A Kék Golyó utcába születtem, és ott is nőttem fel, úgyhogy a Déli/Moszkva/BAH és környéke Bermuda-háromszög eléggé ismert számomra. Jelenleg informatikával foglalkozom és 5 gyerek felnevelésében vehettem részt.
2010-ben kerékpáros aktivistaként kezdtem a szűkebb közösségemet képviselni és a témához kapcsolódó ügyekkel foglalkozni. Röviddel ezután alapítója lettem egy rászorulóknak heti rendszerességgel ételt osztó csapatnak, ahol a mai napig aktív szerepet vállalok a jól működő egyesületben.
Mindkét civil szervezetben lehetőségem van önkormányzatokkal és más szervezetekkel együtt dolgozni, amit szívesen csinálok. Az MKKP passzivistáihoz 2016-ban, a “Tudta?” kampány idején csatlakoztam, mert nagyon kínosnak és veszélyesnek éreztem a kormánypropaganda hergelését.
Az ezt követő években először az MKKP helyi passzivista csapatát építettük fel, majd szerepet kaptam az országos szervezetben is. 2018-ban a Rózsa Sándor Nemzeti Kampánypénz Tékozló Alap pályázatainak elbírálásában és lebonyolításában, mint dementor vettem részt. 2021 óta vagyok a párt elnökségi tagja.
A XII. kerületben már 2019-ben is indultam önkormányzati képviselőjelöltként. A Covid járvány idején pedig sok száz helyi rászorulóknak segítettünk, ahol a szervezést telefonos diszpécser szerepben támogattam.
Az MKKP nem ígérget. Én sem teszem. Kerékpárosként a közterületek újraosztása, segítőként a szociális ellátórendszer elemeinek hatékony működtetése, informatikusként az információkhoz, közadatokhoz való szabad hozzáférés a legkedvesebb témák számomra.
Részletes kerületi program itt:
Kampányvideó:
Elérhetőség: burger.zoltan@mkkp.hu
MKKP XII. kerület a Facebookon
Tanszergyűjtés XII. kerület
Bővebben
Tervezett álláshirdetések a XII. kerületi önkormányzatnál
Bővebben
Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik
Bővebben
Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek
Bővebben
A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal
Bővebben
A Márvány utca utolsó zöldszigetét is beépíthetik
Bővebben
XII. kerületi jelöltek
Bővebben
Szintet lépett az önkormányzat/Fonti Krisztina/fidesz propaganda: “FONTOS, HOGY NE CSAK A MILLIÁRDOSOK KÖLTÖZHESSENEK A HEGYVIDÉKRE!” (sírva röhögős)
Bővebben
Gergely Kovacs, Candidate for Local Mayor
Bővebben
Információk a XII. kerületi előválasztásról
Bővebben