Gidófalvy Dénes (KDNP) meg azért cseszett le, mert megírtuk, idén és tavaly is rosszul töltötte ki a vagyonnyilatkozatát

A vagyonnyilatkozat azóta is helytelenül szerepel az Önkormányzat weboldalán.

Magyarországon a képviselőknek minden évben le kell adniuk a vagyonnyilatkozatukat, egy három perces melóról van szó. Bohóckodás az egész, lehetetlen ellenőrizni, hogy valósak-e a közölt adatok és ha esetleg valakiről kiderül, hogy valótlanságokat ír bele, azért se jár semmi bünti.

Épp ezért akartam megszüntetni a Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottságot, aminek én voltam az elnöke, hogy tök feleslegesen ne fizessünk ezért a munkáért embereknek.

Ezt amúgy meg is szavazta a testület, nyilván nem volt értelmes érvük a bizottság léte mellett. Sajnos félmegoldás született: a rajtam kívüli tagokat dr. Péczely Attila módosító indítványára átpakolták a Jogi Bizottságba, hogy megmaradjon a fizetésük.

Mindegy, idén tavasszal összehasonlítottuk az idei és a tavalyi vagyonnyilatkozatokat. Gidófalvy Dénes(KDNP)-nél nem akartak kijönni a számok, az látszott, hogy pár hónap alatt 5 millió forintja lett és nem látszott az a bevallott jövedelme, ami ezt indokolná.

Pokorni úr bukott 1 milliót és még mindig lóg az OTP-nek, az alpolgármester vett egy Fiat-ot, egy KDNP-s képviselőnek valahogy lett 5 millió forintja 2 hónap alatt – A XII. kerületi önkormányzati képviselők vagyonosodása

Ezt megírtuk és ezzel egy időben írtam neki egy emailt, hogy mi ez a furaság. Dénes másnap válaszolt is és kiderült, a tavalyi vagyonnyilatkozatába elfelejtette beleírni a megtakarítását, az ideibe pedig a jövedelmét. Szuper, így mát stimmeltek is a számok, beleírtuk a posztba, hogy ez történt.

Az Önkormányzat weboldalára feltöltött vagyonnyilatkozatát amúgy azóta se javította, továbbra se szerepel benne a jövedelme.

Jó hír viszont, hogy 33 százalékkal nőtt Gidófalvy Dénes hozzászólásainak a száma. Itt azt írák, eddig háromszor szólt hozzá az elmúlt öt évben a testületi üléseken, ez volt a negyedik. A kerület problémái úgy tűnik, kevéssé foglalkoztatják, mint amikor valaki megírja, hogy nem stimmel a vagyonnyilatkozata. De hát így megy ez.

 

További izgalmak a testületi ülésen:

A Jegyző marad lassan az utolsó ember a kerületben, aki nem tud róla, milyen információkat szeretnénk megkapni tőle

Meg akarja szüntetni az Önkormányzat már idén az eddig eltitkolt pályázati lehetőséget, miután megtudták a kerületiek, hogy lehet kérni pénzt az Önkormányzattól

Komment!
Ez is érdekelhet:
A csillebérci növénytetejű buszmegállónk teljes pompájában

Annyira rossz nekik, hogy nagyon élvezik. A megállót nagyjából 3 éve építettük, azóta hozzá se nyúltunk a tetejéhez és ilyen Read more

Továbbra se éri el a kőbányai árakat a Széchenyi-hegy az önkormányzat szerint

Most épp egy Csipak Péterhez köthető cégnek adott el 325 m2 területet az ország legdrágább részén 16.2 millió forintért telekhatár Read more

Mindent megtettek, hogy jobban nézzen ki, de ettől csak még szarabb lett. A XII. kerület közbeszerzései, sokadik rész.

Több mint fél év vergődés után sikerült győztest hirdetnie az önkormányzatnak egy 3 milliárdos közbeszerzésen. Ilyen értékben hívhat le a Read more

Most épp Szivek Norbert és Komonczi Csaba járt jól egy önkormányzati ingatlannal

Újabb remek ingatlan bizniszt sikerült nyélbe ütnie a kerületnek: 100 millió forintért adott el az önkormányzat összességében 1327 m2 Rácz Read more