Elmúltkéthét

Sziasztok, ismét eltelt 780 év, ezért jön az elmútkéthét sorozatunk.

Hajléktalan ügyben nem sikerült kitalálni semmi vicceset, csak értelmes dolgokat.

Győri hajléktalan lakópark

A kampánypénzünkből épült még tavasszal egy lakókocsis szállás egy hajléktalannak, most ezt bővítjük első körben 3 lakókocsisra – 3 személyesre. A közösségi finanszírozásból bejött rá a szükséges pénz, 1.65 millió forint, köszönjük nagyon az adományokat! Az egyik plusz lakókocsi már Győrben, és a héten visszük oda a másodikat. Az áram bekötése és a kerítés építés is folyamatban, beszámolunk majd a részletekről.

Közfodrász projekt, szabadfogas

Pár hete kitelepültünk a Blaha aluljárójába szórólapozni. Sajnos nem bírtuk ki végül és a politikai gyűlés közben szociális tevékenységeket is végeztünk.
Eszünkbe jutott például, hogy szépészeti ingyenszolgáltatni kellene a rászorulóknak. Épp ahogyan Rózsa Magdolnának is eszébe jutott, ráadásul ő ért is hozzá. Összetettük amink van.
Ő hozta a fodrászfelszerelését, mi pedig vittünk székeket, asztalokat, segédmunkás passzivistákat.

Így pénteken Rózsa Magdolna életvitelszerűen hajat vághatott közel három órán át az életvitelszerűen utcán élőknek és más rászorulóknak. Ez már lehet, hogy bűnpártolás.

Főzés

Kifőtt a babgulyás, már célba is ért. Jó volt együtt főzni az Age of Hope-pal, a Budapest Bike Maffia-val, a NoSalty.hu-val és még egy csomó jó fej emberrel. Több, mint 1000 adag étel készült, ennyivel többen laktak ma jól, mint egy átlagos téli napon. Köszönjük a szervezést, és hogy részt vehettünk!

Legyen minden jobb!

Elindult a csütörtökönként beszélgetős sorozatunk a Lámpásban. A téma az álhírek és az okos drogpolitika, bármit is jelentsen az. Várunk tehát mindenkit a Lámpásban csütörtökönként 18 órától. Mindenki azért ne jöjjön, mert nem fogunk elférni.

Nem veszélyes a társadalomra a buszmegálló építés

Valami csoda folytán megszüntették az eljárást a felcsúti buszmegálló építés ügyében, miután kiderült, hogy a buszmegálló nem veszélyes a társadalomra. Ezt mondjuk nyomozás nélkül is megmondtuk volna.

Folytattuk a buszmegálló építéseket

Hódmezővásárhelyen és Leányfaluban örültek neki. Pécsen elbontották, de visszakaptuk. Szombathelyen és Pesterzsébeten szintén tartja még magát a megálló. Az Atlantiszra küldöttekről viszont egyelőre semmi biztosat nem tudunk. (Ezekkel próbáljuk tesztelni Atlantisz létezését.)

Illetve befejeztük közben az ürömit is.

Megint elkölthetitek a pénzünket

December közepéig pályázhattok a jövő évi állami támogatásunkra.

Népfőiskola

Elindítottunk újabb 7000 tanfolyamot. Aki mostantól tanulással szeretné tölteni élete hátralevő részét, az klikkeljen a logóra!

Országjárás

Idén már “csak” Szombathelyre megyünk, oda viszont nagyon.

Észrevettük, hogy amit kifestünk, azt megcsinálják

Na de tényleg, itt tudjátok megnézni.

Most pedig következzen egy tanulságos történet arról, hogy miért felesleges engedélyt kérni, ha szeretnénk valamit csinálni.

Hungary v. Kétfarkú Kutya Párt
Folytatódott Strasbourgban a kvóta app-os per. A felvételek alapján itt valamiért nagyon komolyan vesznek minket. Eredmény egy éven belül várható.

ügyvéd urak bevetésen

Itt a Karácsony, eladó a webshop!

Komment!
Ez is érdekelhet:
HELYREIGAZÍTÁS: Újpesten 35 helyett 25 percet dolgoztak a milliókért a bizottsági tagok

A 2023. évi jegyzőkönyvek szerint a korábban becsült 35 perc évi (!!!) munka helyett idén 25 percet dolgoztak a bizottság Read more

Védett: Eladta az önkormányzat egy társasház kertjét és egy utca közepét

Csak a szokásos, szükség volt még egy lakóparkra. És ismét figyeltek arra is, hogy még pénzt se nagyon keressenek a Read more

Oktatás másképpen, a nulláról – Horn György előadása az Államalapításról!

Az igazgatás munkacsoport szervezésében több előadás is megtartásra került 2023. augusztus 20-án, az MKKP új államalapítás rendezvényén. Ezek közül a Read more

Új államalapítás / Külpolitika a NER-en túl – Káncz Csaba előadása

Az igazgatás munkacsoport szervezésében több előadás is megtartásra került 2023. augusztus 20-án, az MKKP új államalapítás rendezvényén. Ezek közül az Read more