Népszavazás Paks 2-ről. Három kérdés már elment az NVB-hez

2017. április

Egyelőre úgy állunk, hogy a 7 népszavazási kérdésünkből három átment a Nemzeti Választási Bizottságon, ezeket a Nemzeti Választási Iroda elé terjesztik. Ezeket:
– Egyetért ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos állampolgári tájékoztatásról annak érdekében, hogy a Nemzeti Választási Bizottság ne minősíthesse a választópolgárok számára túl bonyolultnak az atomenergiával kapcsolatos népszavazási kérdéseket?

– Egyetért ön azzal, hogy átnevezzük Paksot, hogy azáltal a tervezett atomerőművel kapcsolatos szerződések érvényüket vesszék?

– Egyetért ön azzal, hogy Magyarországon új atomerőművi blokk csak a felcsúti Pancho Aréna 50 méteres körzetében épülhessen?

Az alábbiakat pedig alapból elutasították, mondván, hogy a kezdeményezés az országos népszavazás jpgintézményének alkotmányos céljával és rendeltetésével nyilvánvalóan ellentétes. De szerencsére ezeknél is kérhetjük, hogy döntsön az NVB, például valami olyan indokkal hogy nem ezek a kérdések összeegyeztethetetlenek a népszavazás jogintezmenyével, hanem az NVB maga, úgyhogy nem ússzák meg.

– Egyetért ön azzal, hogy Magyarországon csak megújuló energiaforrasok hasznosításával működhessen atomerőmű?

– Egyetért ön azzal, hogy az állambiztonsági szolgálatokkal együttműködő, “P”, “A”, “K” és “S” betűvel kezdődő családnévvel rendelkező hálózati személyek 6-os kartonjai nyilvánosak legyenek?

– Egyetért ön azzal, hogy ne lehessen ajtót építeni a paksi atomerőmű tervezett blokkjának épületén?

– Egyetért ön azzal, hogy az Országgyűlés Magyarországon tiltsa be a maghasadást?

Komment!
Ez is érdekelhet:
A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a Kormányhivatalhoz fordultunk

Többször jeleztük már az ajkai jegyzőnek, hogy nem kerülnek fel időben a bizottsági és testületi ülések meghívói, illetve jegyzőkönyvei a Read more

Ez sajnos nem vicc: elszabadul az önkormányzati lakbérinfláció Szegeden, a lakhatási válság közepén emel 30%-kal a városvezetés

Szeged városa, élén a „szociálisan érzékeny” városvezetéssel és polgármesterrel a helyi lakásrendelet módosítására készül. A módosítás lényege nem más, mint Read more

A Kutyapárt nyomására lesz új SZMSZ Ajkán, így már nem lesz törvénytelen az önkormányzat működése

Schwartz Béla Polgármester Úr kommentben válaszolt a korábbi felvetésünkre, miszerint törvényellenesen működik az ajkai önkormányzat az SZMSZ hiánya miatt. Röviden a Read more

A cselekvő és kritikusan gondolkodó emberek pártja

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elindul a 2026-os Országgyűlési választáson. Szeretnénk mind a 106 oevk-ban jelöltet állítani. A cél az, Read more