Átlátható Fidesz a házban: hálaadás Gyurákovics Andreának

Saját társasházkezelő cégével újíttatta fel közpénzből a lakhelyét Gyurákovics Andrea fideszes ferencvárosi képviselő. Sőt: éveken át sok másik általa kezelt házat is, és gyaníthatóan a politikai befolyásával reklámozta a bizniszt. Hálát a házmesternek!

“Az önkormányzati működés javításához mindenekelőtt a törvényes működést kellene helyreállítani. Emellett az átláthatóságot” – nyilatkozta nemrég Ferencváros elmúlt egy évéről Gyurákovics Andrea önkormányzati és közös képviselő. 

Mit jelent a törvényesség és az átláthatóság helyreállítása Gyurákovics 9. kerületi pályafutása alapján? Ezt:

“Javaslom, hogy első napirendi pontként az eredeti 2019. évi lakóház-felújítási pályázatok elbírálását tárgyaljuk meg, ezért vannak itt nem kevesen, hogy ezen túl legyünk. (…) Nem vagyok hajlandó ezen az állásponton változtatni. Nekem a lakóház-felújítási pályázat sokkal fontosabb – szólalt fel Gyurákovics 2019-ben a Városfejlesztési Bizottság ülésén, bőven a Fidesz önkormányzati választási veresége előtt. 

Meg is szavazta a felújítási támogatást többek közt a Mátyás utca 9-nek, amely ház képviseletében saját cége, a SOLATI Társasházkezelő és Szolgáltató Kft. pályázott az önkormányzathoz. 

Épp a Mátyás u. 9-ben található a SOLATI Kft. székhelye. A cégjegyzék szerint ott van a bejelentett lakhelye is Gyurákovicsnak, aki a cég jelenlegi többségi tulajdonosa. Társtulajdonos egyúttal az ugyanoda bejelentett SOLATI Team Kft. ingatlankezelőben, és a földszint 3. felerészben az ő tulajdona.

Gyurákovics közös képviselő asszony, aki egyben a Ferencvárosi Úrhölgyek Polgári Egyesületének egykori elnöke és tekintélyes tagja, ekkor már sokadjára felejtette el jelezni érintettségét a bizottsági szavazások során. Nyilván a törvényesség és az átláthatóság jegyében. 

Utólag segítünk neki emlékezni.

Hálaadó táblák az úrhölgy otthonának falán 

Szórakoztató jelenet 2018-ból, ahogy a Fidesz-frakcióvezető Gyurákovics megvédi dr. Bácskai János akkori polgármestert egy felettébb veszélyes riportertől.

De tényleg kezdjük az elején.

Gyurákovics Andrea hálája hosszú ideje kíséri Bácskai urat a kerület rögös vagy inkább kátyús útjain. A közös képviselő asszony cége a 2010 és 2014 közötti Fidesz-éra alatt is sok felújítási pályázaton nyert. Ebben az időben Gyurákovics még nem volt politikus, csak egy fideszes Fradi-drukker ferencvárosi úrhölgy. 

Viszont összesen 7 millió 282 ezer forint értékben, nyolc alkalommal kaptak felújítási támogatást a cége által képviselt társasházak.

Gyurákovics Andrea 2011-ben, még civilként

Ezek közül az egyik nyertes ház 2012-ben is Gyurákovics lakhelye és cégének székhelye, a Mátyás utca 9. volt. A helyi Fidesz-rezsim közepes mértékben furcsa szokásai miatt a lakóházak a homlokzatukra szerelt táblákkal adhattak hálát az önkormányzatnak, dr. Bácskai János polgármesternek, a Városfejlesztési Bizottságnak, valamint a körzet választott képviselőjének. Ebben a sorrendben.

A Mátyás 9. utcafrontján ma is megcsodálható három ilyen tábla 2012-ből. 

Egy darab hálaadó tábla a tetőfelújítási támogatásért, egy darab a kapualj-felújításért, meg egy bónusz tábla az előző kettő alapján összesített 720 ezer forintért. Sajnáljuk, hogy az ilyen táblák végül többnyire azért belülre, a lépcsőházakba kerültek. Megfelelő támogatás-megítélési tempó mellett hálaadó táblatapétával borított street art alkotás is születhetett volna egy-egy kerületi társasházból.

Ahogy picit fentebb is látható, az 1. számú ferencvárosi választókörzet képviselője 2012-ben a szintén fideszes Kandolka László volt. Kandolka ‘14 őszén már nem indult az önkormányzati választáson, viszont hamarosan a Ferencvárosi Bérleményüzemeltetés élén landolt. 

Helyette egy friss, lendületes és hálás civil, egy sikeres fradista házmester indult Fidesz-jelöltként az egyes körzetben: Gyurákovics Andrea. 

Gyurákovics úrhölgy nyert. Minden értelemben.

2015, a közös képviselő utolsó igazán átlátható éve

Gyurákovics úrhölgy a Közös Képviselők Klubjában, ekkor már egyszerre önkormányzati és közös képviselőként

Mi is pontosan ez a sokat emlegetett felújítási pályázat, és hogyan bírálták el a 2010 és 2019 között? 

Baranyi Krisztina jelenlegi polgármestert idézzük:

“A kerület az elmúlt években átlagosan évente 160 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott nem önkormányzati tulajdonban lévő társasházaknak, pályázat útján. A társasházak közös képviseletük útján pályáztak, a nyerteseket (mely pályázókat ajánlják támogatni a döntéshozó bizottságnak) a körzetek képviselői választották ki. Azt is ők döntötték el, hogy mennyi pénzt kapjanak ezek a házak, majd ezek a javaslatok kerültek a bizottság elé, amely szavazott róluk. Szinte mindig egyhangúlag, vita nélkül.”

