54 lakás épül Virányosi villapark néven

Hat darab kilenc lakásos társasház épül a Virányos úton. A beruházó az OTP egyik ingatlanbefektetési alapja, épp az, ami két éve bérelt ki 30 évre egy horvát szigetet, ahol horvát lapok információja alapján tavaly a magyar miniszterelnök nyaralt.

Megkezdődött az építkezés a Virányos út melletti hatalmas, 16 202 m2-es telken, ahol összesen 54 lakás fog épülni.

 

Eladja az önkormányzat

1991-től az ingatlan a XII. kerületi Önkormányzat tulajdonában állt, rajta honvédségi épületekkel, itt volt régen a honvédség Haditechnikai Intézete, itt működött a katonaság izotóp és biológiai laborja is, amíg pár éve el nem költözött. Itt is zajlottak kétfarkú kutya nemesítési kísérletek, de sikertelenül: csak háromfarkú kutyákat sikerült kitenyészteni.


A HTI egyik fejlesztése, az RV-2 94 mm-es páncélromboló rakétavető prototípusa. Hóban jól lehet rá támaszkodni.

Az önkormányzat korábban is próbálta már értékesíteni a területet, ekkor még a szomszédos állami tulajdonú ingatlanokkal együtt, de feltehetőleg a kusza tulajdonviszonyoknak és nem kifejezetten befektető-barát szabályozásnak köszönhetően sikertelenül.

Végül 2017-ben sikerült eladnia az önkormányzatnak, ekkor került 780 millió forintért a Florion Investhez. Más érvényes ajánlat nem is érkezett, ez idő tájt a Florion székhelye a Bécsi út 25. volt, ami a Carion cégcsoport központja.

A Carion neve a Rogán Antal által kitalált és világra törvényhozott nemzeti otthonteremtési közösségekről, becenevén a lakáslottó konstrukcióról szóló cikkekből lehet ismerős az olvasónak. Ez a cég üzemeltet ugyanis egyedül ilyen lakáslottós közösségeket Magyarországon, ami nem teljesen véletlen, mert a törvényt Rogánék úgy írták meg, hogy az kb. csak a Carionra érvényes. Ezenkívül még arról is ismerős lehet a cég és annak Bécsi úti székháza, hogy egy teambuilding session alkalmával sikerült a cég üzleti tervével eltakarni az iroda földszinti ablakait, hogy ne lehessen belátni az irodába.

Forrás.

Szóltak a Központból, hogy kezd unalmas lenni az írás. Igyekszünk Hotz Antal tréfáival megmenteni.

A Florion később az MNV-s Szivek Norbertékhez került.

A Kft. elkészítette a lakópark terveit, de nem vágott bele az építkezésbe, hanem 2019-ben eladta az ingatlant a tervekkel együtt a Balansz Zártkörű Nyíltvégű Intézményi Befektetési Alapnak, ami az OTP Ingatlankezelő alapja.


A Terv

 

 

Kibéreltek 30 évre egy szigetet

A Balansz akkor került a címlapokra, mikor 2019-ben a Jutarnji List nevű horvát lap megírta: Orbán Viktor egy olyan horvát szigeten nyaralt, név szerint Smokvica Velán, amit a Balansz bérelt ki 30 évre és akkor még nem nyitották meg a nagyközönség előtt. A szigeten állandó lakosság nincs, csak nyaralók ideigleneskednek rajta, már amikor.

 

Tilos fotózni, hogy ki ne derüljön, ugyanolyan házak épülnek, mint amik szoktak

Fotózni nem egyszerű az építkezést, mert rádjön a kigyúrt biztonsági őr és elhesseget a kerítéstől. A drónt szerencsére nem lőtték le.

A tervek megbízhatóan illeszkednek a XII. kerület elmúlt években kialakuló új arculatához, a Fehér Kockaház stílushoz.

 

Források.

Szivek Norbert üzlettársai építhetnek lakóparkot a János-kórház fölött.

Haditechnikai Intézet.

Elindulhat az első lakáslottó.

Tulajdoni lap.

OTP Bank: a Balansz Alap által bérelt horvát sziget idén még nem fogadott vendégeket

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A Read more