Megnéztük a Hegyvidék két legrégebbi, ma is „álló” épületét

Két házról tudunk, ami fennmaradt a XVIII. századból a Hegyvidéken. Az egyik még viszonylag normális állapotú, de az is pusztul lefele. A másik már lehet, menthetetlen.

 

A második legrégebbi: Juhásznak major

Itt lakott a polgármester

A XVIII. század utolsó éveiben építette Buda akkori polgármestere, Margalits János ezt az épületet, ami ma az Árnyas út 40/b alatt található.

Ez idő tájt lett az övé a Szép Juhászné fogadó, erre reflektálva és a nemek egyenlőségét szem előtt tartva nevezte el Juhásznak majorságát. Fennmaradását nagy eséllyel annak köszönheti az épület, hogy egy középkori Pálos kolostor romjaiból építették fél méter vastag falakkal. A kommunizmus alatt Nagy Péter főállamiirodalomigazgatóatyaúristen lakott itt, aki barátjától, Kovács Margittól kapta ezt a szobrot a házára.

 

A bérlő felújítaná

Az önkormányzati tulajdonú épületben bérlők laknak, akik 30 éve szeretnék megvenni a házat, állításuk szerint ehhez joguk lenne, az Önkormányzat egy darabig hitegette is őket, hogy majd megvehetik egyszer, de egy ideje már nem tesz ilyesmit. A bérlők jelenleg perben állnak az Önkormányzattal.

Az itt lakó férfi elmondása szerint az épület beázik a tetőn keresztül, penészesek, dohosak a falak, a padló feljött, a kerítést meg leginkább úgy jellemezhetjük, hogy nincs. Tizennégyszer törtek be ide az elmúlt húsz évben. Utoljára nyolc éve végzett minimális javításokat az Önkormányzat, azóta úgy tesz, mintha nem az ő dolga lenne karbantartani a házat. A bérlők szeretnék rendbe hozni a házat, de így, hogy ők csak bérlők, nem szívesen költik rá azokat a milliókat, ami igaziból érthető, és tegyük hozzá, nem is az ő dolguk lenne.

 

A legrégebbi: a Zillich–Zerkowitz-ház

Valamikor az 1760-as évek végén épült Zillich Ferenc majorja a mai Janka út 4-es szám alatt, a telek akkoriban még jóval nagyobb volt, egész a hegygerincig nyúlt. Több fogadó, major is volt már a szomszédban, aminek egyszerű oka volt: itt vezetett a Budát Budakeszivel összekötő erdei út. Az út Budakesziről indult, feljött a hegyre, a Szent Anna-kápolna mellett elhaladva a Disznófő-forrásnál ért Zugligetbe és ment tovább a Janka út, Béla Király út, Kútvölgyi út mentén. A terület Sauwinkel (Disznózug) néven futott egészen 1844-ig, mikor Döbrentey Gáborék magyar neveket adtak a Hegyvidék tájegységeinek. A Disznózugból Zugliget lett, vele együtt tűnt el a Disznórét név. Döbrenteyék nem szerették a disznó szót.

A meredek domboldalba épült L alakú, úgymond népi barokk stílusú ház hátsó falát a földbe süllyesztették. A telek majdnem százötven éven át a Zillich család birtokában volt, 1901-ben vette meg tőlük dr. Zerkowitz Imre szintén ügyvéd. A családi hagyomány büszkén hirdette, hogy itt tartóztatták le Kossuthot, ami nem volt igaz, mert őt eggyel odébbról, az Istenszeme fogadóból vitték el, de biztos jól hangzott.

 

Betyár az úr

A neten található túrabeszámolókból látszik, hogy egy megmondhatatlan márkájú eb, bizonyos Betyár uralja a terepet: nem nagyon mert senki se elmenni a házig. Betyár valóban ijesztő, és, sajnos, gazdi nem volt, de meg volt kötve, és a két másik ott lakó igyekezett nyugtatgatni, úgyhogy nem evett meg minket.

A kutyus amúgy tényleg olyannak tűnt, mint aki szívesen elpusztítana minket.

A teljesen lepusztult, félig már összedőlt házban hajléktalanok élnek, jelenleg hárman, mert az egyikük nemrég meghalt betegségben. Ha nem viszi el a kór, lehet a ház végzett volna vele, ugyanis pár héttel halála után beomlott a tető abban a részben, ahol ő élt.

A férfi, akivel beszéltünk, azt állította, hogy ők már 20 éve itt élnek, a tulajdonost nem zavarta a dolog, a legnagyobb veszélyt az igen gyakori vaddisznócsordák jelentik rájuk, amiket Betyár néha megtámad, aztán kihozzák döntetlenre.

 

Hamarosan nem tud tovább dőlni, mert eléri a plafont a szemét

Húsz év alatt, bizony, sok szemét tud összegyűlni, ami a házban és mellette került elhelyezésre. Vannak helyiségek, amiket, úgy tűnik, leginkább a szemét tart már össze.

  

 

Helyi védettség, Natura 2000 – de minek?

A hatalmas, 52 000 m2-es terület többségi tulajdonosa a XII. kerületi önkormányzat. Az épület 2008 óta helyi védettséget élvez, és Natura 2000-es terület. A helyi védettség azt jelenti, hogy a tulajdonos köteles gondoskodni az épület állagmegóvásáról és úgynevezett jókarbantartásáról. Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 egy olyan összefüggő európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását, és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához.

Szemlátomást sokra megyünk a védettséggel, ennyi erővel lehetne hivatalosan illegális szemétlerakó hely is a terület.

Ha nincs pénz a felújításra, legalább annyit megtehetne az Önkormányzat, hogy odavisz még annyi szemetet, hogy az mindenhol a plafonig érjen, és tartsa a tetőt.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Tervezett álláshirdetések a XII. kerületi önkormányzatnál

Hivatalosan októberig nem tudunk álláshirdetéseket közzétenni, de tudunk előre dolgozni. Vannak pozíciók, amiket már biztosan meg fogunk hirdetni, így várjuk Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more