Programom

2019 óta önálló önkormányzati képviselő vagyok a II. kerületben. Második éve a Kutyapárt újraválasztott alelnöke, első megválasztott női képviselője.

Ha a politikusok civileket szeretnének az önkormányzatokba, akkor ideje elkezdeniük egymással is civilként viselkedni.

|| Azt gondolom, ’19-ben a lendület vitt be minket az önkormányzatba

A szavazók szerették volna látni, mit is tenne egy mozgalmár kutyapártos, ha a képviselő-testület tagja lehet? Pontosan így kezdtem én is: aktív civil passzivistaként, nulla politikusi pedigrével. Amikor Kovács Gergő anno felkért, hogy induljak, azt mondta, “nem kell csinálni semmit”. Szerencsére nem lett igaza. Azóta egy teljesen új világ nyílt ki számomra, és a lakossági bejelentések felkarolásán túl több újdonságot is sikerült hoznom a kerületbe. Listás képviselőként kevés mozgástérrel, de annál kitartóbban megragadtam minden lehetőséget, hogy kis forrásból is tartalmasat alkothassunk:

Pályázatot alapítottam, állampolgári műhelyeket hoztam létre, több intézkedést átvittem a hajléktalan emberek segítéséért, kezdeményezésemmel és szervezésemmel felkarolta a kerület a helyi civil adó ügyét, a Zene Világnapján az utcazenészeket, és néhány lépést tett az átláthatóság fejlesztéséért is, pl. megszüntettük a meghívásos közbeszerzéseket. A környezetvédelemben az építésügyi és favédelmi szempontok jobb belső koordinálása és a műanyag palackozott ásványvizek beszerzésének megszüntetése is az eredményeim közé tartoznak, akárcsak a javaslatom arra, hogy a közterületen kivágott fákat rászorulók tűzifájaként hasznosítsuk.

Fő programom jelenleg a Társasház Túlélő Program, mellyel a társasházi együttélések problémáira keresünk válaszokat, egy komplex, hosszútávú elköteleződés mentén.

Mindezek mellett terepen is maradtam: rendszeresen szerveztem jótékonysági akciókat, csapatommal padokat újítottunk fel, vagy fákat locsoltunk, fatányérokat növényesítettünk, közösségi komposztálóval foglalkoztunk. Vagy épp megakadályoztuk egy platánfa kivágását egy Margit körúti irodaház építésénél, vagy jobb híján saját kezűleg leszereltük az emberellenes keresztvasakat a buszmegállókból…

A munkabírás, a kíváncsiság, a részletek szeretete és a tanulásvágy korábban is motivált, és itt bőven van mit tanulni. Nagyon megszerettem az önkormányzatiságot, minden viszontagságával együtt.

Olyan kezdeményezéseket szeretek elindítani, amik megmozgatják a közösséget. Ez az, ami leginkább motivál. Szeretem a közvetlen kapcsolatot a lakosokkal, a végére járni dolgoknak, információt nyújtani, jelen lenni. A helyi politika értelmezése is érdekel, mert szerintem az aktív állampolgársághoz a közéletet ismerni és használni érdemes a lakosoknak. Ehhez nem elrejteni, hanem megmutatni kell a pártokat is, már, aki nem szégyelli. Így valósulhat meg a civil kontroll.

A civilség az önkormányzatban nem azon múlik, hogy vannak-e benne pártok, hanem azon, hogy akik bent vannak, civilként viselkednek-e.

A politika önmagában nem rossz, vagy jó. Büszke vagyok arra, hogy civil közösségfejlesztők, közösségszervezők szakmai körei rendszeresen megtisztelnek bizalmukkal, és politikai szereplőként is van lehetőségem partnerségekben, együttműködésekben részt venni közöttük. Politikusként és civilként csak úgy tudunk értelmet adni annak, hogy “ügyek menti együttműködés“, ha közel megyünk egymáshoz, és közösen csináljuk. Számomra ezek a kapcsolódások adják azt a vágyott érdekképviseletet, ami a mostaninál egy sokkal felnőttebb politizálást jelentene. Konfliktuskerülés helyett nyílt érdekegyeztetést, elszigetelődés helyett békés nemegyetértést: a civil és politikus ökuménéjét.

A Helyi Demokrácia Műhely egyik kiválasztott önkormányzati képviselőjeként, a Civil Kollégium Alapítvány szakmai támogatottjaként vágtam bele a Társasház Túlélő Program kidolgozásába. Örömmel tölt el, hogy önkormányzati háttércsapatom civil résztvevői is megerősítettek abban, hogy fontos számukra, hogy egy párt politikusaként teljes mértékben adok a véleményükre és szakmai tanácsaikra. Mi így képzeljük el az együttműködést.

Ötleteimet láthatóan gyakorta kedvelik a helyi Vezetés berkeiben, hiszen többször mások nevével fémjelezve is viszontláthatom őket. Ez is mutatja, milyen jó hatással vagyunk egymásra, és mennyire jó az együttműködés.

2024-es újraindulásomra készülve arra törekszem, hogy már ne csak az újdonság lendülete, de a teljesítmény és a befektetett munka is számíthasson a bizalom elnyerésében. 

Ezért remélem, hogy meg tudom mutatni nektek, Önöknek, hogy mit, miért, és hogyan csinálok és csináltam eddig a II. kerület önkormányzati szereplőjeként. Milyen eredményeket értem el, és miket nem sikerült megvalósítani. Miért tartottam fontosnak, hogy továbbra is ott legyek kétkezi önkéntesként a terepen, mellette aktív szervező és koordinátor is maradjak, ne csak a szavazógomb-nyomásból álljon a képviselőségem.

Miért nem mindenáron legyőzni szeretném a jelenlegi vezetést, hanem annak a jó működését megerősíteni, befolyásolni az ügyek menetét és nem kisajátítani. 

Miben hiánypótló a kerületben az, ahogyan az esélyegyenlőségért, az átláthatóságért és a részvételiségért cselekszem.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tevékenységeim és céljaim

Bővülő összefoglaló a II. kerületi önkormányzati programomról, tevékenységeimről. Arra törekszem, hogy ezek akkor is tudjanak folytatódni, ha én már nem Read more

A II. kerület Kutyapártos listája (2024)
1. választókerület: Juhász Veronika, 2. választókerület: Rédei Kati, 3. választókerület: Érlaki Gitta, 4. választókerület: Kocsis Mátyás, 5. választókerület: Pilisi Emília, 6. választókerület: Sárfalvi Krisztina, 7. választókerület: Balogh Bulcsú, 8. választókerület: dr. Polinszky Márta, 9. választókerület: Nádai Imre, 10. választókerület: Varga Péter, 11. választókerület: Szilágyi Zsófia, 12. választókerület: Lakatos Péter, 13. választókerület: Kiss Miklós, 14. választókerület: Mató Ildikó.

Bemutatjuk a 14 Kutyapártos jelöltet a II. kerületben.

Ajánlásgyűjtés a II. kerületben 2024. április 20. és május 6. között
Pultozás. Fotó: Juhász Veronika

Naptárba rendeztük, hogy mikor és hol találkozhatsz velünk az ajánlásgyűjtés (április 20. és május 4. között) időszakában a II. kerületben. Read more

Európa kutyapártosítása elkezdődött, méghozzá fiatalokkal a II. kerületben

Alig kerültem fel a Kutyapárt EP-listájára, máris kutyapártosíthattam Európa fiataljait: február 9-én előadást és kreatív foglalkozást tartottam a pártról az Read more