Hogyan szervezzünk pártot a kampánytól a döntéshozatalig? – kerekasztal az MKKP táborában

A beszélgetésre az MKKP IX. Országos Passzivista-Találkozó és Alkotótábor pénteki napján, július 19-én került sor Bodajkon.

Résztvevők:

Dull Szabolcs szabadúszó újságíró, (a Telex volt főszerkesztője)
Oross Dániel, a TK Politikatudományi Intézet kutatója
Tóth Péter kampánytanácsadó
Vágó Gábor, volt országgyűlési képviselő

Moderátor: Póti Botond, a Kutyostat Research vezető elemzője

A beszélgetés felvétele itt nézhető vissza:

Pártépítés, a tagság szerepe

Oross Dániel rövid társadalomtörténeti áttekintés után eljutott-az un. jóléti államok pártpolitikai életének jellemzéséhez. A jóléti államokban elvárás, hogy mindent az államnak kell biztosítania, ezért a jóléti államokban a pártok közötti különbségek elmosódtak, „elit” klubok lettek, a pártpolitika a parlementben zajlott, és lényegében minden funkciót ellátott a közigazgatás. Eljutva a 90-es évekig megjelentek az un. médiapártok, amikor a legfontosabb kérdés az, hogy kinek az üzenete a leghatékonyabb, ami a legnagyobb tömegeket megmozgatja, melyik párt tudja a médiát legjobban magához láncolni. Ha egy pátnak van elég nagy médiafelülete, van elég elérése a tömegekhez, akkor a tagság szerepe másodlagossá válik. A viszonylag szűk tagság dönthet a stratégiai/taktikai lépések meghatározása mellett, és a vezetők megválasztására korlátozódhat. A Kutyapártnak is van szűk körű tagsága, a Kutyapárt, nagyon megválogatja, hogy ki az, aki tag lehet, és emellett van egy nagyon széles passzivista bázisa, amire támaszkodhat. Emellett nagyon erősen épít a médiára.

Tóth Péter szerint pártalapításkor az első eldöntendő kérdés, hogy mi a célja a pártalapításnak, egy szűkebb réteg, vagy a tömeg érdekeinek képviselete a cél. Ma Magyarországon a legnagyobb probléma, hogy a középosztály (az un. „dolgozó réteg”), aminek kockáztatni valója van, a legkevésbé vonható be a politikai életbe. A politika csinálás az érték- és érdek alapú is egyben. Az hogy ennek a két dolognak milyen az aránya, és ennek optimális – a mennyiség és minőség arányának – a megtalálása fontos, hogy elvhű tudjon maradni egy párt.

Vágó Gábor szerint azt alapkérdést kell felvetni, hogy szükség van-e egyáltalán pártokra. A pártépítés célja a közjogi rendszerben a közhatalom gyakorlásában való részvétel. Ha ez a cél hosszú távra nincs strukturálva, akkor a párt öncélúvá válik egy idő után, ezért a hosszú távú stratégiai célok mentén való elköteleződés nélkülözhetetlen, ha egy párt hatást akar gyakorolni a tömegekre. A képviseleti demokráciának az az intézményesített formája, ami a korábban megvolt – amennyiben képviselete volt a különböző korosztályoknak, amelyekben az óvodáskortól a nyugdíjas korig mindenki megtalálhatta a saját közösségét –, mára megszűnt. Magyarországon a pártokkal szemben egyfajta averzió van, és nem feltétlen azért, mert az összes politikus lop, csal, hazudik, hanem mert a pártok elfelejtették a közösségszervezési munkát a ’90-es évektől.

Elméletileg az volna a jó, hogy aki komolyan gondolja a közért való cselekvést, akkor az ifjúsági szervezetek tagságától kezdve a helyi tanácsadó lépcsőfokon keresztül a helyi képviselőn át, végén parlamenti képviselői státuszba jut el a ranglétrán. Egy ilyen folyamatban a politikus megtanul a közpénzekkel gazdálkodni, gyakorlatot szerez a közös döntéseket kialakításában, tehát hosszú évtizedek vannak egy érett demokráciákban a politikai karrierek mögött. A pártépítés során kulcselem Magyarországon, hogy a választók valójában egy „közös képviselői” szerep betöltését várják el a politikustól, akinek az a dolga, az ő problémáikat orvosolja. Ezért egy „szolgáltató” típusú párt jelleg sok esetben sikert tud hozni, főleg ha hosszú távú beágyazódással rendelkezik adott közösségben.

