2021-ben ezeket csináltuk Zuglóban

2021-ben sem tétlenkedtünk a zuglói önkormányzatban, a teljesség igénye nélkül ezek voltak azok az ügyek melyekkel foglalkoztunk, volt ahol sikereket könyvelhettünk el és volt olyan is, hogy “kapufát lőttünk”.

Sajnos a parkolási gondokra kifejlesztett nanonizátorból nem rendelt tőlünk az önkormányzat, pedig a tesztek nagyon bíztatóak voltak. A képen Tóth Csaba és Horváth Csaba teszteli a berendezést, háttérben Victora Zsolt képviselőnk a tűzoltóság szakértőjének magyarázza az eszköz hatékonyságát.

Írás, kép, videó – Victora Zsolt – 2022.01.15

2021-ben, a képviselői munkáról, a kerületet érintő tevékenységünkről több mint 24 alkalommal készítettünk videó-beszámolót, a Képviselő-testületi ülésekre 9 alkalommal nyújtottunk be előterjesztéseket, az üléseken 33 alkalommal szólaltunk fel, a hozzászólásokat, hála az önkormányzati tv egyszerűen kereshető felületének itt tudod megnézni. Sok esetben a “Városközpont” beruházások kapcsán kértünk szót, de olyan is volt ahol a politikai cicaharcokat állítottuk le mert a beszólogatós adok-kapok az érdemi munka rovására ment. Bringatárolókat tetettünk zuglói közintézmények elé, betongyár ellenes, villamossín zöldítős előterjesztéseinket, alkotmányjogi panasz előterjesztéseünket meg is szavazta a testület és a zuglói médiacéget is átvilágítottuk. Sűrű év volt 2021, íme a részletek:

ZUGLÓI VÁROSKÖZPONT BERUHÁZÁSOK

Tudta, hogy a Bayer Construct magáncég a XIV. kerület szívében, a zuglói építési szabályzatot felrúgva, külön kormányrendelettel felvértezve, kétszer akkora, funkció megkötések nélküli épületeket építhet amit csak akar? Tudta, hogy a kormányhívatal szerint még hatástanulmány és lakossági konzultáció sem kell a beruházás megvalósításához?

A beruházás kiemelt státuszt kapott, a külön kormányrendelettel bebiztosítva azt építhet a magánbefektető a zuglóiak megkérdezése nélkül, a helyi építési szabályokat semmibe véve, amit és amekkorát csak akar. Noormális??

Mi folyik itt Zuglóban?!

Rövid előzmény: A hatalmas telket 2006-ban adta el az önkormányzat egy befektetői csoportnak, hogy majd pláza épül. A vevő első dolga volt ledózerolni a tanuszodát, a sportpályákat, majd 10 évre rá a telket eladta egy másik cégnek.

2018-ban a Karácsony Gergely vezette testület a polgármester javaslatára elengedte a kötbért, lakásépítési lehetőséget is adott a cégnek és beleegyezett a tulajcserébe is, mindezt 150 millióért cserébe (utánajártunk, az összeg 2021 júliusában landolt az önkormányzat számláján). Erről a “csomagról” egy rendkívüli-testületi ülésen döntöttek, ahol a képviselők nagy része nem is volt jelen. Többek közt az ott született “kompromisszumos megoldásként” javasolt testületi döntés következményeinek vagyunk mindannyian áldozatai. Ezt a szerintünk kifejezetten előnytelen szerződést megszavazó képviselők közül vannak olyanok, akik jelenleg is a Képviselő-testület tagjai. Az ülésről készült, a polgármester érveléséről készült felvételt érdemes megnézni.

Többen jelezték, hogy ez a fajta”kompromisszumos megoldási javaslat” felveti a hűtlen kezelés gyanúját. Meg fogjuk vizsgálni és ha kell jogi lépéseket teszünk. A 2018-as ülés anyagait itt találod, érdekesség, hogy az ügy anyagai, az előterjesztés is egy speciális kódra van átnevezve, ami nem könnyíti meg a dokumentumok beazonosítását. Ez a gyakorlat a mai napig érvényben van, jó lenne a jövőben ezen változtatni, hogy kereshető, átlátható legyen a testületi döntések anyagai. Rajta leszünk.

2021 szeptemberében derült ki, hogy a “városközponttal” kapcsolatban, sem a polgármester, sem a kommunikációért felelős cég nem közölte senkivel, (a képviselőkkel sem), hogy már javában folynak a tárgyalások a júliusi 436/2021 kormányrendelettel megtámogatott Bayer Construct nevű magáncéggel. Ezt a Zugló jövőjével kapcsolatos meghatározó hírt először az Egressy-Angol utcai telekeladások elleni lakossági fórumon hoztuk fel, majd a testület előtt is felszólaltunk. Volt olyan képviselő is, aki az ülésen hallott először erről a rendeletről.

