy te vagy a párt gorillája. Meg tudod-e erősíteni ezt az értesülést?

– Ezt az értesülést – várjál, ezt a politikusoktól megtanultam – sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. De egyébként előfordulhat, igen. Hogyha nagyon felidegesítenek, akkor gorillává változom.

– Mi történik ekkor?

– Az igazat megvallva szerintem lehet, hogy néha jobban lehet tőlem tartani akkor, amikor épp nem vagyok gorilla, ahhoz képest, amikor gorilla vagyok. Hát nem, most… testületi üléseken nálunk a II. kerületben viszonylag kulturált és intelligens mederben zajlanak a viták, már ha vannak viták, mert viszonylag kevés teret enged azért az ilyen valódi, mérlegelős, álláspont-egyeztetős beszélgetéseknek maga a képviselőtestületi ülés – tehát a nyilvános része az önkormányzásnak, de azért ott elő szokott fordulni, hogy mondjuk kitartóan nem értek egyet valamivel, vagy kérdésem van, mert szerintem még részletek hiányoznak ahhoz, hogy jó döntést lehessen hozni, és akkor annak azért szoktam volt hangot adni, igen. És el tudom képzelni, hogy ez esetleg némely szemlélő számára ilyen, nem is tudom, akaratosnak, nyüzsgősnek tűnhet. Én azt gondolom, hogy eleve az önkormányzásban, én amit megtapasztaltam eddig, viszonylag szokatlan, hogyha egy képviselő tényleg akar valamit. És most nem olyanra gondolok, hogy szeretnék egy új bőrfotelt az Audimra, hanem tényleg, hogy egy szociális bérlakás rendszer az legyen kiszámítható és átlátható, legyen egy átlátható vagyonkoncepció, és akkor tudod, ehhez azért így elég sok szöszmötölést kell a részletekkel végrehajtani, elég sok információt kell bekérni ahhoz, hogy… mit tudom én, mondjuk vannak-e más jó gyakorlatok erre, milyen állapotban vannak az ingatlanjaink, mi az, ami megéri, mi az, amit megéri felújítani, vagy inkább el kéne adni. Szóval rengeteg-rengeteg részlet van, és én igazából nagyon szeretek ezekkel szöszölni, mert kicsit ez már hasonlít arra, amit mondjuk egy operarendező csinál. Tehát, hogy van egy terep, és ott vannak elhelyezkedései a szereplőknek, vannak prioritások, és akkor abból létre lehet hozni egy ilyen világot, ami történetesen az önkormányzásnál a valóság. Kicsit olyan, mintha a színház az így a valóságba csapna át. Szóval nem olyan sokban különbözik igazából az operakarrier a képviselőségtől.

– Amellett, hogy a párt önkormányzati képviselője és alelnöke vagy, a Kétfarkú Kutya Népfőiskolának is az egyik főszervezőjeként tevékenykedsz. Hogyan indult ez a projekt, és honnan hova ért el, amióta te felelsz érte?

– Magát a Népfőiskolát azt nem én kezdtem el főszervezni, az még a Bürger Zoliéknak a keze alatt volt egy ideig, és amikor én átvettem, akkor egyrészt kicsit újragondoltam a lehetőségeit ennek a programnak, másrészt meg megsokszoroztam magának az eseményeknek a számosságát. Meg arra is igyekeztem hangsúlyt helyezni, hogy legyen minél több önkéntes passzivista, aki ennek a szervezésében is részt vesz. Nyilván elég nagy a fluktuáció, ez nem újdonság. Meg azért elég sok egyéb munka mellett csinálom még ezt, szóval én vágyom arra, hogy erre majd nagyobb fókusz tudjon kerülni. De a lényeg az, hogy így ezek ingyenes oktatási, beszélgetős foglalkozást megvalósító alkalmak, és alapvetően az a nagyon vonzó benne, hogy nagyjából bárki adhat elő, vagy bárki hozhat foglalkozást. Ez azt jelenti, hogy azért mondjuk ilyen szélsőségesen kirekesztő nézeteket valló embernek nem adunk ott ilyen kampányolási lehetőséget például. Vagy hogyha nagyon-nagyon nehézkesen megy az, hogy kitaláljuk, hogy pontosan miről szóljon egy előadás, kiknek lenne az jó, akkor van olyan most már az utóbbi időben, hogy kicsit így elvérzik ez a tárgyalás már az elején, de azért lényegében legtöbbször olyan emberek jelentkeznek, akiknek van valamilyen szakértelme, és a Népfőiskolával platformot adunk arra, hogy ezt megosszák ingyenesen másokkal, és akkor ők így tesznek hozzá a társadalom építéséhez. Lehet padot felújítani, vagy négyszínt festeni, de ez is egy módja annak, hogy hozzáadjunk a társadalom építéséhez. És amit még csináltam, az az, hogy rovatokba szerveztem ezt. Nekem nagyon fontos téma az, hogy a civilség, meg a politika, a civilség és a politizálásnak a határmezsgyéit felkeressük, mert azt gondolom, hogy igazából a civilségnek óriási nagy szerepe van abban, hogy a politikai kultúra az hogyan alakul, és mégis van egy nagyon erős ódzkodás a két irány között. És ezt is felkeressük sokszor a Népfőiskola előadásain, foglalkozásain. Aztán nyilván vannak olyan témák, amik a Kutyapárthoz kötődnek, mondjuk a zöld kutya környezetvédelmi tevékenységéhez, a Social Club szociális tevékenységeihez, a Rendkívüli Ügyek Minisztériuma, vagy a Watchdog tevékenységekhez, szóval ez egy kicsit ilyen gyűjtője is a Kutyapárt egyéb irányzatainak. És akkor vannak olyanok, amikor így helyben vagyunk, tehát Budapesten kívüli valamilyen kis közösségnek egy specifikumát… mit tudom én, egy példát mondok: egy mohácsi helytörténésszel a busójárást jártuk körül Mohácson.

