A Melinda út menti erdős rész vége

Miután az Önkormányzat eladta az erdőit, egy, az egykori Vizoviczki-birodalomhoz is köthető család építkezik a Melinda úton és hordják be a hegyet egy másik erdőbe, ami még az Önkormányzaté.
Újabb túl hosszú cikk.

Jajjajj, mi ez már megint?

Szirák Éva és Szirák András  15 éve vették meg első telküket a Melinda út mentén. Itt építették házukat, ahova bár ők személy szerint nincsenek bejelentve, de mai napig ők a telek tulajdonosai (tulajdoni lap) és sok Szirák név van a postaládákon.

Szirák Andrásnak jó adózóhoz híven máltai címe van.


Szirák András fotója a kilátásukról. Forrás: Szirák András/facebook

Szirák Éva hivatalosan a János Zsigmond a 34/b-ben lakik egy félkész házban, ami a szomszédok szerint évek óta így áll, néha eljönnek, nézelődnek kicsit, aztán elmennek. Nézelődni amúgy innen is van mit.

Szirákéknak megtetszhetett a házuk mellett fekvő erdős terület, így úgy döntöttek, hogy apránként felvásárolják az egész területet, kivágják az erdőt, hogy egy lakótelepen élhessenek.

A xii. kerületi önkormányzatban partnerre leltek nemes céljaik megvalósításában. Az elmúlt 10 évben a kezükre kerültek ezek a területek (várjuk az adásvételiket, hogy mennyiért), szépen vágják ki a fákat és megkezdődtek az építkezések.

Klikkelj a képre és látni fogod.

2006-ban vette meg a családi cégük a Hegyvidék Real Estate Kft. a Rácz Aladár túloldalán levő egyik telket. 2010-ben a két mellette levőt. Mind az önkormányzattól. 2012-ben jobbnak látták, ha a vicces nevű Xirax Kft. vesz itt egy telket, ami szintén családi cég, de aztán ez inkább megszünt és ment ez a telek is a Hegyvidék Real Estate-hez.


A szaggatott vonalak azok már elavult kapcsolatok, jelenleg a cég vezérigazgatója dr. Szirák Endre Ernő, tulajdonosa pedig Szirák András.


A Xirax Bt. színe az Optenben azt jelenti, hogy kényszertörléssel vagy felszámolással szűnt meg, szóval nem volt minden ok.

A Földhivatal adatai szerint épp telekalakítások és tulajdonbejegyzések zajlanak a területen, aminek sejthetően az lesz a vége, hogy az egész rész a Szirák család kezébe kerül.

Aki szeret tulajdoni lapokat nézegetni, annak itt az összes.

 

De ezt miért lehet csinálni?

Azért, mert legális. A XII. kerület nagy részén a középkorban szőlőtermesztés zajlott, illetve szántók voltak. A szőlőtermesztés, hála egy gombafajnak, a XIX. század végén behalt, ekkor kezdtek nagyobb számban villákat építeni, az egykori szőlőket meg benőtte az erdő. Viszont arra senki se gondolt, hogy visszaminősítse erdővé ezeket a területeket. Így a Svábhegyen és az Istenhegyen máig megmaradt erdőkre lakóparki sors vár, mert hivatalosan ezek nem erdők, hanem beépíthető területek. Egy magántulajdonban levő teleknél, mint például ahol a piaristák építkeznek, nehéz ma már ezzel mit kezdeni, viszont itt másról van szó. A XII. kerületi Önkormányzat megtehette volna, hogy nem adja el ezeket az ingatlanokat és akkor megmaradhattak volna erdőnek. De ez nem sikerült neki.

 

– Főnök, hova vigyük a hegyet, amit elbontunk?
– Basszátok be az erdőbe!

Ezeknek a telkeknek nincsen még normális számozásuk, úgyhogy azt kell írnom, hogy jelenleg a 9193/36-os HRSZ telken építkeznek. A növényzetből jó sok maradt.

Az elbontott hegy jellegű földet és köveket pedig behordják az út túloldalán levő erdőbe, amiből mostanra egy 150 méter hosszú, 6 méter széles és több méter magas sáv lett.

Ennek a résznek egy darabig a Hegyvidék Real Estate a tulajdonosa, de legalább a harmada az önkormányzat tulajdonában van, akit szemlátomást nagyon zavar a dolog.

 

És mindezt miből?

A Szirák családról nem sok mindent találtunk, de amit igen, az nem szép.

Jó fidesz-közeli vállalkozóhoz híven van pár dohányboltjuk a Szirák-dohány Kft. égisze alatt. A Szirák-dohány Kft.-nek 536 milliós bevétele volt 2018-ban.

Ami ennél érdekesebb, az ebben a cikkben van. Nagyon hosszú, el ne olvasd!

A linkelt cikkben Szirák Endreként szereplő úrról bátran hihetjük, hogy ugyanaz az ember, mint Szirák Endre Ernő, aki a Hegyvidék Real Estate ügyvezetője, mert a címük, a születési dátumuk és az anyjuk neve is egyezik.

Vizoviczki László mikor nyomott áron bérelt és vásárolt üzlethelyiségeket és lakásokat az V. kerületi önkormányzattól ezek egy részét az élettársa, Fekete Noémi nevén levő cégen keresztül csinálta. F. Noémi (ahogy a rendőrségi iratokban szerepel) cégét Belváros Holding Kft.-nek hívták és ennek bizony Szirák Endre egy éven keresztül az ügyvezetője volt.

Vizoviczki birodalomépítésében – a tanúvallomások szerint – sokat segített egy bizonyos Gerendás József, aki önkormányzati képviselő volt a Belvárosban a Belváros Jövőjéért Egyesület színeiben és ő volt a Rendészeti Bizottság elnöke, ami valóban fontos posztnak tűnik, ha épp 10 éjszakai szórakozóhelyet üzemeltetünk egy kerületben. Szirák Endre a Belváros Jövőjéért Egyesület jelöltje volt az önkormányzati választáson.

Szirák Endre, Melinda úti erkélyük teraszán. Forrás: Szirák Endre/facebook

 


Szirák András. Forrás: Szirák András/facebook

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Tervezett álláshirdetések a XII. kerületi önkormányzatnál

Hivatalosan októberig nem tudunk álláshirdetéseket közzétenni, de tudunk előre dolgozni. Vannak pozíciók, amiket már biztosan meg fogunk hirdetni, így várjuk Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more