Minden képzeletet felülmúl az a kizárólag erre a telekre született kormányrendelet. Zugló ezen a ponton teljesen elvesztette az önrendelkezési jogát és ezt mi nem hagyhattuk szó nélkül.

Novemberben egy rendkívüli-testületi ülésen a Bayer “városközpont” prezentációjának bemutatása után a magáncég képviselőinek is elmondtuk a beruházásról a véleményünket.

Először legyen választás, aztán metró és utána mindenki boldogságára az itt élőkkel közösen tervezzünk városközpontot.

A Bayer Construct bármit és bármekkorát építhet Zuglóban

2019-ben a telek kiemelt beruházási státuszt kapott, közben régészeti feltárás kezdődött a területen csak, hogy bonyolódjon a helyzet. 2021 nyarán megjelent kormányhivatali határozat, azzal a tartalommal, hogy a tulaj (Bayer) a zuglói építési szabályokat, lakossági véleményeket figyelmen kívül hagyva, környezeti hatástanulmány nélkül “bármilyen méretű” és funkcióval rendelkező épületet, épületeket húzhat fel a Zugló szívében található 6,5 hektáros telken. Korlátlan beépíthetőség, 18 helyett 35 méteres épületmagasság is megengedett, ami teljesen szembe megy a zuglói építési szabályzattal és mindennel. A cégcsoportról és a tulajdonosról itt olvashatsz részletesen.

A legjobb az lenne, ha az önkormányzat visszavásárolná a telket, újra felépítené az egykori környezetet, lenne rá igény

Alkotmányjogi panaszkodás és polgármesteri paráztatás

Szerencsére odáig “fajult a helyzet”, hogy decemberben a kiemelt státusz és a vele járó kiváltságok eltörlése miatt alkotmányjogi panasz és a Dürer Park, Bayer városközpont telkeire vonatkozóan építési, változtatási tilalmi rendeletalkotási előterjesztéseink kerültek a Képviselő-testület elé.

Sajnos az ülésen elkaszálta a testület a Bayer és a Dürer telkekre vonatkozó változtatási és építési tilalmi rendelet előterjesztéseinket, mondván komoly jogi és anyagi következményei lehetnek a rendeletek megalkotásának. Különös, hogy sem a jegyző, sem a főépítész hivatalos írásos véleményében nem jelezte, hogy milyen alapon és mennyivel, milyen jogcímen tudnák a zuglói önkormányzatot beperelni, ha az egy ilyen rendeletet alkot. Horváth Csaba polgármester félelmeit nem is tudta pontosan előadni de a testületnek elég volt ez a paráztatás. Utána fogunk járni, jogászokkal konzultálunk majd és ha tisztáztuk a para okát, az év elején újra benyújtjuk. Bízunk benne ha nem megalapozottak vagy csak kis kockázatot rejtenek a polgármester félelmei, akkor meg fogja majd szavazni a testület. Ez az utolsó hivatalos, törvényes lehetősége Zuglónak, a zuglóiaknak, hogy kiálljon az önrendelkezése mellett, egyúttal tiltakozzon az alapvető emberi jogokat is felülbíráló, “kiemelt”, korlátok nélküli zuglói magánberuházás ellen.

Ritka az ilyen szavazási eredmény, 2 igen. 0 nem és 19 tartózkodás! Egyedi eset a brazil futball válogatott mezére emlékeztető színeket látni a kijelzőn. Szabó Rebeka alpolgármesterasszony is jelen volt de ezek szerint ő nem is szavazott a gigaberuházás elleni építési tilalmi rendeletet megalkotásának döntésénél.

Alkotmányjogi panasz előterjesztésünket végül visszavontuk mert ugyanezt a DK is előterjesztette, sanszos, hogy mi beadványunkat azért nem támogatták mert a miénkben szerepelt egy sajtóanyag is melyet az elfogadás után le kellett volna közölni a zuglói médiában. Sebaj, a lényeg, hogy a kiemelt beruházási státusz ellen a Zuglói önkormányzat benyújtja az alkotmányjogi panaszt!

BREAKING NEWS: Nem meglepő, inkább megdöbbentő, hogy a testületi ülést követően, december 21-én újabb kormányrendelet született (735/2021) miszerint a telekalakítási jogkört (feladat, hatáskör) elvonták az önkormányzatoktól, így a jövőben nem a zuglói emberek, a testület, az önkormányzat dönt ezen tilalmi rendeletek alkotásáról, hanem az Állami Főépítészi Iroda. Sok értelme volt ennek a paráztatásnak…- Már többen jelezték, hogy olyan érzésük van mintha a polgármester nem a zuglóiak, hanem inkább a beruházók embere lenne. Ezt az észrevételt sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudjuk, minden esetre különös ez az egész. Azóta kiderült, hogy az alkotmányjogi panaszt kiegészítették, így a változtatási jogkörelvonást is vizsgálni fogja az alkotmánybíróság.