– A II. kerületi önkormányzatba egyetlen, tömbön kívüli képviselőként kerültél be 2019-ben. Mennyire volt nehéz dolgod, ha el akartál érni valamit, vagy akár csak látszódni szerettél volna?

– Én azt gondolom, hogy körülbelül olyan nehéz vagy könnyű dolgom volt, mint hogyha egy civil bejut egy önkormányzatba. És ilyen szempontból nagyon tanulságos az, amit én a négy és fél év alatt átéltem. Én ugye nem lettem frakciótömörülésnek tagja, tehát ilyen hivatalosan aláírt politikai lojalitási megállapodást nem kötöttem. Meg voltam erre hívva egyébként, tehát a jelenlegi vezetés, az Őrsi Gergely polgármestersége alatt vezetett koalíció, vagy a vezető koalíció, ők meghívtak engem erre, és voltam, és körülbelül fél évig jártam ilyen frakcióbeszélgetésekre. Aztán utána jött az a pont, hogy ők is szerettek volna mindannyiukkal együtt egy ilyen megállapodást kötni, ami egy ilyen frakcióalapító okirat lett volna. És hát én ott tényleg minden tiszteletem mellett megköszöntem a lehetőséget, de elmondtam, hogy én szeretnék ügyek mentén együttműködni, és hogy fél év telt el az önkormányzásunkból addig a pontig. Én szeretném látni, hogy egy év, két év, három év után ez az ügyek menti együttműködés politikai megállapodás nélkül hogyan tud működni köztünk. És aztán nyilván újra lehetne nyitni ezt a kérdést, hogy mondjuk valamilyen politikai logókat összetevő megállapodás is működhetne-e. Én azt gondolom, hogy így az első időszakban… leginkább őket kellene megkérdezni arról, hogy ők hogyan fogadták az én működésemet, de azt gondolom, hogy az első időszakban főleg így keresgéltük azt, hogy hogyan tudunk úgy viszonylag nyugalmas körülmények között a testületben működni, hogy én megtartom – mert én ehhez ragaszkodtam – a jogomat arra, hogy kérdezzek, bármiről nyilvánosan is kérdezzek, ugye elvileg ez a dolgom képviselőként. Ugyanakkor én magammal kötöttem egy olyan megállapodást, hogy viszonylag előre jelzem azt, hogyha látom, hogy mondjuk egy bizonyos előterjesztéssel nem értek egyet. Vagy mondjuk úgy nem értek egyet, hogy így nagyon nem megfelelőnek gondolom, vagy hogyha módosítani szeretnék rajta, és ezért én mindig ezt levélben, meg találkozásokban is, meg telefonon is igyekeztem ezt jelezni. Ez nyilván egy nagyon nagy munkateher, egy plusz munkateher ahhoz képest, hogyha van egy tömb, mondjuk, és akkor tudod, hogy milyen gombot kell nyomni, igent vagy nemet, és akkor nyomod a gombot. Ehhez képest ez sokkal nagyobb munkateher, viszont én azt gondolom, hogy kaptam egy lehetőséget arra, hogy én elképzeljem, hogy milyen az, amikor te kormányzol. Tehát milyen az, amikor nem csak leforrázol valakit ott hirtelen kész helyzet elé állítva egy nyilvános testületi ülésen – ami nálunk egyébként közvetítve van a Facebookon, nem nagy nézettséggel, de megadjuk azért valahogy ennek az elvi lehetőségét. Tehát, hogy nekem nem az volt a célom, hogy mindenáron abból szerezzek politikai pontokat, hogy ott kész tények elé állítok valakit. Na most nem mondom, hogy igazából úgy érzem, hogy kifizetődő volt ez a részemről egyfajta ilyen tiszteletadásból tett hozzáállás, mert azt gondolom, hogy lehet, ha valóban hasonló irányokat képviselne a vezetés olyan szinten, mint ahogy mondjuk én azt elvárom magunktól Kutyapártosként – ami az átláthatóságot, a kommunikációs esélyegyenlőséget, az információhoz való hozzáférést illeti, akkor szerintem jobban haladtunk volna ezekkel az ügyekkel, és ahhoz képest én azt látom, hogy az én prioritásaim sokkal inkább ebbe az egyenlősítő, szociokratikusabb irányba mutatnak, részvételibb irányba, mint mondjuk a jelenlegi vezetésé, de ugyanakkor nagyon el tudom ismerni több oldalon az ő teljesítményüket vagy a polgármester teljesítményét.

