Budapest XIX. kerületében, vagyis Kispesten is indulunk a 2024-es önkormányzati választáson. Listavezetőnk bemutatkozása:
Ferancz Norbert vagyok, 2001. április 3-án születtem Budapesten. Családom anyai ágon Kispestről, apai ágon Dunaharaszti és Taksony környékéről származik. Nagyapám villamosvezetőként dolgozott, valamint nyugdíjasklubot vezetett a kerületben. 2019-ben érettségiztem a IX. kerületi Puskás Tivadar Távközlési Technikumban, jelenleg egyetemre járok, emellett pedig alkalmanként ételfutárként dolgozom Kispesten és környékén.
A közéletbe aktívan a 2019-es önkormányzati választások idején kapcsolódtam be először, 2020-tól már mint passzivista veszek részt az MKKP eseményein. Ebbe beletartozott ételosztás, festés, illetve 2021 nyarán a NoFudan kampányban is részt vettem. 2022-ben az országgyűlési választáson a párt képviselőjelöltje voltam a Pest megyei 11-es választókerületben, ahol 1807 szavazattal a negyedik helyen végeztem.
2022 nyarán a hídfoglalós tüntetéseken szervezőként, a 2023. augusztus 20-án megrendezett Országváltáson intézőként tevékenykedtem. 2022 második fele óta vagyok a párt XIX. kerületi koordinátora. Azóta több figyelemfelhívó akciót tartottunk, például festettünk fekvőrendőrt a József Attila utcában, zebrákat a Szabó Ervin utcában, illetve több kifejezetten rossz állapotú útra is felhívtuk a figyelmet, aminek eredményeképp például pár nappal később egy elég ocsmány kátyút be is tömtek a Mészáros Lőrinc utcában.
Céljaim képviselőként
Beépítés leállítása, zöldterületek növelése
A kerületben egyre több helyen kezdődnek lakóparképítések, gondoljunk csak a Vak Bottyán utcai vagy a Jókai utcai építkezésre. Ezek amellett, hogy növelik a kerület zsúfoltságát – a XIX. kerületben már így is az egyik legnagyobb a népsűrűség a belvároson kívül –, csökkentik a zöldfelületek arányát. Képviselőként célom lesz, hogy a lehető legkevesebb ilyen építkezés valósulhasson meg, és a helyükön parkok, kutyafuttatók, játszóterek, közösségi kertek, illetve hasonló, a kerület lakóit szolgáló területek jöjjenek létre.
Utak és járdák állapotának javítása
Fővárosi szinten kiemelkedően rossz állapotban vannak a kerület útjai, ezt bárki megerősítheti, aki valaha járt a Wekerletelepen, vagy például a Jahn Ferenc utcában. A jelenlegi városvezetés nagyon lassan halad ezek felújításával, mire egy kátyút betömnek, három másik keletkezik. Sok helyen a járdák állapota is hasonlóan borzalmas, babakocsival vagy kerekesszékkel komoly problémát jelent közlekedni. A lekopó útburkolati jelek (különösen zebrák) szintén problémát okoznak. Képviselőként mindent meg fogok tenni azért, hogy a jövőben több pénzt fordítson az önkormányzat az útjainak, járdáinak felújítására és karbantartására.
Felelős képviselet
Az önkormányzati képviselők feladata nem merülhet ki abban, hogy havi kétszer posztolnak a Facebookra, elmennek a testületi ülésre, aztán átadnak egy zebrát. Olyan képviselőkre lenne szükség, akik nem riadnak vissza a kalapácstól és a fúrótól, ha a körzetükben kisebb probléma adódik. Képviselőként vállalom, hogy ha bizonyos problémákat az önkormányzat nem hajlandó megoldani, néhány aktív cselekvő állampolgár azonban képes lenne rá (ilyen például egy padfelújítás vagy egy szemétszedés), akkor ezeket az eseményeket meg fogom szervezni, és a két kezemmel segítek jobbá, szebbé tenni lakókörnyezetünket.
Az aránytalan kispesti választókerületekről:
Elérhetőség: ferancz.mkkp@gmail.com
Panaszt tettünk, mert a budafok-tétényi fideszes polgármester gyerekekkel kampányol, a HVB szerint minden oké
Bővebben
(no title)
Bővebben
Hogyan tudsz külföldről szavazni az európai parlamenti választáson?
Bővebben
Mit tehet egy főpolgármester Újpestért? – Vitézy Dávid Újpesten járt Nagy Dávid polgármesterjelöltnél
Bővebben
Alkotmányjogi panaszt nyújtottunk be, mert az NVB „nem vizsgálhatja”, jogsértő-e a kormány szuverenitásvédelmi konzultációja és plakátkampánya
Bővebben
Nektek, a HVG-ben megjelentekről
Bővebben
I. ÚJPESTI KÖZÖSSÉGI KÖLTSÉGVETÉS – AHOL A TE ÖTLETED IS SZÁMÍT!
Bővebben
Harc a mókusokért: mit teszel, ha fel akarnak számolni egy ligetes részt, hogy háziorvosi rendelőt építsenek a helyére?
Bővebben
Közösségi kertek Veszprémben: mi valósult meg eddig és miért kellene még több?
Bővebben
Hajléktalanhelyzet Pécsen: kreatív üldözési technikák bőven akadnak, valós megoldás annál kevésbé
Bővebben