Továbbra is propagandára használja a kormány a vakcinainfós adatbázist – panaszt tettünk az NVB-nél

A koronavírus elleni védőoltáshoz jutás érdekében a https://vakcinainfo.gov.hu/ felületen regisztrálók hozzájárultak e-mail címük mint személyes adatuk kezeléséhez. A Kormány hivatalos oldalán elérhető adatkezelési tájékoztató értelmében az állampolgárok  hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy adataikat Magyarország Kormánya “további kapcsolattartás, véleménykérés, tájékoztatás, illetve elektronikus levél küldése céljából kezelje.”  

Aki feliratkozott, nyilván jóhiszeműen tette, hogy az akkoriban mindenkit foglalkoztató járvány újabb fejleményeiről azonnal értesüljön. 2024. június 6-án azonban a Kormányzati Tájékoztatási Központtól, az info@kormany.hu e-mail címről a következő levél érkezett:

A fenti kijelentés – egy nemzetközi szervezet kül- és biztonságpolitkai álláspontjának kifejtése,  azzal szemben Magyarország kormánya álláspontjának megfogalmazása –, majd annak közlése  azokkal a választópolgárokkkal, akik a védőoltással kapcsolatban email-címük kezeléséhez hozzájáruló nyilatkozatot tettek, a választási törvény (röviden Ve.) 141. § szerint egyértelműen kampánytevékenység: kampányidőszakban a választói akarat befolyásolása, vagy ennek megkísérlése a célja.

Még ha a feliratkozáskor adott adatkezelési hozzájárulás érvényes is, a kampánytevékenység kategóriába tartozó kommunikációkra biztosan nem terjedhet ki. A kormány tájékoztatására feliratkozó állampolgár kormányzati tájékoztatásra, nem pedig kampánytevékenységre iratkozott fel, erre adta a hozzájárulását. Amennyiben a hírlevélről leiratkozik, a kormány tájékoztató tevékenysége se jut el hozzá, így elesne attól az információtól is, amelyről egyébként fontos lenne tudnia.  

Ennek tükrében különösen visszás és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást súlyosan sértő  magatartás olyan személyes adatok felhasználása, melyek esetében kétség merül fel az önkéntes  és tájékozott hozzájárulás megléte kapcsán.  

A kormány az álláspontunk szerint megsérti a jelöltek és jelölő szervezetek közötti  esélyegyenlőség alapelvét, amikor kormányzati kommunikációként, állami erőforrásból kampányüzenetet juttat el az állampolgárokhoz, mindezt egy olyan felület  felhasználásával, melyet az új típusú koronavírus okozta világjárvánnyal összefüggésben, az ún.  oltási akciónapok kivételével kötelező oltási regisztráció megvalósítása érdekében hoztak létre.

Mindezek miatt beadványunkban arra kérjük a Választási Bizottságot, hogy  

a. a Ve. 218. § (2) bekezdés a) pontja szerint állapítsa meg, hogy a bepanaszolt (Magyarország Kormánya, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Kormányzati tájékoztatási Központ) megsértette a Ve. 2. § (1) bekezdés a), b) c) és e) pontban foglalt alapelveit,  

b. a Ve. 218. § (2) bekezdés b) pontja szerint tiltsa el a bepanaszoltat a további hasonló  jogszabálysértéstől, tehát a koronavírus elleni oltásra regisztráció során átadott személyes adatok kampánycélú felhasználásától,  

c. a Ve. 218. § (2) bekezdés d) pontja alapján szabjon ki bírságot a választási kampány  szabályainak megsértése miatt. A bírság kiszabása során legyen tekintettel arra, hogy a  jogsértés tömeges: közelebbről meg nem határozható számú, de a köztudomású tények alapján (több mint hatmillió koronavírus elleni vakcinát adtak be Magyarországon) milliós  nagyságrendű választópolgárt érint, továbbá, hogy a jogsértést egy rendeltetésétől eltérően  használt adatbázis felhasználásával, az adatvédelmi szabályok állam általi tudatos megsértésével követték el.  

A teljes beadványt ide kattintva tudod letölteni.

Láng Dávid

Komment!
Ez is érdekelhet:
A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a Kormányhivatalhoz fordultunk

Többször jeleztük már az ajkai jegyzőnek, hogy nem kerülnek fel időben a bizottsági és testületi ülések meghívói, illetve jegyzőkönyvei a Read more

Ez sajnos nem vicc: elszabadul az önkormányzati lakbérinfláció Szegeden, a lakhatási válság közepén emel 30%-kal a városvezetés

Szeged városa, élén a „szociálisan érzékeny” városvezetéssel és polgármesterrel a helyi lakásrendelet módosítására készül. A módosítás lényege nem más, mint Read more

A Kutyapárt nyomására lesz új SZMSZ Ajkán, így már nem lesz törvénytelen az önkormányzat működése

Schwartz Béla Polgármester Úr kommentben válaszolt a korábbi felvetésünkre, miszerint törvényellenesen működik az ajkai önkormányzat az SZMSZ hiánya miatt. Röviden a Read more

A cselekvő és kritikusan gondolkodó emberek pártja

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elindul a 2026-os Országgyűlési választáson. Szeretnénk mind a 106 oevk-ban jelöltet állítani. A cél az, Read more