Első egy hónap Újpesten: az egyik szemünk sír, a másik meg nevet, de az is kínjában

Felemás első két testületi ülésen vagyunk túl Újpesten. Az már most látszik, hogy Dr. Trippon Norbert polgármesteren túl sok aktivitást nem lehet majd várni a városvezető pártok képviselőitől. A mostani blogposztba összeszedtük a fontosabb történéseket, próbáltuk röviden, hogy még pont el merjétek olvasni.

És akkor hadd köszönjük meg újra szavazataitokat: MKKP-s képviselőként a városvezető (DK-LMP-Momentum-MSZP-stb) koalíciótól és a Fidesztől függetlenül dolgozhatunk értetek, kizárólag nektek tartozunk be- és elszámolási kötelezettséggel, nem függünk az önkormányzat kegyeitől.

Nagyon nagyon hálásak vagyunk Bélával ezért az autonómiáért, köszönjük még egyszer!


MINDENEK ELŐTT: Rendszeressé tesszük helyi eseményeinket (az utcai akciókat ez nem tartalmazza, ahhoz fel kell iratkoznotok):

Esemény: Havi időpont FB link
Helyi hírlevélMinden hónap 5. napjaFeliratkozás
Beszámoló Facebook liveMinden hónap 1. csütörtökFB esemény
Nyilvános fogadóóraMinden hónap 2. csütörtökFB esemény
Újpesti klub & találkozóMinden hónap 3. péntekFB esemény

Emellett bármikor egyeztethetünk időpontot soron kívül is: ujpest@mkkp.hu


Pozitívumok – amit elértünk eddig!

1) Kevesebb a bizottsági hely az előző ciklushoz képest

A bizottsági struktúra sajnos nem alakult át. Mi 4 bizottságot javasoltunk, 11-11 fővel. Látva a pártok igényeit, ezt megemeltük 5 bizottság / 11-11 főre, amiben 25 képviselői (belső) és 20 delegált (külső) hely volt megadva. Ezekről bővebben itt:

Sajnos nem lesz ebből az egészből semmi, megmaradt 10 bizottság, benne 90 hellyel.

Ami biztató, hogy legalább a 2019-ben felállt állapotot nem hozták vissza, amelyben 100-nál is több bizottsági hely volt, hogy a DK-tól a Fideszig minden pártot kielégítsen.

És még egy: a vagyonnyilatkozati bizottsági tagságért, amely évente 1-2 alkalommal ülésezik és megpróbáltuk többször megszüntetni – az összes tag képviselő is, akik már amúgy is ülnek 2 bizottságban, így

a továbbiakban ezért az évi 35 perc munkáért NEM KERES PÉNZT SENKI!

2) Nincs több meghívásos közbeszerzés!

A 2019 előtti fideszes vezetés alatt szinte amit csak lehetett, Kbt. 115 szerinti meghívásos eljárásban közbeszereztetett az újpesti önkormányzat, ahol is 300.000.000 Ft alatt azt hívtak meg pályázni, akit akartak, jelentkezni pedig nem lehetett rá.

Ez 2020-tól az ellenzéki vezetés alatt csökkent ugyan, de nem tűnt el. Először a felére, később harmadára. 2024-es módosított közbeszerzési tervében az önkormányzat képviselő-testülete már egy kizárólag nyílt közbeszerzési eljárást tartalmazó tervet kellett elfogadnia (mi is megszavaztuk). Ez mindenképp örömteli fordulat és tagadhatatlan, hogy van benne részünk – több ízben kritizáltuk a DK vezette önkormányzat meghívásos eljárásait.

Szóval több évnyi ugatást követően, 2024. évben a meghívásos közbeszerzési eljárások száma Újpesten:

0, azaz nulla. Éljen!

Közbeszerzési tervek Újpesten évről-évre itt.

3) Úgy néz ki, minden testületi ülést közvetíteni fognak!