Sokaknak szembetúnő, hogy a polgármester sok esetben úgy viselkedik, mintha nem is a zuglóiak megbízott vezetője lenne hanem a Bayer Construct “neres” cég egyik lobbistája.

Zuglói (önkormányzati) városközpont: Egyre homályosabb a kép

A terv az, hogy az sztk-piac-önkormányzati hivatal a jelenlegi Bosnyák téri piac területén kapjon helyet.

Mindenkinek van egy álma

Elérkeztünk a zuglóiak életét a jövőben a legnagyobb mértékben befolyásoló beruházáshoz. Horváth Csaba polgármester álma, hogy a Bosnyák téri piac helyén épüljön meg egy sztk-hivatal-piac épületegyüttes, ami alapból jó ötletnek is tűnhet, de a kérdés nem ilyen egyszerű.

Szeptemberben értesültünk erről a tervről, ami már első hallásra is bonyolultnak tűnt. A megvalósítás érdekében a polgármester 10-15 milliárd hitelt szeretne felvenni, eladna egy pár értékesebb ingatlant is, ráadásul a Bayer építené a mélygarázst, ennek a részleteiről mind a mai napig keveset tudunk. Korábban elvi támogatásunkat adtuk a polgármesternek, hogy dolgozza ki “álma” pénzügyi és egyéb részleteit, a felmerülő kérdésekre adjon választ de azóta ez nem, vagy csak kis részben történt meg. A koncepciótervet itt nézheted meg.

Túl gyors tempóban szerette volna Horváth Csaba polgármester a Képviselő-testületet szavazásra bírni az ügyben, de a beruházás nagyon sok kérdést vetett fel, így december elején a testület nem is tárgyalta meg a részletes tervezés közel 400 milliós közbeszerzés kiírását. A napirendről az ülés napján került le az előterjesztés. A telek és a piac épülete jelenleg a főváros tulajdonában van, a Bayer építené a mélygarázst, a zuglói önkormányzat hitelt venne fel, de nem tudni mennyit és azt sem tudni, hogy milyen igényfelmérés készült egy ilyen léptékű fejlesztés előtt. Teljes káosz.

A két különálló de mégis részben közös zuglói beruházással kapcsolatban 14 kérdést fogalmaztunk meg amit elküldtünk a hivatalnak, polgármesternek. Ha kíváncsi vagy a válaszokra is, katt az alábbi képre!

Szerintünk ki kell kérni a lakosság városközponttal kapcsolatos véleményét, elképzeléseit egy kerületi konzultáció keretében, küldeni minden zuglóinak egy tájékoztatót és egy kérdőívet korrekt objektív leírással, kérdésekkel.

Jó kérdések és rossz válaszok, kevés infó

Az ma már nem elég, hogy azt mondja valaki, hogy kell egy ilyen összevont piac-sztk-hivatal központ és azt mindenki benyeli, megszavazza. Érdekesség, hogy a szokásos évi közmeghallgatáson a városközpontról nem is lehetett kérdezni, ami a megjelenő civil lakosságot is nagy mértékben elbizonytalanította a beruházás szükségszerűségét illetően.

A piac területe jelenleg nem is a zuglói önkormányzat tulajdona, hogyan kötnénk szerződést a Bayerrel, hogy megépítse nekünk a mélygarázst, ha nem is miénk a telek?! Persze, bármikor megszavazhatja a Főváros, mint rendeletet a kormány, hogy ezt átadja Zuglónak de ez még nem történt meg. Az első kovid karantén idején a vészhelyzeti tájékoztatót (tartalmilag mi készítettük el mert senki nem csinálta a hivatalban sem a ZIM-ben) is el tudta küldeni a hivatal az összes zuglói lakosnak kb. három hét alatt. Álláspontunk szerint az önkormányzati városközpontnál ne csak a polgármester határozhasson meg funkciókat, hanem lakossági igényeket is vegyen figyelembe még a koncepcióterv elkészítése előtt. Ez sajnálatos, hogy nem így történt. Posta, patika, kell nekünk oda, stb…? Ki mit gondol azok közül, akik jelenleg is használják, mit szeretnének?

A koncepciót színes újságban is bemutatták, az a hír járja, hogy a kiadványt a Bayer fizette. Utánajárunk és mindenkit értesítünk, hogy igaz-e a hír.