Ehhez kapcsolódóan Tóth Péter példaként hozta fel a Kutyapárt sikerét a XII. kerületben, ahol az önkormányzati választáson elinduló képviselő jelöltek helyi lakosok voltak, és a korrupció kérdése érdekelte az ottani lakosságot, az ő jólétükhöz kapcsolódóan már másban nem találtak „hobbit” a politikával kapcsolatban. Kérdés ugyanakkor, hogy hasonlót meg lehet-e csinálni mind a 106 választókörzetben, és valószínűleg erre „nem” a válasz. Ezért meg kell találni azt a kérdést, ami országosan leginkább érdekli az embereket, és ezt a kérdést meg is kell válaszolni úgy, hogy az megegyezzen a párt elveivel, ugyanakkor az ország többsége rezonáljon is arra. És akkor ezt az üzenetet kell vinni helyben, szisztematikusan, hiteles emberekkel, ahogy ez a XII. kerületben történt. Tóth Péternek az a véleménye – bevallottan baloldali személyként –, hogy az lesz a jövő feladata bármelyik pártnak – akár a Kutyapártnak is –, hogy képes lesz-e a saját értékrendjéhez megfelelő üzenetet megtalálnia, ami válasz lehet tömegek, vagy adott célközönség kérdéseire is.

Kérdésként merült fel, hogy manapság mennyire fontos tényező egy pártnak az ideológiája. Vágó Gábor szerint ma már nagyon sok politikai nézet létezik, amelyek nem sorolhatók be a korábban megszokott kategóriákba (baloldal, liberális, konzervatív), mert a nézetek palettája egyre bővül. Ezért a választók nem feltétlenül ideológiai alapon, hanem a pártot képviselő személyiségek alapján választanak pártot. Létezhet olyan Kutyapártot választó szavazó, aki nem ért egyet a marihuána legalizálásával, mint céllal, ugyanakkor számára az a fontos, meghatározó, amit a Kutyapárt adott ügyekben feltárt, megoldott. Tóth Péter ezzel szemben abban hisz, hogy ha valaki hosszú távon pártot szeretne építeni, annak rendelkeznie kell valamilyen világnézettel, ami meghatározza, hogy mit szeretne elérni, ha a közhatalomba kerül.

Oross Dániel szerint egy párt tagságának, aktivistáinak (passzívistáinak) abban van kulcsszerepe, hogy lefordítsák a párt „üzenetét” a társadalom nyelvére, és helyben olyan közösséget szervezzenek, ahol a „beszéd” a helyi politikáról szól, és akkor az ideológia másodlagossá halványul. És ezzel párhuzamosan előkerül a kérdés, hogy „megoldó” ember-e az a polgármester, az a képviselő, aki helyben ott van. Az a párt, aminek nincsen valóban aktív, közösségnövelő tagsága, az valóban csak ilyen médiapárt lesz. Tartósan kell jelen lenni a helyi politikában, és ez csak úgy működik, ha van tagság, vagy valamilyen helyi képviselete a pártnak. A Kutyapárt a tagságot nagyon szűken tartja, de az aktivistákat komolyan veszi. Tehát egy ideológia lehet népszerű, de ha annak az ideológiának nincs helyben képviselete, ha nincs ott helyben olyan szervezetformáló ember, aki helyben valamilyen aktivitást szervez, akkor hiába vonzó az ideológia, ha annak helyben nincs képviselete.

Vágó Gábor felhívta a figyelmet arra is, hogy a pártépítés fontos eleme – az összes szakirodalom szerint – hogy „tudd a választód kutyájának a nevét is!”, vagyis minél több információ áll rendelkezésre a választókról, annál több módon lehet meggyőzni őket arról, hogy amit az adott párt csinál, az hasznos, fontos, a választók számára. Tóth Péter példaként hozta fel a Kubatov listát, amelynek ugyan nagyon sok olyan része van, amit törvénytelen, rossz dolog, de magának a listának létezése, a mód, ahogy kiépült az Európa nyugati felén, a fejlett demokráciákban teljesen megszokott dolog. Egy ilyen lista létezését megtapsolják, mert ez a nulladik pont, ahonnan egy kampány elindulhat.

Vágó Gábor szerint fontos, hogy a tagság a pártprogram tartalmával azonosulni tudjon, ezért azt komolyan át kell gondolni, hogy miért is van a tagság együtt, mi a párt hosszú távú célja. Ennek a folyamatnak a technikai részét a Kutyapárt az önkormányzati képzés során nagyon jól megcsinálta, ahhoz, hogy a párt hosszú távon organikusan bővülni tudjon. Fontos, hogy azok az emberek, akik a párt „”közelébe” jutnak, azok egy közös gondolati áramlatba kerüljenek.