– Pont ehhez kapcsolódik a kérdés, ami megkerülhetetlen, hogy mi a véleményed a kerületet vezető Örsi Gergely polgármesteri munkájáról.

– Igen, ez olyan értelemben megkerülhetetlen, hogy az embereket általában érdekli. És én azt szoktam mindig mondani, hogy szerencsére ilyen nyitott ajtók policyjét hirdeti az Őrsi Gergő, úgyhogy szerintem érdemes akkor vele felvenni a kapcsolatot, és mondjuk bemenni az irodájába, és megismerni őt személyesen, és akkor egyből kiderül, hogy mi legyen az embernek róla a véleménye. Aztán persze nyilván az, ami kívülről látszik az ő működéséből, meg az, amit én belülről látok önkormányzati képviselőként, meg az én elvárásaim, azért az nagyon tud különbözni. És ez mindenhol így van szerintem. Én egy-két dolgot mindenképpen – most azt tudom mondani, hogy – becsülöm az ő működésében. Az egyik az például az, hogy én úgy látom, hogy nagyon nagy a helyismerete. Tehát azt a nem tudom, 17 évet, mert ő polgármester most, de azért előtte már a gazdasági, tulajdonosi, tehát a vagyoni bizottságnak volt az elnöke, meg korábban is képviselő volt, szóval, hogy ő azért már tanulta ezt a műfajt egy ideje. Hozzám, velem szemben, aki besétáltam civilként a gyémántpalotába, és akkor mindenre rácsodálkoztam. Ő azt az időt szerintem tényleg azzal töltötte, hogy iszonyatosan megismerte a kerületet. Tehát tudja sok helyütt a problémákat, de így lokálisan is, tehát utcához, közösséghez köthetően. Én szerintem ez egy becsülendő dolog, ez kell ahhoz, hogy valaki egy jó polgármester legyen. Azt is elismerésként tudom mondani, hogy a lakosok azt jelzik vissza több fronton, hogy nagyon nagy változást élnek meg az előző ciklushoz képest a kommunikáció tekintetében. Tehát az az érzésük, hogy kapnak azért valamilyen válaszokat általában a megkereséseikre, hogy látható az, hogy a polgármester mit csinál. Nagyon sok ilyen nyilvános fogadóórát is tart, tehát hogy ezeket mindig, főleg a Facebookon így nyomon lehet követni. És én megtapasztaltam azt a lakosok visszajelzéseiből, hogy ez nekik fontos, és hogy ők ebben változást éreznek. Úgyhogy szerintem ez is egy jó dolog. Amit még szintén én tudok becsülni, és e tekintetben azt gondolom, hogy hasonlítunk is viszonylag egymásra, hogy nagyon sok ilyen brainstorming alapú, kreatív, meg ilyen közösségi érzetű dologban ő így szívesen részt vesz, vagy szívesen kezdeményez is akár.

Meg úgy vettem észre, hogy nagyon… hogy is mondjam ezt szépen. Szóval, hogy a saját ötletei is nagyon jól állnak neki, de a mások ötletei is… nagyon jól gazdálkodik mások ötleteivel is. Igen, szerintem ezek mind pozitív dolgok. Én látok nagyon nagy különbségeket is köztünk, és látom annak a létjogosultságát és a fontosságát, hogy kutyapártos képviselő is legyen egy ilyen kerületben is, ahol ugye a fideszes vezetést leváltotta egy országos ellenzéki koalíció. Mert azt gondolom, hogy például az a fajta kommunikáció, ami zajlik, néha én továbbmennék a tartalom és a tájékoztatás tekintetében azon, hogy mondjuk nagyon szépek a virágok…. tehát lehet az önkormányzatot, meg a polgármesterséget egy ilyen kertészeti és vadaskert… mert ugye cuki állatokat is mentünk, satöbbi, de ezek mind nagyon jó dolgok, csakhogy én az arányokat lehet, hogy kicsit máshova tenném. Tehát, hogy az önkormányzást azt lehet, hogy egy ilyen vadaskert, meg kertészeti beruházáson túl is lehetne mondjuk a lakosok közéletbe való bevonására is még inkább eszközként használni. És ezek inkább az én prioritásaim. Tehát, hogy engem érdekel az, hogy egy vagyonhasznosítási koncepció az van-e, átlátható-e, társadalmasított-e. Hogy van-e egy olyan részvételi költségvetésünk vagy részvételi irodánk, ahol az emberek tanulhatnak élményszerűen arról, hogy az önkormányzatuk hogy működik, mi mennyibe kerül, mekkora összegből gazdálkodik az önkormányzat, ők milyen hangsúlyokat fektetnének arra, hogy most a szociális ellátást, a környezetvédelmi feladatokat, infrastruktúra-fejlesztést, a forgalomszabályozást – ezekre a feladatokra milyen arányban költsön egy adott évben a kerület. És ezekre a dolgokra szerintem lehet, hogy most a mai magyar társadalomban egy sokkal kisebb réteg fogékony már, tehát sokkal kisebb magcsoportnak szól az, amit én képviselek, de én azt gondolom, hogy ez egy eléggé határozott vízió, és azok az emberek, akik a saját szerepüket állampolgárként így látják, azoknak határozottan igénye, hogy erre építsünk.