2022 januárban kezdeményezni fogjuk, hogy a képviselők bevonásával, közösen dolgozzunk ki egy ilyen igényfelmérő kérdőívet “Zuglói Konzultáció”-nak is hívhatjuk, amit az önkormányzat eljuttatna az összes háztartásba. Persze ezt egyszerű így bemondani, sok-sok részlet vár még kidolgozásra, de meg kell tenni egy ilyen nagy léptékű beruházás előtt, hogy bevonjuk az érintetteket, akik egyben a költségviselők is. Persze ha addig nem fullad be magától ez a projekt. Szerződés szerint az önkormányzat megbízott egy vállalkozót aki teríti a Zuglói Lapokat. Meddig tartana egy borítékot is elvinni az újság mellett? Még pénzbe sem kerülne, de legalább megtudhatná mindenki mit, kinek és mennyiből tervez, épít, költ az önkormányzat a kerület nem létező pénzéből. Az eredmény pár hét alatt megszülethet és sokkal kevesebbe is kerülne, mint egy népszavazás kiírása, lebonyolítása.

Először választás, aztán metró, majd városközpont

A beruházást a metró megépítésétől tennénk függővé, amíg nem indul el a kerületben a közlekedés fejlesztése, az összes beruházást szívünk szerint leállítanánk mert Zugló útjai a végeláthatatlan dugók miatt már most is járhatatlanok. Úgy tűnik, hogy a választások előtti ingatlanos tranzakciók virágkorát éljük. 2019-ben Karácsony Gergely a választások előtt pár nappal adta el a Bosnyák téri egykori patika-gyerekorvosi-pihenőpresszó épületegyüttest.

Most a 2022-es választások előtt pár hónappal, Horváth Csaba szeretne komoly anyagi konzekvenciákkal járó beruházásról dönteni. Véleményünk, ismerve a részleteket, hogy először legyenek választások, aztán legyen a metróról megállapodás és csak aztán legyen városközpont. Ez csupán fél év, addig legalább lesz idő tisztázni a jelenleg homályos részleteket, nem beszélve arról, hogy ellenzéki győzelem esetén (miben másban is bízhatna Zugló jelenlegi vezetése?!) sokkal kedvezőbb tárgyalási pozícióban alkudozhatnánk az akkorra már megsemmisített, kiemelő státusszal nem rendelkező magánberuházóval szemben. Az szerepelt a korábbi választási ígéretek között, hogy ellenzéki győzelem esetén ezt a “kiemelt státusz rendeletet” az elsők között törölnék.

Ameddig nem tisztázódnak a bizonytalan részletek, mi nem tudjuk támogatjuk ezt a projektet

Villamossín zöldítés a Nagy Lajos király útján- rendelet módosítás

Legyen fűvel borítva a Nagy Lajos király útján a villamospálya! Az Örs Vezér tere és az Erzsébet királyné útja közötti közel 4 kilométeres villamossín egyrészt ronda, másrészt egy igazi porgenerátor. Budapesten több kerületben vannak élő fűvel beültetett kötöttpályás megoldások, Zugló ezidáig nem szorgalmazta ezt a lehetőséget. A környéken lakók gyakran panaszkodnak az elképesztő por miatt, ezért egy “zöldítési” javaslatot fogalmaztunk meg a önkormányzat felé, amit a Képviselő-testület meg is szavazott, így ez a javaslatunk Zugló településképi rendeletébe került. A sínzöldítés egy hosszú távú projekt, megtettük az első lépéseket és reméljük, hogy az illetékesek hamar meg is valósítják. Ha szeretnél Zuglóról szép légi felvételeket, villamosokat látni, mindenképpen nézd meg az alábbi videót!

A településképi rendeletben rögzítették javaslatunkat, ha a jövőben bármikor a sínekhez nyúlnak, akkor azt úgy tehetik meg, hogy füvesíteni kell a villamospályát.

Véglegesen megakadályoztuk a zöldfelületre való parkolást az (MTK) Lantos Mihály sporttelepnél

Sok bejelentést kaptunk, hogy az MTK Lantos Mihály sporttelepe előtt csapatostul parkolnak a zöldfelületre az autók. 2021. Május 1-jén kitettünk egy molinót, hogy megakadályozzuk, a további fűre parkolást. A ZKNP felügyelőbizottsági elnökeként Victora Zsolt képviselőnk javaslatot tett, hogy az előző évi nyereség terhére csinálja meg a cég a parkolásgátlók kihelyezését. A javaslatot a felügyelő bizottság megszavazta, így az ideilenes molinó helyett fém parkolásgátlók lettek kihelyezve. Ígéretet kaptunk, hogy a Zuglói Vagyonkezelő az újra füvesítést, talajcserét is meg fogja csináltatni kora ősszel. Azóta persze kiderült, hogy nem sikerült nekik. Bosszantó, hogy a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a zuglói polgárőrség, a parkolási cég, a rendőrség eljárhasson az ilyen esetekben. Talán januártól változik a rendelet, reméljük a legjobbakat.

Sajnos nem büntethetik a zuglói hatóságok a zölkdterületi parkolást, így mehanikus akadályt építettünk a parkoló autók ellen. Nézd meg hogyan kalapál egy képviselő!

Előterjesztettük, a képviselők megszavazták, így már nem épülhet több betongyár Zuglóban!

