Cirkuszt a népnek!

A koronavírus okozta globális pandémiahelyzet nyomasztó és ingerszegény mivolta szerencsére felengedett Magyarországon is. Ahogy a fojtogató korlátozások megszűntek, úgy lélegeztek fel az emberek is, és a szabadság ízére gyorsan ráérezve érthetően megnőtt az eddig ellehetetlenített közösségi, kulturális igényük is. Szegeden is ezt az alapvető szükségletet próbálta kielégíteni a Kreatív SzemLélet Egyesület, amikor megszervezte március 27-én, vasárnap 16-18 óra között a Mátyás téren a „Cirkuszt a népnek!” nevű művészlelkületű rendezvényét. Ennek jóvoltából egy táncos-zenés és parádémutatványos program valósulhatott meg, ahol az emberek önfeledten szórakozhattak egyedül vagy akár családosan megjelenve.

A látogatók mókázó és szabadszellemű fantáziájára volt minden bízva a találkozó tevékenységét illetően, ötletként csupán az eszközök voltak hozzá adottak. Többek között megismerkedhettek a világ különböző népeinek ütőhangszereivel, ezáltal megtapasztalhatták a gyakorlatban is, hogy a örömdobolás miért része ősideje az emberi kultúránknak; zsonglőrködhettek tányérpörgetéssel, diabolókkal, vagy a bátrabbak akár buzogányokkal is (természetesen felkészült hozzáértők jelenlétében); valamint természetesen átadva magukat ennek az alkotói művész- és zeneélménynek, dalolászhattak és táncolhattak is.

A 2,5 órásra nyúló rendezvény szerencsére kellemes, napsütéses időben bontakozhatott ki, melyen összesen 150-200 ember vett részt. A mókázó tömegben érezhetően laza, vidám és örömteli hangulat volt végig tapasztalható, mindenki ki tudott lépni a szürke hétköznapok stresszes mókuskerekéből. Ez is volt a cél, tehát összességében mindenképp sikeres lett a „Cirkuszt a népnek!” tervnek a megvalósítása. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt segédkező missziója, a II. Rózsa Sándor Nép Kampánytékozló Alap ehhez anyagi segítséget nyújtott olyan új eszközök finanszírozásával, mint speciális botok, diaboló, kendők és buzogányokat

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kampányeseménynek álcázott virágültetés az állami számvevőszék szives figyelmébe

Nem, egyáltalán nem arra utalás, hogy esetleg nem feltétlen biztosan az mszp frakciótitkárát kellene megszavazni az önkormányzat köztisztaságáért és zöldfelületeiért Read more

Tudtad? Már több mint 5 éves a Buliszekér, vagyis a mobilszínpadunk, amit bárki kölcsönkérhet

Még a 2018-as Kampánypénztékozló Alapunkhoz pályázott három szervezet is egymástól függetlenül, de elég hasonló koncepcióval. Ők voltak az Oktogon közösség, Read more

Közérthető Kampányelszámolás 2022

Az analitikus számlalista mellett beszámolókkal és konkrét kategóriákkal készültünk. Mire költöttünk idén? Mennyi ment társadalmilag fontos ügyekre? Hány forintot szántunk Read more

Visszaültettük az érzékeket az Érzékek Kertjébe – Növényesítés Keszthelyen a Rózsa Sándor Kampánypénztékozló Alap támogatásával

Érzékek kertje? Az hol van? Egy-egy elmorzsolt szurokfű, vagy mentalevél halvány érzékfoszlányai őrzik talán még az egyszervolt kert emlékét, ahonnan Read more