A Megyeri Csárda is a NER tulajdonában

Az újpesti képviselő-testület, a kerület összefogásos vezetésének előterjesztésére, a mai napon lemondott a több száz éves történelemmel rendelkező Megyeri Csárda kapcsán fennálló elővásárlási jogáról, így pedig a NER tulajdonába fog kerülni.

Tette mindezt a mai napon, Ruff Zoltán javára, aki az Echo TV, valamint a Life TV korábbi vezetője, a NER egyik turisztikai és médiaipari csúcsbeszállítója.

Tette mindezt az előterjesztést a mai napon, pár órával az ülése előtt megküldve. A vételi ár 135 millió forint. Ennyit egyébként bőven spórolt volna az önkormányzat a mi általunk javasolt, bizottsági tagszámokat racionalizáló koncepcióval…

Várkonyi Andrea és Ruff Zoltán a Life TV-s időszakból

Hiába jött meg az ajánlat már február 14. napján, az előterjesztés a határidő dátumáig csúszott – ráadásul ma napközben kaptuk meg, utólagos megküldéssel… A mai volt egyébként az utolsó nap, amikor elővásárlási jogával élhetett volna, úgyhogy ha a testület nem is szavazta volna meg Czigler László és a városvezető frakció javaslatát a lemondásról.

Így az, hogy ezt az egyébként fontos kérdést – a Megyeri Csárda története a 18. századig nyúlik vissza – megbeszélni, megoldási alternatívát találni nem volt idő.

Az ajánlat 2025. február 14. napján érkezett az Önkormányzathoz.

Ahogyan ezt a döntést a városvezetés DK-s, Momentumos, vagy éppen volt jobbikos képviselői védték, az induri-pindurit megdöbbentett minket:

  • Déri Tibor alpolgármester elmondta, a Megyeri Csárda nem áll örökségvédelem és más védelem alatt sem;
  • Czinke Sára, a DK önkormányzati képviselője utalt rá, a Fidesz úgyis ismeri a vállalkozót, dumálják le vele hogy mi / mi ne legyen;
  • Sulykos Kristóf kérte az ellenzéki frakciókat, mutassák meg, honnan lenne erre pénz, egyébként meg biztos lehet beszélni a tulajdonossal, hogy jót építsen. De ő legalább tartózkodott. Illetve az ülés után kommentben jelezte, hogy “ő megvédte a Megyeri Csárdát”.

Hát így kerül a NER tulajdonába Újpest egyik legrégebbi épülete – a Városvezetés csendes beleegyezése mellett.

Mi a napirendről való levételt javasoltuk – ami ebben a helyzetben már nem jelentett volna megoldás.

Napirendi vita 57:00-től:

Mindezt úgy, hogy a városvezető ellenzéki koalíció által kontrollált Újpest Média egy hónappal ezelőtt még ikonikus épületként hivatkozott a Megyeri Csárdára.

Megoldás kizárólag az ingatlan megvétele lehetett volna, amit meglepő módon pont a Fidesz frakció kezdeményezett. Az ingatlan területén vendéglátó-ipari és szállás funkcióval ellátott egység is épülhet, az önkormányzatnak gyakorlatilag nem lesz beleszólása mi épül oda.

WW IMMOBILIE Zrt., vezérigazgató: Ruff Zoltán

Az elővásárlási jogról való lemondásra az MKKP (Bauer Béla és Nagy Dávid) nemet mondott, a megvásárlást célzó módosító javaslatot támogatta.

Előterjesztés:

038_KT_Et_Megyeri_csarda_10-1

Komment!
Ez is érdekelhet:
Rendkívüli testületi ülést kezdeményeztünk a Megyeri Csárda védelmében!

Minderre az Mötv. 44. § és a testület SZMSZ-e lehetőséget ad: a 21 képviselő negyede, 6 képviselő lett volna szükséges Read more

Kispest polgármestere szerint azért most vezetnék be a fizetős parkolást, mert eddig korrupciós kihívást jelentett volna

A március 26-i testületi ülés szokatlan körülmények között zajlott, hiszen a megszokott csütörtök 13 óra helyett most szerdán, 16 órakor Read more

Váratlan fordulat Zuglóban: simán átment a javaslatunk, hogy napoljuk el a döntést egy építkezésről, amivel kapcsolatban rengeteg a kérdőjel

Március 27-én ülésezett a zuglói önkormányzat képviselő-testülete. 33 napirendi pont szerepelt a meghívón, ebből kettőt (Zuglói Urbanisztikai Munkacsoport megalakulása és Read more

Olyan területre vásárol terveket több tízmillió forintért a Budavári Önkormányzat, ahová elméletileg már van három korábbi is

Március 27-én volt a Budavári Önkormányzat legutóbbi testületi ülése. Hadd kezdjem ezzel kapcsolatban egy szomorú dologgal, ami semmi jót nem Read more