Nagyon sok időt töltöttünk Zuglói betongyárak megszüntetésével, a hivatallal történő levelezéssel, betonkeverő autók lekövetésével, tanulmányt készítésével, videók, híranyagok gyártásával. Rendkívül hasznos de unalmas volt ez a pörgés.

Még 2020-ban a semmiből egy gigabetongyár nőtt ki a földből a Csömöri-Rákospatak utca kereszteződésében, azzal az indokkal, hogy az új “Városközponthoz” gyártják a betont. Természetesen ez nettó hazugság volt mivel egy kapavágás nem történt területen. Aztán lelepleztük, hogy a Zuglóban gyártott betont egy XIII. kerületi építkezéshez hordják, ami viszont már tilos, így a kormányhivatal nem adott az ideiglenes betongyárnak működési engedélyt.

Végül tehát közös erővel de sikerült bezáratni az ideiglenes betongyárat de 2021 áprilisában, az önkormányzat egy korábban értékesített telkén a betongyártáshoz kapcsolódó gyártó eszközökre lettek ismét figyelmesek az Öv utcában lakók. Amint megtudtuk, a száműzött cég itt próbált felépíteni egy vadiúj betongyárat, 100-méterre egy már régóta működő betonüzem tőszomszédságában. A zuglói Öv utcai betongyár építés indokolatlanságáról, környezeti hatásairól feljegyzést készíttettünk, melyet minden képviselőnek és a hivatalnak, a sajtónak is megküldtünk. Mindent elmondanak a számok: Zugló 10 km-es körzetében 9 db, 20 km-en belül 31 db (!) működő betongyár található.

A felháborodott “civil” lakosság segítségével sikerült megakadályozni a kerületben gombamód szaporodó betongyárak építését. Zugló legyen tényleg zöld!

Figyelemfelkeltő akcióink és az általunk indított petíció, valamint a XVI. kerületi lakosok és a zuglóiak nyomására végül nem épült meg a betongyár és az a pletyka járja, hogy már nem is fog. Testületi ülésen is felhívtuk a képviselők figyelmét egy tiltó rendelet megalkotására. Előterjesztést készítettünk, hogy ne lehessen több betongyárat telepíteni Zugló területén, a Képviselő-testület megszavazta az előterjesztésünket, így a helyi építési szabályzatba foglalták ezt a “betongyárak elleni” rendeletet.

Egressy-Angol utcai telekeladások megakadályozása – a civil hangok hallatása, óriásplakát, együttműködés

Augusztusban elsőként számoltunk be a hatalmas telek eladás előkészületeiről, de szerencsére a jelentős média nyilvánosság és lakossági tiltakozás miatt a szeptember 2-i képviselő testületi ülésre már be sem került az az előterjesztés miszerint Zugló egyik legértékesebb telkét eladná a zuglói önkormányzat.

A nyár közepén, a Képviselő-testület helyett a gazdasági bizottság döntött volna a telekeladásról de többek közt a nagy média nyomás hatására végül lekerült a napirendről az előterjesztés. Valószínűleg Horváth Csaba polgármester is belátta, nem érdemes piaci ár alatt, ráadásul az általa meghirdetett zuglói zöld programmal, és saját korábbi kijelentésével ellentétesen cselekedni, miszerint zugló megtelt, egy Tiborc Istvánhoz köthető cégnek eladni egy ilyen telket, pláne a környéken élők megkérdezése, hatástanulmányok nélkül, hogy az majd egy 288 lakásos lakóparkot húzzon fel rá.

Lelkes zuglóiak, akik korábban aláírásgyűjtést is szerveztek az eladás ellen, támogatásunkkal óriásplakátot helyeztek el a telken, melyen köszönetnyilvánításukat fejezték ki, hogy levették a napirendről a telekeladást. Az önkormányzat vagyonkezelője nem várt sokáig a válasszal, az óriásplakátot és a tartó vasszerkezetet is egy-két napra rá elbontotta. Nem cicóztak. A telekeladással kapcsolatban ezek után a Civil Zugló egyesület és a környéken lakók lakossági fórumot is szerveztek, (mi adtuk a hangosítást), ahol a polgármester is megtapasztalhatta, hogy milyen nagy arányban ellenzik a lakók a további beépítéseket.

Abban maradtak a felek, hogy rövid időn belül, többek közt közlekedési hatástanulmányt készíttet a polgármester. Ez később meg is történt, de amikor a tanulmány eredményeit ismertették a publikummal derült ki, hogy nem volt teljesen átfogó az a tanulmány, így ismételten nagy csalódás érte a képviselőket és a lakosokat is. Nincs lefutva ez a meccs sem, bár a befektető decemberben engedményeket tett, így már csak 198 db lakást szeretne megépíteni a 290 helyett. A helyieknek, akik azóta ZöldZugKör néven egyesületet is alapítottak, ez sem jelent megoldást, a területre a környéken lakók parkot, zöldfelületet szeretnének, amivel mi is egyetértünk.

