Budai Sándor – Óbuda

Budapest III. kerületében, vagyis Óbuda-Békásmegyeren is indulunk a 2024-es önkormányzati választáson. Listavezetőnk bemutatkozása:

Budai Sándor vagyok, 1999-ben születtem, 22 éve élek Békásmegyeren. 2019-óta aktív tagja vagyok az MKKP közösségének. Jelenleg a párt webshopját működtetem, és a párt logisztikai igazgatója vagyok (vagyis én járok a postára). Közel két évig a harmadik kerületi ifjúsági önkormányzat ifjúsági polgármestere voltam.

Ebben a pozíciómban elértem, hogy módosítsák az szmsz-t, ezáltal demokratikusabbá vált a szervezet: korábban csak a kerületben tanuló diákok lehettek a részesei, azóta viszont minden fiatal, aki helyben él, valamint a felső korhatárt is kitoltuk 25 éves korig.

Ifjúsági polgármesterként a kapcsolatépítésre is nagy hangsúlyt helyeztem az önkormányzat és a helyben működő szervezetek (például a Graphisoft Park vagy a Vöröskereszt) között. Pályaorientációs és egyéb rendezvényeket szerettem volna szervezni, azonban ezek a tervek a Covid-járvány áldozatául estek.

Egy közösségi teret is létrehoztam volna fiatalok számára, konkrét koncepciót dolgoztunk ki és pályázatot is beadtunk, de rajtam kívülálló okok miatt végül ez a projekt sem tudott megvalósulni. Képviselőként újra kezdeményezni fogom, mert szerintem csak elhatározás kérdése lenne, hogy találjanak egy megfelelő épületet a kerületben, amit gazdaságosan üzemeltetni tudnak.

A helyi kutyapártos csapattal 2019 óta több akciót is szerveztem, számomra legemlékezetesebb a Flórián téri lovag felfestése volt, de ehhez hasonlóan kiemelkedő akciónk a Gőtés-tói faház felújítása is. Ezek mellett számos városszépítő és figyelemfelhívó akciót valósítottunk meg.

Főbb problémák, amelyekkel önkormányzati képviselőként foglalkozni szeretnék

  • Éjszaka, kifejezetten az éjfél körüli órákban, a Szentendrei út, a Vörösvári út és a Bécsi út környéke motorrobajtól hangos, ellehetetlenítve tízezrek pihenését. Az önkormányzat látszólag tehetetlen a gyorshajtással és az illegális versenyuéssel, pedig a nemzetközi példákat is alapul véve számos megoldása lehetne a helyzetnek, például a büntetés mértékének jövedelmi szinthez kötése.
  • A panelházak közötti zöldfelületek hasznosítása céljából pályázatot írnék ki lakossági közösségi kertekre, a helyiek bevonásával sokkal olcsóbban fenntarthatóak volnának ezek a területek. A kutyafuttatók számának bővítése is része a programomnak.
  • A helyi ingatlanberuházások nem feltétlenül a lakosok érdekeit tükrözik. Több száz lakásos lakóparkok nőttek ki a földből, de nem épül ki hozzájuk a szükséges infrastruktúra. Kezdeményezni fogom, hogy legyen kontrolláltabb a további területek értékesítése, sokkal szigorúbb feltételekkel.
  • A kerület egyes híresebb részei nagyon elhanyagoltak (K-híd, Gázgyár), ez ugyan nem önkormányzati hatáskör, de lehetne sokkal jobban hatni a tulajdonosokra, hogy kezdjenek vele valamit
  • A kerület több pontján, elsősorban Táborhegyen tragikus az utak állapota. Közösségi kátyúzásokat szerveznék a helyzet javítására, az eszközparkunk megvan hozzá, így ha az önkormányzat fedezné az anyagköltséget, egy külső kivitelező megbízásához képest jóval kevesebb pénzből kijönne a munka.
  • Meghívásos közbeszerzések visszaszorítása, hogy valódi verseny legyen – a bevételeket nagy mértékben lehetne növelni ennek köszönhetően.

Kifejezetten gyakorlott vagyok már a jelöltségben, eddig háromszor indultam választásokon, ez lesz a negyedik, de egyben a legizgalmasabb is. Olyan képviselő szeretnék lenni, aki a lakosokat a közös problémáink megoldásában partnerként kezeli. Szerepemet abban látom az önkormányzatban, hogy pártérdektől függetlenül foglalkozzak a lakosság problémáival, akár olyanokkal is, amelyek nincsenek felszínen, illetve napirenden. Ráadásul a jelenlegi képviselőkkel ellentétben én cuki vagyok, és emailekre is válaszolok (száznegyven napon belül, eskü! 😀)

Az óbudai gyorsulási versenyekről:

Elérhetőség: [email protected]

MKKP Óbuda a Facebookon

Kerületi jelöltek térképen:



Pokollá teszik az óbudaiak életét az illegális gyorsulási versenyek – az önkormányzat tehetetlen, de akkor mi lehet a megoldás?

Óbudán hosszú ideje súlyos problémát jelentenek az illegális gyorsulási versenyek. Több halálos kimenetelű, gyorshajtásból fakadó baleset is volt már, a ...
Bővebben

Felavattuk a Budai Cigányváros teret, a cigánysággal közös együttélésünk több száz éves emlékére

2021-ben fejeződött be a Romano Instituto Cigányságkutató Intézet Alapítvány kutatása, amely a cigánysággal való, immár 600 évre visszanyúló együttélésünket vizsgálta ...
Bővebben

Közel 150 ukrajnai menekült kapott tőlünk ruhákat egy nap alatt az adományaitoknak köszönhetően

Január 7-én szombaton, a pravoszláv karácsony napján ruhaosztást tartottunk a III. kerületben, Magyarországon élő ukrajnai menekültek számára. A helyszín az ...
Bővebben

Hyperloop, 30 centis K-híd, Bud Spencer parkavató – Ezt csináltuk mostanában Óbudán

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, ...
Bővebben

Nemcsak adományokkal segítünk: legalább 100 menekültet szállásoltunk el Óbudán március óta

Március elejétől közel négy hónapon át működött az MKKP Helpsátor a Nyugati téren, ahol menekültek ezreinek segítettünk adományok kiosztásával, illetve ...
Bővebben

Aknakeresés Óbudán

Nem volt olyan egyszerű megcsinálni, mint amilyennek tűnik, mert a való életben jóval dinamikusabb a játék, mint számítógépen. Minden csempe, ...
Bővebben

Kapott egy padot Óbuda, cserébe hogy olyan nagy

Na jó, igaziból Békásmegyer. Figyelem! A pad csak kampánycélokra szolgál. Amint 2024-ben megnyerjük itt is az önkormányzati választásokat, elszállítjuk innen ...
Bővebben

Gerillastrand-avató a Római-parton

Negyvenhatezer éve nem lehet legálisan fürdeni a Dunában Budapesten, ezért gerillastrandot épített és avatott a Fák a Rómain és a ...
Bővebben
Komment!