Tehát, hogy ebben én például egy nagy különbséget látok. Ott is látok különbséget, hogy mondjuk a civil szervezetekkel hogyan alakítunk ki partnerségeket. Tehát én egy kicsit azt látom, hogy azért azt a hagyományt, ami a politikában Magyarországon jellemző, hogy az én civilem vagy a te civiled alapon választjuk ki azt, hogy kihez közeledünk, kihez nem, az szerintem tévút. Én azt gondolom, hogy egy átlátható, átfogó civil stratégiára lenne szükség, ahol eldöntjük azt, hogy kik azok a civil szervezetek, akik mondjuk már feladatellátási szinten vesznek részt a közszolgáltatásban, és kik azok, akiknek mondjuk érdemes megnyitni új pályázati forrásokat, és akkor ők versengő pályázókként kerülnek be. Ugyanígy van mondjuk az egyházi szervezetek és a civil szervezetek közötti, szerintem nagy aránytalanságban. A civil szervezeteknek nem adunk működési támogatást, az egyházi szervezetek pályázaton kívül az egyházügyi tanácsnok javaslatára kaphatnak olyan forrásokat, ami mondjuk az ő vagyonfelhalmozásukat vagy vagyonfejlesztésüket is szolgálja. Ugye a civil szervezeteknek nincsenek is ingatlanjaik, de azok az ingatlanok, amiket fejlesztenek adott esetben az egyházi szervezetek az önkormányzati támogatásokban, az nem önkormányzati ingatlan. Szóval van egy csomó olyan részlet, meg egy csomó olyan feladat még, ahol az önkormányzat szerintem egy ilyen közösségibb, egy bevonóbb önkormányzást csinálhatna. Amiben szerintem az Őrsi Gergő jó, az az, hogy a szolgáltató önkormányzatot, meg egyfajta ilyen házmesterséget, azt ő nagyon erősen képviseli. Énnekem ennél sokkal magasabb igényeim vannak abból a szempontból is, hogy az önkormányzatiságnak a túléléséhez kell az, hogy a lakosok értsék, hogy az önkormányzat mondjuk néha akár veszélyben is van, és hogy ez rajtuk is múlik.

– Most akkor menjünk végig egyenként azon, hogy mik azok az eredményeid, amelyekre a legbüszkébb vagy az elmúlt négy és fél éves képviselői munkádból?

– Legbüszkébb… Aminek nagyon örülök… Most pont az elmúlt napokban foglaltam össze öt fő ilyen programpontot egyébként. Az egyik, hogy sikeresen alapítottam és kidolgoztam egy pályázatot, ez a Csináld Magad Társadalom pályázat, ami a lakosoknak szól. Tehát nem volt még olyan a kerületben, a II. kerületben, hogy közvetlenül magánszemélyek kaptak pénzt arra, hogy valamilyen közösségi rendezvényt szervezzenek. Ez is megint azt a kutyapártos célt jeleníti meg, hogy szerveződjenek az emberek és alakítsák a lakókörnyezetüket. Ez sikerült például. Ez legalább másfél éves vajúdás volt, de abba a Covid is beleszólt persze. De az is azért egy nagy akadály volt, amin át kellett lendülni, hogy az, hogy ezt mondjuk előfinanszírozással csinálja az önkormányzat, azért az egy nagy szó. Tehát az, hogy ott a hivatal ezt elfogadta, hogy erre kidolgoz egy folyamatot, hogy ezt hogyan fogja ő adminisztrálni, meg a bizottsággal hogyan fogjuk eldönteni, hogy melyik pályázat érdemes a támogatásra. Azért én meg tudom érteni, hogy abban nagy rizikók is voltak, és ezt bevállalták. Szóval ez szerintem mindenképpen, akár még önkormányzatiság szempontjából is egy nagy siker.