Egy év csúszással de kezdeményezésünkre 25 zuglói közintézmény elé kerültek ki kerékpártárolók

Ha egy év csúszással is de végre megvalósult! 25 zuglói közintézménynél várja új bringatároló a bringásokat!

Sokan kerestek meg minket azzal, hogy nem tudják megfelelő módon tárolni a kerületben lévő intézmények (iskolák, óvodák, rendelők) előtt a kerékpárjukat ezért még 2020 februárjában a testület elé terjesztettük, hogy mérje fel az önkormányzat, hogy hol nincs kerékpár tároló, ha van az megfelelő-e, illetve bővítse a meglévő kerékpártárolók számát, mert hát minek beszélünk Zöld Zuglóról, ha nem támogatjuk a kerületi kerékpár közlekedést?

Az előterjesztésünket megszavazta a képviselő-testület, a megvalósítás határideje 2020. augusztus 31. volt. Persze nem készültek el időben a tárolók. Ezután irgalmatlan levelezésbe, “lobbizásba” és hangoskodásba fogtunk, hogy megvalósuljon ez az egyszerűnek mondható kerületi fejlesztés. A sok huzavona után büszkén jelentjük be, hogy a zuglói vagyonkezelőnek idén nyárra sikerült 25 zuglói közintézmény elé kihelyezni bringatárolókat. Sajnos nem az eredeti “kétfarkús” designt valósították meg de most szemet hunyunk e felett.

A zuglói médiacég (ZIM) átvilágítása, vizsgálóbizottság létrehozásának előterjesztése

Júliusban kiadtuk a Zuglói Információs és Médiacsoport Kft. egyévnyi működését elemző munkánk összefoglalóját, amelyben többek között szó esik hiányzó és különös tanácsadói szerződésekről, kiegyensúlyozatlan politikai megjelenésről, átláthatatlan működésről.

Szeptemberben előterjesztéssel is éltünk, hogy jöjjön létre egy vizsgálóbizottság a feltárt problémák rendezésére de végül is Horváth Csaba polgármester ‘kérésére” nem szavazta azt meg a testület, helyette a ZIM igazgatójának kell 2022 februárig egy jelentést írni arról, hogy milyen intézkedési tervet készítettek a fentebb megállapított visszásságok orvoslására. A polgármester a testületi ülésen, sértő módon, az előterjesztői hozzászólásunkat megszakítva, a szót elvéve, próbálta magyarázni a magyarázhatatlant. Az átvilágítás anyagait a képre kattintva ismerheted meg.

Nem szerették volna ha egy munkacsoport vizsgálná a médiacég működését, így leszavazták az előterjesztésünket

A módosítót ugyan elfogadta a testület, de szerintünk ez így csak mellébeszélés, majd hallani fogunk a vizsgált cég vezetőjétől egy pár perces tájékoztatót, melynek semmi következménye nem lesz. A Zuglói Lapok, a zuglo.hu önkormányzati oldal, a Zugló facebook oldala és a polgármester kommunikációjáért felelős cég (ZIM) azóta is sokszor egyoldalú politikai tartalommal közöl híreket a kerület lakosainak évi 220 millió forintért. A tanulmány egy év működését vizsgálta, (szerződések, megbízások, megjelenések, nagyon sok munka volt vele), érdemes átnézni, hogyan és mire megy el ez a rengeteg pénz. Ennek a meccsnek még nincs vége, 2022 februárban újra a testület elé kerül a ZIM ügye.

Rákos-patak revitalizációja 470 millióért, sok a megválaszolatlan kérdés

A 470 milliós Rákos-patak revitalizációja projekt sajnos nem készült el időre, a patakpartot használók megkérdezése nélkül, gyanús körülmények között folytak a munkálatok, erről készítettünk interjút egy felháborodott zuglói lakossal, aki már a képviselő-testület előtt is felszólalt az átláthatatlan beruházás miatt. Kassai György zuglói nyugdíjas nehezményezte, hogy nem kérdezték meg, hogy mit szeretnének azok, akik használják a patakpartot és persze a környéken lakókat sem. Kérdéseit a hivatalnak és a képviselőknek is elküldte. Véleménye szerint a közbeszerzési kiírással sincs minden rendben. Túl sok a bizonytalanság, a homályos részlet a beruházással kapcsolatban. Hogyan lehet az, hogy egy olyan cég nyerte el a tendert, aki főleg gombatermesztésből él és a tavalyi árbevétele alig haladta meg a 200 millió forintot? A beruházást azóta befejezték. A területet azóta már nagy csinnadrattával már át is adták.

