Önkormányzati blog – XII. kerület – 1.: A kampány.

Mi is kíváncsiak vagyunk rá, milyen önkormányzati képviselőnek lenni, úgyhogy biztos ti is.

Mostantól rendszeresen beszámolunk majd róla, hogy milyen belülről egy önkormányzat. Kimicsinál, hogymicsinál, mitnemcsinál. Mit lehet elérni, mit nem lehet, ki mit lop, mit nem lop stb.

Én a XII. kerületben lettem képviselő, igazából simán – 5-6 százalékos eredmény kellett volna a bejutáshoz, erre 13,3-at kaptunk a kerületben átlagosan. Majdnem bejutott a Suzi is, 200 szavazaton múlt. Mindezt úgy, hogy itt volt az egyik legmagasabb részvétel az országban, 61 százalék körüli, lehet, elmentek a rókák is szavazni. Kevesen tudják, de egy, a 15. századból fennmaradt törvény alapján Magyarországon a rókák is szavazhatnak az önkormányzati választásokon. Öt róka szavazata ér egyet.

Én, bevallom, kevesebbre számítottam, az EP-választáson 4 körül kaptunk a kerületben. Tavaly meg hármat. Jövőre meg százat.



Gondoltuk, hogy van ez a krumpliosztás, toljuk mi is itt a xii. kerületben meg minden. Aztán meg így mutat. Nem tudom, hogy lesz ebből nyerés.

 

Persze, könnyebb volt így, hogy csak pár kerületben kellett kampányolni. Amikor ugyanis jön a választás, akkor mindig odafigyel rá mind a jobb-, mind a baloldali sajtó, hogy nehogy egy szót is írjon rólunk, és így azért elég nehéz országos kampányt csinálni, de pár helyen lehetséges.

A kampány véletlenül lett olyan, amilyen, de így, utólag, még úgy is tűnhet, mintha ki lett volna találva.

Először összefujkáltuk a farostlapokat mindenféle kutyákkal, hogy rájöjjön a nép, hogy indulunk a választáson.

Aztán jöttek az úgynevezett Vicces Plakátok.

Utána a Hülye Fejem következett, hátha hoz plusz 3 szavazatot, ha tudják, hogy itt én juthatok be a részünkről az önkormányzatba.

Ezen a ponton már elképzelhetőnek tűnt, hogy érdekli az embereket, hogy mit is akarunk, így bevetettük a 900 000 karakteres plakátokat, amikből kiderült, hogy nemcsak viccelődünk, hanem csomó-csomó értelmes dolgot is csinálunk.

Közben pedig igyekeztünk minél többet ártani a kerületnek.

Tönkretettük a padokat a Thomán István tetejénél.

Túl színes lett a Sárospatak út.

Hibrid állatok veszélyeztetik Mindszenty téren áthaladók biztonságát.

Növényes buszmegálló zavarja az utasokat a 21-es magasúti megállójába.

Ami egyben autómegosztási pont is lett.

Szóval, nem is értem, miért nem kaptunk 127 százalékot.

Komment!
Ez is érdekelhet:
A csillebérci növénytetejű buszmegállónk teljes pompájában

Annyira rossz nekik, hogy nagyon élvezik. A megállót nagyjából 3 éve építettük, azóta hozzá se nyúltunk a tetejéhez és ilyen Read more

Továbbra se éri el a kőbányai árakat a Széchenyi-hegy az önkormányzat szerint

Most épp egy Csipak Péterhez köthető cégnek adott el 325 m2 területet az ország legdrágább részén 16.2 millió forintért telekhatár Read more

Mindent megtettek, hogy jobban nézzen ki, de ettől csak még szarabb lett. A XII. kerület közbeszerzései, sokadik rész.

Több mint fél év vergődés után sikerült győztest hirdetnie az önkormányzatnak egy 3 milliárdos közbeszerzésen. Ilyen értékben hívhat le a Read more

Most épp Szivek Norbert és Komonczi Csaba járt jól egy önkormányzati ingatlannal

Újabb remek ingatlan bizniszt sikerült nyélbe ütnie a kerületnek: 100 millió forintért adott el az önkormányzat összességében 1327 m2 Rácz Read more