Aztán egy másik ilyen programom, az a Társasház Túlélő Program névre keresztelt, ez egy szakmai program. A társasházak ügyével azt gondolom, hogy az önkormányzat is fontos, hogy többet foglalkozzon. A társasházi törvény az nem nagyon enged mozgásteret az önkormányzatoknak ebben, de pont ezért programokkal, szolgáltatással lehet ezen segíteni. Itt az én programomban mediáció, tehát közösségi mediáció, társasházjogi ismeretterjesztés és mentorálás, közösségfejlesztés, közösségi lakhatás, szakértelem és professzionális társasházkezelés információi az, amivel foglalkoztunk, és amit egy csomagként tudunk odaadni az embereknek. És itt is megint nagyon fontos volt, hogy olyan közösségi műhelyeken keresztül dolgoztuk ki a programnak az elemeit, ahol maguk a társasházlakók vettek részt. Ezt én leírtam egy átfogó programjavaslatban is, és most az idei költségvetésben – 2024 februárjában alkottuk a költségvetést – javasoltam is, hogy fogadja be az önkormányzat, és akkor a hivatal illetékeseivel lehetett volna ezt a programot megvalósítani. Ez sajnos még nem sikerült. Úgyhogy bár a pilot készen áll, meg a szakértők készen állnak, a programjavaslat készen áll. Most még az önkormányzaton a sor, hogy ezt a saját képére formálja, és akkor befogadja valamilyen formában. Az igény az tényleg ott van, tehát minden oldalról. Tehát olyan lakossági bejelentéseket kapok, hogy váltsam már le a közös képviselőt. Ami nyilván nem lehet, meg a hivatalnak sem az a dolga, hogy váltsa le a közös képviselőt, de az, hogy a közösségi döntéshozatalt, meg egyfajta etikus közös képviseletet fejlesszünk, arra szerintem abszolút vannak eszközei az önkormányzatnak, és ezt meg is mutatta ez a program. Ami nekem még nagyon fontos volt, az a civil adó 1% felajánlásra olyan figyelemfelhívó kampányok, hogy akár a helyi szervezeteknek a javára felajánlják az emberek az adójuk egy százalékát. Ez nagyon jól sikerült ez a javaslatom, mert megszavazta az egész testület, és a polgármester is annyira felkarolta, hogy most már például óriásplakáton is hirdeti a saját kampányában, úgyhogy ez azt remélem, hogy tényleg nagy elérésre tett szert. Még érdemes ezt rendezvényekkel, meg mondjuk egy ilyen civil rovattal kiegészíteni a honlapon, hogy könnyebben megismerjék az emberek, hogy milyen civil szervezetek vannak egyáltalán a kerületben. Szóval ezen is lehet még dolgozni, de szerintem ez is jól sikerült.

Aztán… a II. kerületben rendeletileg tilos közterületen utcazenélni. És én ezt szerettem volna megváltoztatni, és bár a rendeletmódosító javaslatomat leszavazta a testület többsége. Nagyon vegyes szavazás volt, de nem kapta meg a többséget. Viszont azt elértem, hogy a zene világnapját, október elsejét, azt ünnepeljük meg utcazenészekkel, és akkor intéztünk egy felhívást a lakosok felé is, hogy befoglalhatnak ilyen zenepontokat, néhány helyszínt, és ott utcazenével örvendeztethetik meg a lakosokat, úgyhogy így valamilyen irányba elindultunk, de ezzel is még van munka.

Aztán annak is nagyon örülök egyébként, hogy megszavazta a testület, hogy a meghívásos közbeszerzéseket nem fogunk indítani a kerületben, illetve egy olyan minimális polgármesteri módosítóval, hogy csak a legszükségesebb esetben, de hogy ez is szerintem egy jó lépés, még az Integritás Hatóság irányelveivel is konform.

– A főapát ügyet mindenképp említsük meg ezen a ponton.

