Teljesen szürreális, hogy milyen úton-módon sikerült hozzáférnünk a Fóti út 141. és a környék területén lévő talajszennyezettséget elemző tényfeltárási záródokumentumhoz. A téma azért kapott nagyobb nyilvánosságot az utóbbi időben, mert a MOL ide tervezi megépíteni az Újpest 22 ezer főt befogadni képes stadionját. Mindezt 6 ingatlanra vonatkozó kormányzati kiemelés és az újpesti önkormányzat vezetésének támogatása is segíti.
Nyilván nem is nekünk adták ki, de legalább kiadták.
Ebben olyan, közérdeket NYILVÁN nem érintő sorok olvashatóak a „külső területek”, értsd a lakossági ingatlanok területére vonatkozóan, mint:
„A talajvízben kimutatott szennyezőanyagok közé tartoznak többek között klórozott alifás szénhidrogének (tetraklór-etilén, triklór-etilén, diklóretilén, szén-tetraklorid, kloroform, vinilklorid), valamint fémek és félfémek (molibdén, bór).„
vagy hogy
„A telephelyen kívüli területre kijutott szennyezett talajvíz egészségügyi kockázata meghaladja az elviselhető mértéket”,
vagy hogy
„A (…) feltüntetett eredmények alapján megállapítható, hogy a gyárterületen kívül detektált szennyezőanyag koncentrációk maximum értékeit feltételezve egy adott vízkivételi ponton, a szennyezettség jelentős humán-egészségügyi kockázatot jelent.”
vagy hogy
„A kapott eredmények tükrében a feltárt szennyezés tartós fennmaradása esetén az érintett lakóingatlanok területén teljeskörű talajvíz-használati korlátozás bevezetése szükséges (…) a locsolási és öntözési célú vízhasználat sem javasolt.”
Soha, senki nem tájékoztatta erről a lakosságot, attól függetlenül, hogy maga a tényfeltáró záródokumentáció egy cég által egy másik cégnek készült, aki a korábbi gyárterületet birtokolta.
Mind a Környezetvédelmi Hatóság, mind az Újpesti Önkormányzat rendelkezett a dokumentációban foglaltakkal, a helyieknek mégis a stadion kapcsán kellett elmenniük a falig, hogy ebből bármit lássanak.
Na de erről majd a héten, részletesen és persze szakmai szervezetet bevonva.
Viszont az út, ahogyan ehhez a többszázoldalas, a közérdekű fogalmát kimerítő dokumentumhoz hozzájutottunk, az valami csodálatos.
2025. augusztus 5. napja, közérdekű adatigénylés érkezik az önkormányzathoz a Fóti út 141. környezetvédelmi hatásvizsgálatával kapcsolatban;
2025. augusztus 22. a Jegyző illetékesség hiányában átirányítja a kérdezőt a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály Pest Vármegye Kormányhivatalához – a helyiek még aznap a PVKH-hoz fordulnak;
2025. szeptember 12., a Kormányhivatal válasza: A tényfeltárási záródokumentáció 2021-ből (merthogy ekkor derült ki, hogy a dokumentum 4 éves) Budapest IV. került Újpest Önkormányzata és az illetékes népegészségügyi hatóság részére is megküldésre került.
2025. szeptember 26., az újpesti Jegyző a PVKH válaszának tudtában végül megküldi a 2021-es záródokumentációt a kérdezőnek. Leveléből kiderül, hogy 2023 év elején újabb hatásvizsgálat indult, erről továbbra is a PVKH-t kell kérdezni.
A záródokumentációt egyelőre csak elolvasva is világos, hogy az olyan információkat tartalmaz, amit az Önkormányzat számára kötelező lett volna legalább tudatni a helyiekkel – már amennyiben az „Ember a legfontosabb érték!” meg az „Újpest Pártján!” kampány jelszavak jelentenének bármit is a helyben 6 éve kormányzó ellenzéki összefogásnak.

A 444.hu-nak küldött válaszában a mostani DK-s városvezetés már a korábbi DK-s városvezetésre tolja át a felelősséget (2019-2024 Déri Tibor polgármester, Trippon Norbert alpolgármester, 2024-től mindez fordítva van).
A lényegen az egész nem sokat változtat: Trippon Norbert akkoriban a Városüzemeltetésért (és a levendula parkok 2. születésnapjának megszervezéséért) felelős alpolgármester volt, akihez a környezetvédelem is tartozott, Déri Tibor pedig a kerületért felelős polgármester.
Mindez 2025-ben, egy elvileg demokratikus ellenzék által vezetett #NAGYONZÖLD#NAGYONVIRÁGOS kerületben.
A dolgot nem szeretnénk annyiban hagyni, a kertvárosiakkal együtt megyünk tovább.
A tényfeltáró záródokumentáció alant elérhető:

