Eljárás indult repedés fugázásért. Igen, azért.

Kaposváron úgy tűnik, sikerült túl sokat festeni, mert hoztak egy rendeletet, ami gyanúsan ellenünk szól. Olyasmi van benne, hogy akkor is meg lehet büntetni járdafestésért az elkövetőt, ha az nem szabálysértés és nem bűncselekmény. Mintha ezt a két kategóriát nem azért találták volna ki, hogy ezek mentén lehessen megbüntetni valakit.

Szóval Kaposváron megszületett az úgymond lex Kétfarkú.

Május 1-én lép életbe, gondoltuk elmegyünk még előtte sokan festeni Kaposvárra.

Három csapat indult útnak.

 

Aztán jöttek persze a rendőrök, alapból készenlétissel és a vonatkozó jogszabályt fejből toló rendőrrel. Háromból két helyen szokásos igazoltatás, elvileg eljárás indul, festékek lefoglalva.

A lefoglalás elsőre nem sikerült, mert ottfelejtették a cuccokat. De utánunk jöttek a pizzériába.

Amíg két csapatunk lefoglalta a rendőröket, a harmadiknak sikerült illegálisan virágokat ültetnie.

Ezután egyesültek csapataink, de már nem maradt festék, mert mindent elvittek a rendőrök, úgyhogy maradt a fugázás, ami elvileg viszonylag diszkrét módja a repedések kijavításának.

Na de ez is sok volt a helyi rendőrségnek, fene se gondolta volna, de eljárás indult fugázásért is. Haha.

Megmérték a társadalomra és Kaposvár értékeire veszélyes fuga kiterjedését.

Egyelőre ennyi, gondolom, folyt. köv.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Zenélő utak

A XII. kerületben is elkészült az első zenélő út, a Magas úton végighaladva hallgathatjuk meg a teljes diszkográfiát. Ez pedig Read more

Becsüljük meg értékeinket!

Érzékenyítő, értékmegőrző, valamint értékteremtő programunk a XII. kerületi Hegyhát és Magas úton.

Pintér Sándor esete a szabad oktatással

Egy zuglói aluljáróban tette egyértelművé a kormány álláspontját az utóbbi időben főként oktatási és egészségügyi szakemberként ismert belügyminiszter. Nem sokkal Read more