Képviselőnknek adott igazat a megyei kormányhivatal: törvénytelen volt az ajkai önkormányzat működése Schwartz BOSSZÚ Béla miatt

Schwartz BOSSZÚ Béla miatt lett törvénytelen az ajkai önkormányzat működése a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal szerint. Sándor Balázs ajkai képviselőnk beszámolója következik, aki végigvitte az ügyet és emiatt bosszúból megfosztják tanácsnoki tisztségétől.

A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal levele, melyben kiemelik, hogy jogszabálysértés történt.

November 29-én kezdeményeztem törvényességi vizsgálatot a Kormányhivatalnál az SZMSZ felülvizsgálatának elmaradása miatt. Ugyanis az mötv. 43. § (3) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy a képviselőtestületnek a választást követően az alakulóülésen vagy az azt követő ülésen újra kell alkotni az önkormányzat működését szabályozó Szervezeti és Működési Szabályzatot.

Válasz az általam küldött levélre, melyben a Kormányhivatal közli, hogy eljárást indítottak.

Ajka azonban ezt nem tette meg. Novemberben én ezt a hiányosságot jeleztem a jegyzőnek, majd a nyilvánosságon keresztül a testületnek is. Polgármester Úr akkor azt mondta tévedek és nem tudom értelmezni a törvényt. Mindenesetre a következő testületi ülésre gyorsan előterjesztette a felülvizsgálatot. Erről még a városi újságban is jelent meg cikk. Most azonban a Kormányhivatal nekem adott igazat és elmarasztalja az önkormányzatot a törvénysértő állapot előidézése miatt.

Az Ajkai Szóban megjelent cikk szerző nélkül. Eszerint én utánajárás nélkül hirdetem a “felfedezésem”.
Egy másik Ajkai Szóban megjelent cikk szerint pedig az SZMSZ ügy kirobbantásával csak magamra akarom irányítani a figyelmet, amit pedig nem érdemlek meg. 🙂

Most a Kormányhivatal egyértelművé tette, hogy nekem van igazam és az ajkai önkormányzat törvénytelenül működött. A kialakult helyzetért a polgármester a felelős, hiszen az ő feladata, hogy előterjessze az SZMSZ módosítását. De hát hiába 22 éve polgármester, úgy néz ki egy ilyen “lényegtelen apróságról” elfeledkezett és egyik képviselőtársa se (és a jegyző se) emlékeztette a teendőjére.

Lényegtelen, hisz senki nem lehet tökéletes, de ez nem is baj. Tévedni emberi dolog. Mi meg tudunk bocsátani a lekezelő stílusért Schwartz BOSSZÚ Bélának és az Ajkai Szónak, ha bocsánatot kérnek és beismerik, hogy tévedtek. Utóbbi féltől pedig helyreigazítást kérünk a megjelent cikkek miatt.

Sándor Balázs
MKKP Ajka
önkormányzati képviselő

Komment!
Ez is érdekelhet:
Feltárta a kellemetlen helyi ügyeket, ezért bosszúból megszüntetik ajkai képviselőnk pozícióját

Sándor Balázs, ajkai önkormányzati képviselőnk lett az egyetlen valódi ellenzéki képviselő a városi testületben, így rá hárul a feladat, hogy Read more

A helyi elitnek épített lakásokat az önkormányzati cég Ajkán a fiatalok helyett

Több társasházat is épített Ajkán a Liget utcában a 100% önkormányzati tulajdonú cég, az AVÉP Kft. Ugyanez a cég értékesítette Read more

Mobilzebrával a felesleges átkelések és kerülő ellen Ajkán

Van az a szituáció Ajkán, hogy biztonságosan csak óriási kerülővel lehet belépni a városközpontból a helyi Csónakázó tó területére. Ha Read more

Izgultunk, de végül mégse vágták el a kábeleinket – III. SZAR Zene Fesztivál Ajkán

A dolog úgy kezdődött, hogy a 2019-es EP-választáson az országos átlag alatt teljesítettünk Ajkán (2,6 százalék helyett csak 2,1 százalékot Read more