2023. decembere óta több alkalommal is közvetítette az önkormányzat a képviselő-testületi üléseket – de ez nem volt mindenre kiterjedt: valamikor volt közvetítés, valamikor nem.

Na de innentől nem kell nekünk csinálni ezt is helyettük – megkímélünk titeket ezektől a minőségi felvételektől:

Szóval önkéntesként való közvetítésünk élt 2022-től 2024-ig. 10 ezer feletti megtekintés számot hoztunk össze összességében, és végül az önkormányzat beadta a derekát és elkezdte közvetíteni a város legfontosabb döntéshozó platformjának üléseit. MEGÉRTE!

4) Az Újpesti Sajtó helyenként közszolgálatiság látszatát mutatja!

Az október 21. napi testületi ülésről rég nem látott részletességgel számolt be az immár Németh-Kiss Diána által igazgatott ujpest.hu. Ez mindenképp biztató, meglátjuk ha

Bent vagyunk a döntéshozatalban és bele tudunk ugatni – de minek?

Na ez az, amit még nem tudunk. A felsorolt 4 ügyben valamennyi előrelépés történt, ezek ráadásul azok az ügyek, amelyeket a kampányban erőteljesen kommunikáltunk.

Na de örülünk, Vincent?

Negatívumok – amire egyelőre nincs fogadókészség egyelőre

1) Nem lett kevesebb bizottsági tag

Amit a pozitívumokban megemlítettünk, sajnos itt is meg kell említsük a másik oldalon: hiába küldtük el többször, hiába írtunk tízoldalas koncepciót, módosító javaslatot, nem lett kevesebb bizottsági tag a 2024. nyári helyzethez képest. Ez mindenképp csalódás, még több nyomást kell gyakorolnunk az önkormányzatra, mert ez ezek szerint nem volt elég.

20241021_1.np_modosito_javaslat_Ujpest-2

2) Nem lett kevesebb bizottság

Az 1) ponthoz tartozik ez a bekezdés is: megmaradt a 9+1 bizottság, ami 4, illetve 5 bizottságra való javaslatunkhoz képest még mindig gatya, és ezért sem szavaztuk meg az új SZMSZ-t.

3) Bent maradtak a felszólalások idejét korlátozó rendelkezések

A testület alakuló ülésén a városvezetés a felszólalásokat korlátozó módosításokat indítványozott az SZMSZ-be. Itt elhangzott, hogy ezzel kapcsolatban lesznek még egyeztetések, ezért tartózkodtunk. Végül erről nem volt egyeztetés, maradt minden úgy, ahogy a DK akarta. Ehhez Bauer Béla adott be módosító javaslatot, ezt itt olvashatjátok:

20241021_1.np_MASODIK_modosito_javaslat_Ujpest-1

A testület többsége ezt leszavazta, az SZMSZ elfogadásra került – mi NEM-et nyomtunk, nem fogadtuk el az újpesti testület új Szervezeti és Működési szabályzatát.

4) Nem nagyon van valódi párbeszéd

Polgármester úr válaszolt meg minden kérdést, felszólalást – a testület képviselői viszont kérdéseinkre és felvetéseinkre nem reagáltak érdemben. Volt egy kissé kínos rész is a bizottságokat érintő felszólalásomat követően: a polgármester úr kérdően nézett a városvezető koalíció képviselőire.

Egyelőre normális a viszonyunk mindenkivel, fogadókészség azonban nincs a javaslatainkra – nem tudjuk, meddig fenntartható ez az állapot.

Hozzuk az ügyeinket és majd meglátjuk. De hogy milyen ügyeket?

Olvasd el programunkat!

