DIY közvilágítást szereltünk fel Kazincbarcikán, hátha csinál valamit az önkormányzat

Múltkori összehangolt akciónk után újra bicikliutakra csaptunk le Kazincbarcikán. Ezúttal megpróbáltunk némi fényt vinni az éjszakába, mivel a városban a temetőnél egy jelentős szakasz teljesen kivilágítatlan, emiatt sokszor még lámpával felszerelkezve is veszélyes arra tekerni.

Erre szerettük volna felhívni a figyelmet pár biciklilámpa kihelyezésével, hátha az önkormányzat kapcsol, és a DIY-t rendes közvilágításra cseréli le.

Amíg kint voltunk, beszélgettünk az arra járókkal is, akik örültek a kezdeményezésnek. A beszélgetések során számos egyéb probléma merült még fel bicikliút, illetve egyéb témákban is. Bár mi tele vagyunk ötlettel, passzivistáink nem bírják a tempót, hiszen a sokszorosító gépünk még nem működik teljesen. Ezért november végén szeretnénk egy klubot tartani, ahova elhozhatjátok a saját ötleteiteket, vagy beszállhattok a már meglévők megvalósításába is.

Aki hazavinne pár darabot a megmaradt lámpákból, a klubon szívesen továbbadjuk őket. Ha addig is érdeklődnél a helyi tevékenységünk iránt, írj bátran üzenetet az MKKP Kazincbarcika oldalnak. Örök élet, Ingyen sör és inflációcsökkentés mindenkinek!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Harc a mókusokért: mit teszel, ha fel akarnak számolni egy ligetes részt, hogy háziorvosi rendelőt építsenek a helyére?

A miskolci Kilián-Dél városrész lakói 2019 nyarán értesültek először, hogy az akkori fideszes többségű városvezetés egy új háziorvosi rendelőt fog Read more

Az önkormányzat nem, viszont a Kutyapárt mellett már a civilek is a kazincbarcikai villanyoszlopokat javítják

Nyáron kezdődött Kazincbarcikán a villanyoszlop-öltöztető projektsorozatunk, miután észrevettük, hogy a város több pontján is meztelenkednek a közvilágítást biztosító lámpaoszlopok kábeltakarói. Read more

Kiégett és magára maradt az ózdi csillagvizsgáló – mi felújítanánk és új funkciót adnánk neki

Mint sokunk, úgy gyerekkoromban én is jártam az egykori csillagvizsgálóba iskolai foglalkozások keretein belül. Nem vagyok egyedül, akiben mai napig Read more

A lyukói zebratüntetéstől az ózdi Űrközpontig – Kedvenc Borsod megyei akcióink 2023-ból

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére idén is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more