Virágzik az üzlet: még több túlárazott szerződés az óbudai önkormányzatnál, már a muskátlin is nyerészkednek

Ahogyan az előző táblás cikkben olvashattuk, kialakult a III. kerületi önkormányzat körül egy cégháló, amely kisebb-nagyobb önkormányzati megrendelésekkel gazdagodott. Ezen szereplők majdnem mindegyike az óbudai korrupciós botrányban érintett személy, akik előzetes letartóztatásba kerültek a Központi Nyomozó Főügyészség eljárása nyomán. A túlárazott táblák, amelyeket a Kórház utcában és a katonavárosi amfiteátrumnál helyeztek el, uniós pénzből készültek, a 2019-es önkormányzati választások után frissen alapított RF Production Kft kapta a megrendelést az önkormányzattól.

Az RF Production Hungary Kft tulajdonosai között van D. Róbert és F. László, akik Kiss László harmadik kerületi polgármesterhez és a kispesti szocialisták botrányaiból ismert Patek Gáborhoz köthetők. A mellékelt szerződés szerint a friss cég 2020 májusában a hagyományos muskátlivásár lebonyolításában működött közre, ekkoriban is még csak két alkalmazottal rendelkeztek a céginformációs adatok szerint. Ez egy többszörösen rugalmas vállalkozás, mert mindenféle reklámtárgyak leszállítása mellett egyedi gyártású utcabútort, de még muskátlit is forgalmaznak.

Másik cég a még gyanúsabb Atlas Hill Kft, amely a cégnyilvántartási rendszer szerint egy bizonyos üllői N. Márkhoz köthető, hasonlóan rugalmasan alkalmazkodott a piaci változásokhoz. Egy 2021-es szerződés szerint egészségügyi kiadványt gyártottak 12 millió forintért, Római-partra a nyári szezonra vonatkozó mindenféle táblát 4 millióért, de találtunk tájékoztató füzetről és UV-óráról is szerződést 5 millióért.

12 millió forintért 45 000 db kiadványt gyártottak nettó 222 Ft/db áron, iparági forrásaink szerint ugyanebben az időszakban (2021. november) a reális piaci ár nettó 95 Ft/db volt, ugyanilyen paraméterekkel rendelkező alapanyag esetén. A hagyományos önkormányzati krumplivásárt targoncák bérbeadásával segítették ki, ezek szerint volt kéznél olyan targonca, amelyet az önkormányzat jó áron bérbe tudott venni. A 2022-es országgyűlési választások lebonyolításából sem maradtak ki: 1,3 millióért egyéni védőeszközöket vettek (maszkok, kesztyűk, ilyesmi). 

Látszik, hogy ez a reklámcég is rugalmas volt. Összeszedtek 2020-ban pár száz millió forintot, akkor adták le az utolsó beszámolót, de a magyarországi tevékenységüket csak 2022 áprilisának végével szüntették be, és a céget Szlovákiában vették nyilvántartásba. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint N. Márk a céget eltüntette, a könyvelési iratokat jogszabályellenesen nem őrizte meg.

N. Márk másik cége is jól keresett az önkormányzati megbízásokból. A Magnus Ventures, reklámcégként, az RF Production Hungary Kft-hez hasonlóan szállította a muskátlikat a 2021-es muskátli akcióhoz 8 millióért. A Magnus Ventures különösen érdekes: 2010-es alapítást követően N. Márk nevére csak 2020. január 9-én került, 2020 nyaráig nulla alkalmazottjuk volt, majd az év hátralévő részét 300 millió fölötti árbevétellel zárták, 2021-ben ez a szám már 1 milliárd forint feletti volt, a 2022-es évet 2,5 milliárd forintos árbevétellel és csupán 4,5 millió forint adózott eredménnyel zárták. 2024. január 19-én a cég gazdát cserélt, és egy Hong Kong-ban élő kínai állampolgár nevére került. A 2023-as adatok még nem kerültek fel a céginformációs rendszerbe.

N. Márk tevékenysége miatt is indítottak nyomozást a III. kerületi önkormányzatnál, a Központi Nyomozó Főügyészség részben az Atlas Hill szerződéseit foglalta le, másrészt a Patek Gáborhoz köthető Key Price Kft és az önkormányzat között létrejött szerződéseket.

A 2022-es országgyűlési választások idején tartott bevásárláskor találtuk meg egy bizonyos R. M. cégét, a kényszertörlés alatt álló Yellow Stone Kft-t. Ez is egy egyfős cég, amely több beszállítói szerződést kapott az önkormányzattól: 2022-ben például ez a cég is készített egészségügyi kiadványokat és molinókat is. A molinós szerződés önmagában aggályos, hiszen egy express szállító közel féláron ad ma egy, az önkormányzat által megadott paraméterekkel rendelkező molinót, mint amennyit R. M. cégének fizettek.

