Sir WolForest, a Farkaserdő Védőlovagja

A Farkaserdő lovagja nemzeti ünnepünk előestéjén jelent meg Újpest területén, Káposztásmegyeren a Farkaserdőre nyíló körforgalomnál. Jelenléte a korábbi, illetve jelenleg is fennálló fakivágási incidensek miatt kiváltképp indokolt.

 

… és még milyen lesz ha kizöldül minden a melegben! További képek itt

A Farkaserdő védelme már a 19-es önkormányzati választási kampányban is megjelent az ellenzék által tematizált top3 téma között

A Déri Tibor vezette ellenzék még erdővédő sétát (!!!) is tartott a kampány során, 2019. augusztusában. Nos, egy lovag ugyan nem vonz annyi nyugdíjast, mint egy összellenzék (+ Puzséristák – ez milyen már?) által szervezett demonstráció, de az alsóbb korosztályokban talán nagyobb sikert arathat.

További képek itt

Az új vezetés egyébként elérte, hogy az Íjász pálya csarnoka és parkolója (igen, ez volt a korábbi fideszes vezetés terve) végül ne az erdőben épüljön meg, hanem a villamoson túli kevésbé fás területen.

További képek itt

Az azóta eltelt időben ugyanakkor többször érkeztek hírek illegális fakivágásokról, ahol elkerülte az Önkormányzat figyelmét néhány tucat fa engedély nélküli kivágása.

Volt, amikor az immár ellenzékben ülő fidesz tagjai figyelmeztették az Dériéket, egyszer pedig lakossági bejelentés alapján szúrták ki a fakivágásokat.

A kerület két alpolgármestere (Trippon Norbert és Czigler László) a legjobb védekezés a támadás alapon kezdtek el az indulatos kommentelőknél is nagyobb lendülettel és felháborodással neki menni a fakivágást elrendelő vállalkozóknak.

További képek itt

Nem tudjuk, hogy ez információs asszimetriából, vagy az Újpesti Önkormányzat tök hülyének nézéséből fakad, de

komoly reményeket fűzünk a lovaghoz, aki a továbbiakban jó esetben elriasztja, rosszabb esetben megnevetteti a kivágott fákra gerjedő honpolgárokat.

További képek itt

Szóval kívánjuk minden helyinek, hogy legalább pár pillanat örömüket leljék a Kétfarkú helyi szervezetének művében.

A 2020 elején készült teleport kapu után ez volt a második kutyapártos akció a kerületben – felkészülnek a további ronda kigőzölgők!

Ha érdekelnek hasonló tartalmak, facebook oldalunkon rájuk fogsz bukkanni…

… ha jelentkeznél helyben aktivistának, azt pedig ezen az e-mail címen teheted meg: mkkpeszakpest@gmail.com!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kedves IX. kerületi Földlakók! Az Erő Sötét Oldala settenkedik mifelénk

Fokozott elővigyázatossággal mozogjatok és mindig legyen nálatok zseblámpa!!!! Darth Vader a Lenhossék utca - Üllői út sarkán, a Ludovika felirattal Read more

A turul-g egy mára már röpképtelen madár

Nekimentek a G-Turul szobornak a Ferenc téren. Úgy látszik, tényleg mindenki tudja, hogy nemzeti színekbe öltözve lopják szét ezt az Read more

Nincs Karácsony Kevin nélkül Kőszegen

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában lévő Gyöngyös utca 1. szám alatt található hajdani vízimalom épülete kitartóan romlik és üresen Read more

Hogyan került Magyar Gábor a kukába?

A Blaha Lujza téren nem sok minden nézett ki jól pár éve, talán csak amit kifestettünk, ahová növényeket ültettünk, meg Read more