– Nem kimondottan önkormányzati tevékenység, tehát ezt bármelyik civil is megtehette volna, de amikor módosították az egyháztörvényt, valamikor februárban, erre már nem emlékszem pontosan, akkor az egyháztörvény úgy módosult, hogyha bejelentkezik egy egyházfelekezet valamilyen önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanért, amiben ő már tevékenységet folytat, akkor azt ingyenesen, a tulajdont át kell adni az ő javára, szeptember elsejéig. Szóval, hogy azért ez elég durva. És hogy a II. kerület érintett volt, mert a Hidegkúti Ökumenikus Iskolának az épülete, az ingatlanja, az egy 1,6 milliárd forint értékű ingatlan, azt át kellett volna adjuk, mert bejelentkezett hivatalos levélben ezért a főapát. Erről volt testületi ülésünk valamikor a nyáron, de még a nyár eleje felé, és én már akkor próbáltam hívogatni a pannonhalmi titkárságot, hogy valamilyen illetékessel szeretnék beszélni, hogy szerintem ez nem biztos, hogy egy jó ötlet, és hogy itt pánikolunk. Akkor nem értem őket el, de már akkor is javasoltam a testületnek, hogy erre mondjuk azt, hogy nem, tehát hogy nem adjuk oda. Csak az a baj, hogyha nem adod oda, mivel ez egy törvény, akkor valamelyik fél törvényen kívüli ex-lex állapotba fog kerülni. Tehát vagy mi sértünk törvényt, vagy ők. Szóval zűrös dolog az egész. És akkor az történt, hogy már szeptember elseje volt a határidő, és így augusztus 20-a környékén még mindig nem kaptam információt arról, hogy jelentkezett-e a főapát, hogy akkor esetleg visszalép ettől, mi írtunk-e levelet, mi volt abban a levélben, és hogyha a hivatal nekem erről nem tud információt adni tíz nappal azelőtt, hogy egy több mint másfél milliárd forint értékű ingatlant át kell adnunk ingyenesen, akkor én nem tudok önkormányzati képviselőként csak ülni a seggemen, és azt gondolni, hogy hát majd biztos megoldják. Ezért én fogtam magam, és augusztus 22-én elutaztam Pannonhalmára, és bementem a recepcióra, és mondtam, hogy a főapáttal szeretnék beszélni, merthogy ez van, ingatlan, meg minden. És akkor így megilletődve néztek, meg nem nagyon tudták, hogy kit kéne akkor kérniük, hogy akkor beszéljen velem. És akkor kérdezték, hogy a Dávid atya, jó lesz? Mondom, hogy bárki, de hogy én a főapát…, akkor majd ő biztos bevisz a főapáthoz. Jó, és akkor jöttek az oktatásügyi – hú, most nem emlékszem pontosan – az oktatási igazgatóságtól, azt hiszem, a Hardi Titusz, meg egy kollégája, és akkor először velük beszélgettem egy órát nagyjából, hogy mit szeretnék. És akkor ott érvelgettünk jobbra-balra, ők mondtak dolgokat, hogy nyilván nem ők a döntéshozók, tehát ott tényleg csak érveltünk végül is. Hogy de hát azért jó kézben lenne náluk is, merthogy eddig is jó munkát végeztek. Mondtam, hogy ezt nem is állítom, hogy nem, de hogy a tulajdont… mivel jár az, hogyha a köztulajdon átkerül egy egyház kezébe. Ugye a legnagyobb probléma az, hogy a köztulajdont a köz valamilyen módon menedzseli, illetve nem is menedzseli, hanem rálátása lehet a képviselőtestület által például, hogy mi történik azzal a vagyonnal. Ha ez átkerül az egyházhoz, akkor ez az érintettség megszűnik. Az egyháznak nincsen olyan kötelezettsége, hogy a köz számára tájékoztatást nyújtson arról, hogy mi történik az ingatlannal. És ezért én próbáltam javasolni, hogy inkább kössünk egy olyan megállapodást, amiben az ő aggályaikat is el tudjuk oszlatni, hogyha nem tudom, pályázni szeretnének valamire, akkor mi nyilván mindig nyitottak leszünk arra, hogy az ingatlant rendelkezésre bocsátjuk és a többi, de hogy ne a tulajdont. És akkor végül úgy mentünk el, hogy oké, ők nem tudnak feltétlenül segíteni, de átadják majd a főapátnak. És mondtam, hogy tudom, hogy a főapát itt van az épületben, merthogy értekezleten volt, én megvárom. És akkor egyszer csak fölhívtak, hogy hát akkor ő mondta, hogy bemehetek a főapáthoz. És akkor ott 45 perc alatt nagyjából ugyanezt az oda-vissza érvelést lefolytattuk, és én ott tudtam meg, hogy igazából a Pannonhalmi Főapátság sehol nem jelentkezett be erre az ingatlanra, őket erre megkérték itt, tehát egy javaslatot tett a néhai Csere István képviselő, aki azt hiszem KDNP-s képviselő volt, elhunyt nemrégiben, és aki ennek az iskolának az igazgatója is volt. És hogy egyébként ők tökre nyitottak arra, hogy egy másfajta megállapodás szülessen. És én úgy mentem ezzel haza, hogy jó, akkor a polgármestert, hivatalt tájékoztatom, meg az iskolaigazgatóval is fölveszem ezzel kapcsolatban a kapcsolatot. És hát végül az lett a dolognak a vége, hogy a polgármester tárgyalt a főapáttal, és megegyeztek, vagyis megegyeztünk. Volt még ott egy olyan érdekesség, hogy minthogyha – és ezt többször is tapasztaltam az Őrsi Gergőnél -, hogy minthogyha egyfajta rivalizálássá fajult volna kicsit ez a kérdés, hogy én miért megyek oda a főapáthoz és miért tárgyalok úgymond erről. Én nyilván nem tudok az önkormányzat nevében tárgyalni, ezt nem is állítottam sehol, viszont képviselői felelősségemnek éreztem, hogy ezt meglépjem.

– És mennyire érzed ezt az egészet a személyes sikerednek?