A Yellow Stone Kft. egészségügyi kiadványai is durván túlárazottak voltak, azon felül, hogy a megrendelés “csak” 10000 db-ra szólt, a reális piaci ár 2022 őszén hozzávetőlegesen 110-150 Ft/db lehetett, ehhez képest R. M. nettó 428 Ft/db áron szállította a kiadványokat.

R. M. Facebook-profilja alapján ismerőse D. Róbertnek, az óbudai korrupciós botrány egyik gyanúsítottjának, illetve az egyik jelenlegi összellenzéki önkormányzati képviselőjelöltnek, és a polgármesteri kabinet több tagjának. A Yellow Stone Kft. a céginformációs rendszer tanúsága alapján 2020. szeptemberében került át D. Róberttől R.M. nevére, címváltozás miatt 2024. január 19-én történt utoljára módosítás a cégbírósági nyilvántartás szerint.

R. M. másik cége, a Green Bush Team Kft. egy főtevékenység szerint  zöldfelület-kezeléssel foglalkozó vállalkozás, egy alkalmazottal. A cég nyomdai kivitelezésekre kapott megbízást 17,6 millió forint értékben 2022-ben, tavaly 15 milliót utcabútorok felújítására és előkert kialakítására, ez év végéig 100 db vitrin üzemeltetésére pedig 9,3 milliót. Rugalmasnak kell lenni a piacon, különben hogyan szállítana egy zöldfelület-kezeléssel foglalkozó cég reklámanyagokat az önkormányzatnak? Vagy nagyon sokat ér, hogy ki kinek az ismerőse.

Ezeknek a cégeknek semmilyen elérhetősége vagy weboldala nem ismert, nehezen elképzelhető, hogy nem a személyes ismeretség révén kapott megrendeléseket R. M.

Az óbudai korrupciós botrányban az nem derült ki, hogy végül mi lett a túlárazott szerződésekből származó extraprofittal. Az Anonymus-videókban kiszivárgott felvételek szerint a pénzt P. Gábor és társai visszaosztották, azonban ezügyben még tart a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozása, még bíróság elé sem kerültek a bizonyítékok. A lefoglalt szerződéseket a harmadik kerületi önkormányzat az átláthatóság jegyében feltöltötte az obuda.hu weboldalra.

A nyilvánosságra hozott iratok között megtalálhatóak az Atlas Hill Kft, a Publimont és a Key Price Kft-vel lefolytatott levelezések, szerződések és teljesítési igazolások. Érdekes az is, hogy milyen gyakran szerepel a 2024. január 19-es dátum. Ezen a napon került át a Magnus Ventures egy kínai állampolgár nevére N. Márk nevéről, és R.M. két cégében is ekkor jegyeztek be változást. Önmagában persze ez nem gyanús és nem illegális, csak érdekes véletlenek.

A tanulság, hogy a tisztességtelenül drága szerződések is lopásnak számítanak, kevesebbet kapnak a pénzükért az óbudaiak. 

Ez a pár szerződés csak csepp a tengerben, létükről a közérdekű adatigénylés lehetősége miatt tudunk, innen is látszik, hogy az elszámoltathatóság szempontjából mennyire fontos az átláthatóság. Ha az önkormányzat korrektebb piaci áron vásárol, már több pénz marad például a közterek rendben tartására. Vélhetően sok hasonló szerződés bújik meg az önkormányzat berkein belül, ahol hasonlóan tisztességtelen haszonkulccsal számoltak a beszállítók.

Ha azt szeretnéd, hogy a harmadik kerületi önkormányzat ügyeire jobban rálássunk antikorrupciós munkánk során, támogasd a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyéni képviselőjelöltjeit június 9-én, hogy a kompenzációs listáról bejussunk a képviselő testületbe! Legyen Minden Jobb! De Most Komolyan!

Tóth Kálmán

(Kiemelt kép forrása: Dr. Kiss László polgármester Facebook-oldala)

Komment!
Ez is érdekelhet:
Megvolt az első testületi ülésünk Újpesten!

A kampányban programot írtunk, 2024. október 1. napja előtt már elértük a testületi ülések közvetítését, valamint a bizottsági helyek csökkentését Read more

Bizottsági koncepciónkat átadtuk a városvezető koalíciónak – meglátjuk mi lesz belőle…

Lezajlott a második egyeztetés a pártok között Újpesten még a 2024. október 4-i alakuló ülés előtt. A találkozón más pártok Read more

EZ A TE PÉNZED IS!

 Egy hete választották meg az új testület felállása előtt, ZÁRT ülésen, a nyilvánosságtól elzárva, akármilyen pályázat NÉLKÜL, öt évre előre Read more

MKKP Újpest hírlevél – mi történt a nyáron Újpesten?

Sziasztok! Eltelt a nyár Újpesten is és egész sokminden történt, úgyhogy röviden be is számolunk róla! Hamarosan felvesszük a mandátumot Read more