A média szerepe a pártépítésben

Dull Szabolcs szerint a pártépítésnél nagyon fontos, hogy a párt külön tudja választani a kommunikációt a politikától. Milyen lehet egy polgármester szerepvállalása? Az egyik iskola szerint a polgármester a „házmesterként” definiálja magát – ezt a szerepet preferálja a lakosság túlnyomó többsége is –, aki rendbe teszi a virágágyásokat, összegyűjti a szemetet stb., persze ezeket a feladatokat is el kell látni. Ugyanakkor a lakosság részéről elvárás lehet az is, hogy a polgármester igenis álljon bele ideológiai vitákba is, mert ennek alapján tudja saját közösségét építeni. A politikusok gyakran összekeverik a kommunikációt a médiában való szerepléssel. És ezt ott kapcsolódik a pártépítéshez/szervezetépítéshez, hogy ha valakinek politikai szervezetépítési célja van, akkor ne azzal törődjön, hogy ki mit ír róla, mert a politizálásnál nem az számít, hogy mi jelenik meg a médiában, hanem az, hogy a párt politikája működik-e az adott színtereken.

Oross Dániel szerint lehet és kell a pártszervezeteknek arra gondolniuk, hogy úgy kell kialakítani a helyi médiájukat, hogy az valódi politikai tartalmat szolgáljon. A tagságnak, meg a helyi szervezetek helyi ügyekről kell politikai vitát szervezniük, és majd abból a helyi médiában politikai híreket csinálniuk. Ha a tagság helyben aktív és megvitat ügyeket, abból híreket lehet generálni. És ez az úgy nevezett alulról felfelé építkezés, ami nagyon hiányzik Magyarországon. A tagság azért elégedetlen, mert nem érzi magát felhatalmazva arra, hogy pl. Pakson az atomenergiáról beszéljen, pedig a mindennapjaikat meghatározó dologról van szó. Nem generálnak róla helyi vitát, nincs róla kommunikáció, ezért az országos politika az, ami minden eláraszt, és mindent elnyom.

Dull Szabolcs a Kutyapárt kapcsán megemlítette, hogy léteznek a pártnak azok a tevékenységei, amiket helyben végeznek (streetart, buszmegállók stb.), amiről a sajtó, ha így-úgy be is számol, de az nem attól válik politikává, hogy azt egy szerkesztőőségben megírják. A Kutyapártnak lehetősége van megteremteni a saját médiáját, ezzel terjesztve saját politikai nézeteit.

Vágó Gábor visszaemlékezett arra, hogy 10 évvel ezelőtt a Kutyapárt is csak egy Facebook oldal volt, de nem esett bele abba a hiába, hogy elhitette volna magáról, hogy a „like bajnokságot” kellene megnyernie. Rájöttek arra, hogy az emberek lelkét, bizalmát kell elnyerni, amit csak „face to face” módszerrel lehet elérni.

Tóth Péter mindezt kiegészítette azzal, hogy példaként mutatta be a FIDESZ helyi közösségekbe való beágyazódását. Azzal, hogy a FIDESZ folyamatosan mankót ad a saját szavazóbázisának azzal, hogy az országgyűlési képviselőkön, polgármestereken, helyi szervezőkön keresztül folyamatosan tájékoztatja a szavazókat arról, hogy a pártnak mi az álláspontja adott kérdésekkel kapcsolatban, ezzel a propagandagépezet működése magabiztosságot ad a helyben lakóknak. És mivel helyben nincs más szervezet, ami bármilyen támpontot nyújthatna a másképp gondolkozóknak, ezért azok elmagányosodnak a saját gondolataikkal. Ezért lenne szükség a más pártok által szervezett helyi közösségekre, helyi média csoportokra is.

Dull Szabolcs a média kérdésköre kapcsán megemlítette az un. „szivárogtatás” kérdését, mely a köztudatban „pejoratív” értelemmel bír, miközben a „szivárogtatásra”, a média és a politikusok közös „érdekszövetségére” kellene tekinteni. Az újságíróknak érdeke, hogy minél több információt megtudjon a politikusok/pártok, a politikus/pártok célja, hogy az ő érdekeiknek megfelelő dolgok kerüljenek ki a nyilvánosságra, a számukra legmegfelelőbb időpontban. Tudomásul kell venni, hogy amiről kettőnél több ember tud, az nem titok többé, ezért az információk terjedni fognak. Ezért nem mindegy, hogy az információk kitől, milyen szintről jutnak el a médiához. És ez úgy kapcsolódik a pártépítéshez, hogy ha megfelelő szintről és helyről származnak a hírek, akkor média megfelelő módon tudja keretezni az adott információt. Ha helyben nincs megfelelő információforrás, akkor a párt elveszti a nyilvánossághoz való kapcsolódását, és a helyben zajló viták süllyesztőbe kerülnek. Ezért a „szivárogtatáson” túl kiemelkedően fontos a helyi média szerepe a közélet formálásban.