– Én azt gondolom, hogy hozzájárultam ehhez, de aminek leginkább örülök, az, hogy ezt az egész történetet én leírtam. Én ezt a történetet úgy írtam le, ahogy történt. Ezt a történetet nagyjából egy héttel a végdátum előtt olvashatták az emberek, tehát mielőtt szeptember elseje bekövetkezett volna. Azelőtt február óta, amikor már tudtuk, hogy volt ez a törvénymódosítás, semmilyen kommunikáció nem volt arról a közösség felé, hogy egyáltalán ez a veszély, vagy ez az eshetőség fennáll. Szerintem ez egy nagy hiba, mert ez megint arra mutat rá, hogy ez egy nagy horderejű ügy. Ez nem a körúti virágültetésről, meg a kiskacsamentésről szól, azok nagyon-nagyon jó dolgok, de hogy ilyen horderejű témákba nagyon fontos bevonni a lakosságot, mert ez a valódi önkormányzásban az ő részvételük. Ha nem is tudják, ha nem is gondolkodunk közösen arról, hogy mit jelent az, hogy ekkora értékű tulajdonnal bír a köz, és hogy ennek a kontrollját elveszítené – jogilag az mit jelent számára -, akkor nem is tudja mérlegelni, hogy neki erre mi a véleménye. Szóval én ezért gondolom, hogy most nem akarok én egyáltalán azon versenyezni, hogy hipotetikusan is, hogy én értem ezt el, vagy az Őrsi Gergő. Én azt gondolom, hogy ezzel a lépéssel hozzátettem. Azzal is hozzátettem, hogy bárki megteheti azt, hogyha úgy gondolja, hogy védenie kell az ő jogait, az ő életterét, akkor odamegy és beszél az illetékessel. Szerintem sokkal többször kellene ilyen lépésre elszánnunk magunkat, és sokkal többször kellene megosztanunk egymással, ha sikerrel járunk. Nagyon békés, nagyon konstruktív beszélgetésem, vitám volt a főapát úrral, annak ellenére, hogy sok mindenben nem értettünk először egyet. Tehát meg kellett győznöm.

– Miért szeretnéd folytatni a következő ciklusban képviselőként?

– Egyrészt azért, mert úgy látszik, hogy kisebbségből is érdemes dolgozni szociális közösségi ügyekért. Ezt azt hiszem, hogy az eredményeimmel így bebizonyítottam.

Azért is szeretném folytatni, mert én hangsúlyosan az országos politikai hatásokat is feladatomnak érzem figyelemmel kísérni és erről tájékoztatni a lakosságot és bevonni őket. Ezt azt hiszem, hogy elhanyagolja a jelenlegi vezetés, és azt hiszem, hogy én tudom támogatni a jelenlegi vezetést abban, hogy erre nagyobb hangsúlyt fektessünk, és én ebben szeretnék együttműködni.

Azért is fontos, mert van egy csomó dolog, amit azért még nem sikerült elérni. Tehát itt, amiket meséltem a programról is, abban azért van még nagyon sok feladat, és ehhez abszolút kell az, hogy én ott tudjak lenni, kérdezni tudjak, nyüzsögni tudjak ügyeken, közvetíteni tudjak.

Szóval ezt nagyon szívesen folytatnám, igen.

– Az önkormányzati választás mellett az európai parlamenti listán is szerepelsz a harmadik helyen. Ide miért jelentkeztél, és amennyiben esetleg megválasztanak, akkor min dolgoznál az Európai Parlamentben.

– Ha bejutok, akkor nekem az első dolgom lesz, hogy létrehozok egy olyan bizottságot, ami csak és kizárólag a Budapest II. kerület érdekeivel fog foglalkozni, ez nyilvánvaló. Főleg azért, merthogy mind a két pozícióra elindultam, úgyhogy nem is mondhatnék mást. 🙂 Figyelj, igazából én azt gondolom, hogy tudok meríteni az önkormányzati közigazgatásban szerzett tapasztalataimból. Ez nekem nyilván újdonság volt, tehát én ezt útközben tanultam meg. Nem voltam hivatásos politikus ezelőtt. Azt gondolom, hogy ez az emberközelség, meg hogy a konkrét ügyekkel részleteiben foglalkozni, ebben az EU, erre az EU-ban is nagy szükség van, mert a nagy EU szkepticizmus, meg apátia egyik okozója az, hogy nem talál jó módszereket az EU arra, hogy kellően bevonja az embereket és megértesse velük, hogy miért fontos, hogy ők alakítsák azt, hogy milyen lesz az Európai Unió. Tehát én itt nem egy liberális vagy baloldali vagy nem baloldali irányt szeretnék választani és propagálni. Hanem azt szeretném, hogy lássuk az árnyalatokat és közvetlenül vonjuk be az embereket. Ezt a legjobban szerintem egy önkormányzati terepen lehet megtanulni. Az ügyek, amikkel foglalkoznék, hogyha megkapom erre az esélyt, az is mind olyan ügy, amivel önkormányzati képviselőként találkoztam.