MKKP delegáltak, bizottsági tagok

Utóbbi ülésen a testület megszavazta az önkormányzat bizottságainak tagjai, önkormányzati cégeinek delegáltjait. Terv szerint nem ezekbe a bizottságokba ültünk volna be, Bagyura Márton a Népjóléti, Ádám Emese a Városüzemeltetési Bizottságba ment volna mint szakmailag kompetens emberek – de a szakmai érvelés nem sokat számított a pártok matekja miatt, az alábbi lett a testület döntése:

Nagy Dávid: tag, Pénzügyi Bizottság és Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat

Bauer Béla: tag, Közbiztonsági Bizottság és Népjóléti Bizottság

Ádám Emese: külső tag, Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat

Bagyura Márton: külső tag, Klíma-és Környezetvédelmi Bizottság

Nyerges Gábor: felügyelő bizottsági elnök, Újpesti Vagyonőr Kft.

Borkuti Bálint: felügyelő bizottsági elnök, Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.

A felsorolt nem képviselő delegáltak részére éppen keressük a közszolgálati funkciót (melegétel osztás, közcélú akciók, városfelújítás szervezése, fenntartása), a részletekkel jelentkezni fogunk. Ezen kívül igyekszünk olyan rendszert kialakítani, ahol önkéntes bázisunk szakmai szempontból tudja segíteni bizottsági és felügyelő bizottsági tagjaink munkáját.

Fontosabb döntések

Amit megszavaztunk:

  • közbeszerzési tervezet
  • polgármester/alpolgármesterek/képviselők fizetését
  • a momentum kormányzatot elítélő határozata (ezt mondjuk kicsit megbántuk, az ilyen semmiket nem szoktuk támogatni: viszont berepülő anyag volt, gyorsan kellett dönteni – baj nem lesz belőle alapon megszavaztuk)
  • ÚJKK ügyvezető igazgató kinevezése

Amit nem szavaztunk meg:

  • alpolgármesterek személye (nem volt leírva ki-mit csinálna, még körvonalakban sem);
  • szervezeti-és működési szabályzat (nem tartalmazta módosító javaslatainkat), sem az első, sem a második testületi ülésen;
  • ugyanezt a második ülésen sem fogadtuk el;

Testületi ülések anyagai itt.

Testületi ülések felvételei itt.

Szóval így. Bármi probléma esetén keressetek minket! Jelentkezünk!

És még egyszer köszönjük a támogatásotokat, azt a függetlenséget, amivel 2029-ig dolgozhatunk Újpestért!

Nagy Dávid
e-mail cím: ujpest@mkkp.hu
facebook: itt elérhető
bemutatkozás: itt elérhető

Bauer Béla
e-mail cím: ujpest@mkkp.hu
facebook: itt elérhető
bemutatkozás: itt elérhető

HA CSATLAKOZNÁL HOZZÁNK, ITT MEGTEHETED – KATTINS!
vagy dobj egy e-mailt az ujpest@mkkp.hu e-mail címre, esetleg hívj ránk itt: +36 30 847 5592!


Utcai probléma bejelentése itt:

Komment!
Ez is érdekelhet:
A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a Kormányhivatalhoz fordultunk

Többször jeleztük már az ajkai jegyzőnek, hogy nem kerülnek fel időben a bizottsági és testületi ülések meghívói, illetve jegyzőkönyvei a Read more

Ez sajnos nem vicc: elszabadul az önkormányzati lakbérinfláció Szegeden, a lakhatási válság közepén emel 30%-kal a városvezetés

Szeged városa, élén a „szociálisan érzékeny” városvezetéssel és polgármesterrel a helyi lakásrendelet módosítására készül. A módosítás lényege nem más, mint Read more

A Kutyapárt nyomására lesz új SZMSZ Ajkán, így már nem lesz törvénytelen az önkormányzat működése

Schwartz Béla Polgármester Úr kommentben válaszolt a korábbi felvetésünkre, miszerint törvényellenesen működik az ajkai önkormányzat az SZMSZ hiánya miatt. Röviden a Read more

A cselekvő és kritikusan gondolkodó emberek pártja

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elindul a 2026-os Országgyűlési választáson. Szeretnénk mind a 106 oevk-ban jelöltet állítani. A cél az, Read more