Vágó Gábor a „szivárogtatás” kérdése kapcsán megemlített a Kutyapárt „taggyűlés” balhéját, amikor senki nem értette, mi is történt pontosan. Ennek oka az volt, hogy nem volt benne a közgondolkodásban, hogy mi volt a Kutyapárt célja valójában. Nem volt kifelé előkészítve, hogy a meghozandó döntés mellett és ellen milyen érvek szólnak. Az egész a semmiből bukkant fel, és ez értetlenséget szült. A „szivárogtatásra” szükség van, az segít abban, hogy a párt vezetőinek, politikusainak gondolatai nyilvánosságot kapjanak, és ha ezt nem szivárogtatásnak, hanem háttérbeszélgetésnek hívjuk, akkor ez már elfogadható megfogalmazás.

A pártok szervezettsége a mai Magyarországon

Oross Dániel: Magyarországon – a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan – a pártok tagnyilvántartásai nem nyilvánosak, ezért bárki bármit mondhat. És mivel nem létezik nyilvános tagnyilvántartás, ezért egyrészt az számít, hogy egy pártnak hány szavazója van, másrészt, hogy a párt rendelkezik-e annyi aktivistával, szimpatizánssal, amivel meg tud tölteni egy stadiont, vagy sem. Ami látható, hogy a FIDESZ-nek van a legnagyobb tagsága, a baloldalon egyre folyamatosan zsugorodó taglétszámú pártok léteznek. Talán csak a DK-nak van egy elég hatékony tagszervező munkája, ami korosztályspecifikusan eléggé az idősebb korosztály felé tendál. És ott vannak az újabb pártok, amelyeknek pár száz, maximum – jóindulattal – pár ezres tagsága van. És van a Kutyapárt, ami nem elsősorban a tagságról, hanem a passzivisták számáról beszél. Ha van értelme annak, hogy ki a tag, és akkor ezt jogilag rendesen tisztába kell tenni, mert a tagsághoz kötelességek és jogok tartoznak. Nyilvánvalóvá kell tenni, hogy a párttagokat és a passzivistákat mi különbözteti meg egymástól.

Tóth Péter felidézte, hogy a rendszerváltás óta a FIDESZ volt az egyetlen párt, ami médiapártból néppárttá tudott válni. Olyan létezett – lásd MSZP – ami néppártból médiapárttá változott. Ezért fontos már a kezdeteknél tisztázni, hogy egy párt milyen irányt vesz, mert onnantól kezdve nagyon nehéz a fordulat.

Vágó Gábor szerint Magyarországon nincsenek pártok. Van egy állampárt, amely több mint a párt tagjainak az összessége, beleértve a Megafon influenszereitől kezdve a falusi jegyzőkig terjed a hatalma, és van az aktivista bázisa, amit közpénzből finanszíroz. Van egy média jelenség, ami most tűnt fel a palettán, ez sem rendelkezik párttal, csak szavazókkal. Van egy szekta, amelyben vallásos módon imádják a szektavezért. Van egy szervezet, ami több, mint egy szubkultúra, ez a Mi Hazánk. Emellett vannak olyan szervezetek, amelyek túléltek, mégis meghaltak, tehát gyakorlatilag közpénzből még finanszírozzák az adófizetők a frakciójukat, illetve a párt működését, de politikai hatalommal és ráhatással a közélet működésére nem rendelkeznek. Illetve van a Kutyapárt, ami inkább egy mozgalom, aminek nem tenne jót, ha klasszikus párttá válna. A Kutyapártnak – gyökereit megtartva –az aktivizáló jellegével kellene funkcionálnia. A kérdés hogyan lehet szépen, lassan azt a fajta értékstruktúrát, amivel rendelkezik – most még kimondatlanul – a Kutyapárt, eljuttatni a tömegekhez.Oross Dániel a felvetésre válaszolva megjegyezte, nem véletlen, hogy a Kutyapárt a „részvételiség” fontosságát hangsúlyozza, mert ez az egyik lehetséges módszer a Kutyapárt által képviselt értékek közvetítésére a közösségek számára. (Jó példaként említette Juhász Veronika „Lakjunk jól egymással!” című, társasházakkal kapcsolatos projektjét, amit érdemes lenne terjeszteni a Kutyapárt tagságának/passzivistáinak körében.)

Polinszky Márta

Komment!