Például lakhatási minimum programok kidolgozásában szerintem az Európai Uniónak lehet szerepe. Tehát az, hogy Magyarországon négyszer-ötször kevesebb ingatlan, lakóingatlan van közkézen, mint mondjuk a nyugat-európai régiókban, az szerintem például egy figyelemre méltó aránytalanság, és ezzel lehet közösen dolgozni.

Az, hogy a Natura 2000-es területek – amiben szintén érintett a II. kerület is. Volt olyan ügyem is, ahol közreműködtem abban, és hatásom volt arra, hogy ne úgy és ne ott épüljön meg egy bizonyos beruházás, hogy az annyira ártson ennek a Natura 2000-es teleknek, mint ahogyan az eredeti állapot volt, vagy lett volna… az egy európai ökológiai hálózat. Tehát annak a védelme az, hogy helyi szinten hogy van megágyazva ennek, és a nagy európai gépezet hogyan tud visszacsatolni ennek a védelmére, az is egy jó ilyen összekapcsoló feladat.

A mentális egészség kérdései érdekelnek még kimondottan, és a szociális és lakhatási területen még a hajléktalanság kérdései, tehát mondjuk olyan módszerek, mint az elsőként lakhatás, amit szintén én vezettem be itt a II. kerületben programként, gondolatként – az Utcáról Lakásba Egyesület konkrét programját felkarolva. Az is egy Európai Unióban már ismeretes és támogatott, ösztönzött módszer. Itt nálunk Magyarországon még nem annyira ismeretes. Ezek lennének így a főbb irányok.

– A második kerületi csapattal terveztek esetleg még a képviselői munkádon túlmutató hagyományosabb utcai akciókat a közeljövőben?

– Hát előfordulhat, hogy felújítunk még egy-két padot. Igazából most ez annyiból egy kicsit ilyen idegesítőbb időszak ez a kampányidőszak, hogy most arra törekszünk, hogy megfogalmazzuk azt a rengeteg mindent, meg összefoglaljuk, ami az elmúlt négy és fél évben történt, és aztán ezt a lehető legjobb módon megmutassuk az embereknek. Tehát most inkább ezzel vagyunk nagyon elfoglalva. Kicsit én a saját kampányfőnököm is vagyok, mert van egy nagyon jó csapatom, de hogy azért a munka mennyisége messze túlnő rajtunk, tehát mindenkinek jól oda kell tennie magát. Tehát itt azért az, hogy megfogalmazzuk a választási honlap tartalmát, hogy a plakátok hogyan nézzenek ki, hogy megtaláljuk a szlogenjeinket, hogy találkozzunk az állampolgárokkal. Hogy ne csak online, de offline is találkozzunk, szóval azért ez viszonylag leköti így most az energiáinkat, és hát nem a legbővebb erőforrásokkal rendelkezünk erre, de ezt most nem panaszkodásként mondom, csak azt mondom, hogy egy picit a fókusz most erre terelődött, a kettőt egyszerre is lehet csinálni. Tehát abszolút már tartottunk olyan találkozókat, ahol a lakosok javaslatait, véleményét kértük. Amikor pultoztunk, már az aláírásgyűjtésnél véleményeket és javaslatokat kértünk, úgyhogy igazából több melót csinálok magamnak ezzel a kampányolással, lakossági bejelentések formájában, mint hogyha csak ülnék otthon és nyomkodnám a Facebookot, de tervezünk például június 5-én egy szabadtéri, kültéri rendezvényt, valószínűleg a Frankel Leó útnál, ott a… nem akarom mondani a cég nevét, hogy mondjam. Tehát a Frankel Leó út és a Margit körút találkozásánál, ahol a szökőkút van, ott lesz az egyik fő pontunk, meg a Zsigmond téren. De elő fogunk fordulni ilyen pop-up kampányként Kutyipontoknál, ahol a társasházakkal kapcsolatban, meg az önkormányzati választással kapcsolatban ilyen játékokat is szervezünk, illetve már most is zajlik a pultozás, tehát egy II. kerület térképen gyűjtik a jelölttársaim a javaslatokat, bejelentéseket a pultnál.

– Köszi, hogy itt voltál, és sok sikert a kampányhoz, illetve utána majd remélhetőleg az újbóli mandátumodhoz.

– Köszönöm szépen én is, nektek is sok sikert!

– Ez volt az utolsó rész a Kutyinfo Podcastből, ami a választások előtt megjelenik, tehát nevezhetjük tulajdonképpen évadzárónak is. Az összes jelöltünk nagyjából felét tudtuk bemutatni, ami végül is nem rossz ám, de nyilvánvalóan szeretnénk, hogyha mindenkire sor kerülne már mint megválasztott képviselők, tehát egy rövid nyári szünet után, valamikor nyár végén, ősz elején folytatni fogjuk azokkal is, akiket sikerült megválasztani és bekerültek a testületbe, valamint egyéb műsor ötleteink is vannak. Úgyhogy maradjatok mindenképp velünk. Köszönjük, hogy eddig hallgattatok bennünket, és innen folytatjuk.