Tavaszi-őszi kerületi városfelújítós hétvégék

A kovid járvány nem igazán kedvezett a kerületi akciók szervezésében de azért tavasszal a Népstadion metró megállónál festettünk több alkalommal négy színt, szeptemberben az Örsön folytattuk és a Tisza István téren helyeztünk ki egy újabb csikkszavazót, plakáttal, Az Emma utcai óvoda előtt pedig egy rakéta-ugróiskolát is felfestettünk a gyerekeknek és a vagány felnőttek örömére.

Egyéb fontos történések, mi volt még?

Használjuk fel a termálvizet fűtésre a Füredi útilakótelepen és tennénk a levegő szennyezés csökkentéséért, valamint mérsékelnénk 50 ezer zuglói rezsijét. A megvalósíthatóságról a szakemberrel beszélgettünk.

Zuglóban a föld alatt óriási termálvíz mennyiség található. A termálvizet a lakótelepek fűtésére is lehetne használni, ahogy azt már teszik is egy kisebb lakópark vagy akár a Széchenyi fürdő, a Paskál és a BVSC esetében is. A Füredi lakótelepen 12.000 lakásban lehetne sokkal olcsóbb a fűtésszámla, nem beszélve arról, hogy a Széchenyi fürdőt is fel lehetne építeni a magas házak tövében, persze ingyenessé téve azt a környéken lakóknak. 2021. februárban megkerestünk egy ebben a témában járatos szakértőt és azt próbáltuk megtudni, hogy mennyibe kerülne ez az egész és egyáltalán lehetséges-e a kivitelezés.

A kérdésekre kapott válaszokon mi is meglepődtünk, ezek szerint semmi sem lehetetlen.

Zebra-para Zuglóban: A rengeteg utánajárás meghozta a gyümölcsét

A két éve tartó törekvésünknek, a sok telefonálás, e-mail megírásának, figyelemfelhívó videóinknak is köszönhetően, 2021 márciusában Zuglóban három veszélyes kereszteződésben kerültek kialakításra zebrásított gyalogos átkelőhelyek, így már kevésbé számít extrém sportnak a gyalogos közlekedés a kerületben. Nem olyan egyszerű egy zebra telepítése, pláne, hogy nem is a zuglói önkormányzat hatásköre de két éve tartó zebrásítási akciónk újabb sikert könyvelhet el.

A Kékmikró csodálatos esete Zuglóval

Az Amerikai út végén az aluljáróban található élelmiszer adok-kapok doboz a Kékmikró, már 3 éve várja az adni és kapni szándékozó embereket. Köszönjük és gratulálunk is egyben mindenkinek, aki igénybe veszi! Talán 2021-ben a legtöbbet a Kékmikró változásairól posztoltunk az mkkp Zugló facebook oldalán. A kerületben az Erzsébet királyné úton is van egy hasonló doboz, jó lenne a kerületben még több ilyen kezdeményezés is mert a rászoruló emberek száma nem csökken.

Összegzés:

A zuglói Képviselő-testületben eltöltött második évben azt tapasztaltuk, hogy néha már komolyan is vesznek minket, ebben szerepet játszik az is, hogy számos esetben mi hívtuk fel a figyelmet olyan abnormális dolgokra melyek igencsak csípték a zuglói emberek szemét. Ilyen volt az Egressy-Angol utcai telek eladása vagy a kiemelt Bayer beruházás nagy dobra verése, a zuglói médiacég homályos működésének vizsgálata vagy akár a zöldreparkolás megakadályozása. Zuglóban a testületben egyszemélyes politikai erőként sokkal nehezebb dolgunk van, mint a frakciókban tevékenykedő politikusoknak de nem panaszkodunk, idén már sokkal több rendelet, tervezet előkészítésébe vontak be minket mint tavaly.

Az egyik nagy eredmény, melynek nagyon örülünk hogy idén tovább bővült az aktív, civil, zuglói lakosokból álló, a környezetébe beleszólni kívánó emberek csoportja, (pl. ZöldZugKör), akik hallatják a hangjukat és nem törődnek bele, hogy a fejük felett döntsenek az életüket a jövőben nagy mértékben befolyásoló zuglóiberuházásokról. Eddig is és a jövőben is támogatni fogjuk az ilyen “civil” törekvéseket. Azt szeretnénk, hogy többé ne a politikusok és befektetők játékszerének tekintsék a kerületet. Látjuk, hogy mivé lett a “zöld Zugló, Pest Rózsadombja”, ahogy korábban a XIV. kerületről beszéltek. Az elmúlt 20 évben megtapasztalhattuk, hogy polgármesterek, képviselők jöttek, mentek, gigalakóparkok épültek, közlekedési káosz lett a kerület útjain, bezárnak rendelőket, a kerület vagyonával nem igazán jól sáfárkodtak Zugló képviselői.

2022-ben is ezt a folyamatot szeretnénk megakadályozni, alternatívákat, megoldási javaslatokat ajánlani és a Képviselő-testület elé vinni előterjesztéseket, a korrekt, egy átláthatóbb önkormányzati működést segíteni. Pont amit 2021-ben csináltunk, csak jobban.

Kiemelt feladatunknak érezzük továbbra is, hogy a zuglói történéseket dokumentáljuk, videókat, híranyagokat készítsünk és napi szinten számoljunk be az MKKPZugló, a Zuglóiak fóruma facebook oldalakon. Túl sok egyéb országos médiamegjelenést nem igazán kaptunk de jártunk a Zugló tv-ben, beszámolt az átlátszó.hu a zuglói médiacég gyanús működéséről, híreinket részben átvették más orgánumok is, nem panaszkodunk mert úgy látjuk, hogy az ilyen jellegű médiajelenlét bátorítja és aktivizálja a kerület lakóit. Úgy látjuk, hogy a zuglói lakosok 2021-ben, nagyobb számban és bátrabban hangoztatják véleményüket a környezetük és a helyi közügyek érdekében.

Zuglóban 2021 őszén megváltozott a politikai szekértáborok összetétele, tapasztalataink szerint Tóth Csaba előválasztási veresége jó irányba vitte a Képviselő-testület munkáját abban az értelemben, hogy az ellenzéki pártok nem szemlecsukva szavaznak meg mindent, amit az mszp frakció és Horváth Csaba polgármester előterjeszt, hanem erős jeleit látjuk annak, hogy akár szembemenve a polgármester sokszor felületes előterjesztéseivel, a kerületben élők hangját jobban meghallva szavaznak, döntenek Zuglót érintő fontos kérdésekről. Ezt tapasztaltuk többek közt a városközpont beruházásokkal kapcsolatban is. Reméljük, hogy ez a tendencia ebben az évben tovább folytatódik.

2022-től Victora Zsolt átláthatósági tanácsnoki megbízatást kapott a testülettől. Az ezzel a megbízatással járó részletek egyeztetése januárban befejeződik, mert a mai napig nem teljesen világos, hogy az évente egy A4-es lapon leírt beszámoló megírásán kívül mi is a hatásköre, feladata. A határozat szerint ” Victora Zsolt önkormányzati képviselőt 2022. január 1. napjától a közérdekű adatok közzétételéről és a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről szóló 28/2014. (XI. 18.) önkormányzati rendeletben meghatározott adatkezelők részére előírt közzétételi kötelezettségek teljesítésének felügyeletét ellátó átláthatósági tanácsnoknak megválasztja a Képviselő-testület megbízatásának időtartamára. Az szmsz szerint nem lenne több dolga de szerintünk ez rém kevés, rajtunk is múlik és azon leszünk, hogy tartalommal töltsük meg ezt a megbizatást. A zugló tv vendégeként, 2022 januárban beszélgettünk a tanácsnoki megbízatásról és a városközpont beruházásról is.

Köszönjük, hogy felhívtátok a figyelmünket a kerületben történő “anomáliákra”, a szakértőknek, építészeknek, jogászoknak, passzivistáinknak és minden kedves zuglói embernek, hogy segítették munkánkat, az oldalunk követőinek a sok lájkot, az építő kommenteket és megosztást. Öröm, hogy megkereséseitekkel nagy számban fordultatok hozzánk, nélkületek a fentebb leírt ügyek listája talán nem is létezne. 2022-ben továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy egy igazán zöld, élhető, mutyimentes, Zuglót építsünk.

Ha projektjeinkben szeretnél passzivistaként, segítőként közreműködni itt tudsz jelentkezni, zuglói ügyekben észrevételeid, kérdéseid levélben ide küldheted: victora.zsolt@zuglo.hu

Komment!
Ez is érdekelhet:
MSZP-Fidesz háttéralku, verseny nélküli közbeszerzések – Zugló félrecsúszott parkolási rendszere és a lehetséges megoldás

Az utóbbi években Zugló a parkolási botrányával kapcsolatban szerepelt a legtöbbet az országos médiában. Az ügy a 2019-es kampányban robbant Read more

Túlépítés Zuglóban: így válik lassan élhetetlenné Budapest egyik legzöldebb kerülete

Zugló mindig is Pest egyik legzöldebb kerülete volt, manapság azonban ez egyre kevésbé van így: sorra épülnek a lakóparkok és Read more

Átvilágítottuk a Zuglói önkormányzat médiacégét – Ezer sebből vérzik

Az évi 220 milliós büdzsével Horváth Csaba Budapest, XIV. kerület polgármesterének kezdeményezésére 2020-ban létrehozott zuglói médiacég a Zuglói Információs és Read more

Bringatárolókat a zuglói közintézmények elé! – Nem sikerült megoldani.

Zuglóban is gond, hogy a kerékpárosok, nem tudják megfelelő módon tárolni a kerületben lévő intézmények (iskolák, óvodák, rendelők) előtt a Read more