Gyurákovics Andrea a ‘14-es választási győzelem után a döntőbizottság, tehát a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság tagja lett. Közben folytatta munkáját társasházkezelő cégében, a SOLATI Kft-ben. A 2015-ös pályázat-elbírálásnál öt általa kezelt ház nyert, köztük ismét a lak- és székhelyként szolgáló Mátyás utca 9.

Egyesületi elnökként a Ferencvárosi Úrhölgyek egyik estjén 2015-ben,
mellette Kállay Gáborné akkori alpolgármester és dr. Bácskai János ex-polgármester

A bizottsági döntés előtt Gyurákovics jelezte érintettségét, és erről az öt felújítási támogatásról végül nem szavazott. 

Helyesen tette.  Az önkormányzati törvény 49. § (1) bekezdése és 60. §-a alapján a bizottság “döntéshozatalából kizárható az, akit vagy akinek a közeli hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. Az önkormányzati képviselő köteles bejelenteni a személyes érintettséget.”

Kár, hogy a következő négy évben – egyetlen pályázat kivételével – Gyurákovics úrhölgy nem szólt többé az érintettségéről a bizottságnak.

Jajj… Mi is majdnem elfelejtettünk szólni valamiről.

A Ferencvárosi Úrhölgyek Polgári Egyesülete évekig pályáztatás nélkül kapott évi fix 1,5 milliós támogatást az önkormányzattól. És hol található a Ferencvárosi Úrhölgyek székhelye a szervezet 2011-es bejegyzésétől kezdve? 

Természetesen a Mátyás utca 9-ben.

Törvényes működés Gyurákovics-módra, avagy a ferencvárosi Fidesz az aprópénzért is lehajol

2019-ig a következőképpen alakult a közös képviselő úrhölgy átlátható és törvényes működése a Városfejlesztési Bizottságban. 

2016: Öt, a Gyurákovics-féle SOLATI Kft. által kezelt társasház nyert összesen 2 millió 300 ezer forintot, ebből három ház ráadásul Gyurákovics választókörzetéhez tartozott. A képviselő nem jelzett érintettséget, derűsen megszavazta mind az ötöt.

2017: Kettő, a Gyurákovics-féle SOLATI Kft. által kezelt társasház nyert összesen 700 ezer forintot, mindkettő Gyurákovics választókörzetéhez tartozott. A képviselő nem jelzett érintettséget. Simán megszavazta mindkettőt.

2018: Négy, a Gyurákovics-féle SOLATI Kft. által kezelt társasház nyert összesen 3 millió 200 ezer forintot. Egy ház tartozott Gyurákovics választókörzetéhez, 300 ezret kapott. A képviselő ennél az egy háznál jelzett érintettséget. A többinél nem. Áhítatosan megszavazta a három pályázatot.

2019, az önkormányzati választás éve: Hat, a Gyurákovics-féle SOLATI Kft. által kezelt társasház nyert összesen 7 millió 657 ezer forintot. Ebből kapott 1 milliót gázhálózat-felújításra a képviselő bejelentett lakhelye, egyben cégének és egyesületének székhelye, a Mátyás utca 9. Ez az épület harmadszor nyert 2012 óta. Mellette még egy ház tartozott Gyurákovics választókörzetéhez a hatból.

“Át kell számolnom a körzetemet” – szólt a ferencvárosi úrhölgy, mielőtt megítélt magának egy csomó pénzt


Gyurákovics ekkor, 2019. június 26-án sem jelzett érintettséget. Ehelyett kijelentette: nagyon fontos neki, hogy első napirendi pontként tárgyalják a lakóház-felújításokat. 

“Mivel az enyém az 1. körzet, nekem kellene kezdenem a felsorolást (…) át kell számolnom a körzetemet. Javaslom, hogy menjünk tovább, és én a végén mondanám el” – szólalt meg újra a döntés előtt.

Bizottsági ülés közben tehát számolt, majd döntött magában arról, hogy melyik ház kapjon mennyi pénzt a választókörzetében. Felhőtlenül szavazta meg mind a hat általa kezelt társasház pályázatát. Köztük bejelentett lakhelyének és céges, valamint egyesületi székhelyének a pályázatát is. 

Aztán kifejezetten társasházkezelői és közös képviselői minőségében hálásan megköszönte Bácskai úr polgármesteri hivatalának a pályázatok dolgában végzett megfeszített munkát.

“Ami bennünket egyedivé tesz” – a képviselői marketing mély bugyra

Gyurákovics, aki 2019 őszén már csak listáról jutott be a képviselő-testületbe, ám most is a döntéshozó bizottság Fidesz által delegált tagja, fénykorában 13 millió 557 ezer forintot szavazott meg bármiféle érintettség jelzése nélkül a cége által kezelt társasházaknak.

Mivel 2015-ben még minden esetben, 2018-ban pedig jelentős szünet után csak egyszer szólt, hogy érintett bizonyos pályázatokban, jóhiszeműen feltételezhetnénk, hogy feledékenység állt a történtek mögött, nem pedig egy nagyon ócska típusú visszaélés a politikai befolyással. 

Azt is remélhetnénk, hogy Gyurákovics Andrea semmiképp sem azzal ajánlotta cégét a társasházaknak, hogy fideszes képviselőként könnyen intéz el bárkinek felújítási támogatást. Az önkormányzati törvény 32. § (3) bekezdése szerint ugyanis képviselői “minőségére saját szakmai vagy üzleti ügyében nem hivatkozhat”.

Viszont akad e téren némi ellentmondás. Gyurákovics még 2020-ban is így fogalmaz a SOLATI Kft. ajánlattételében, amit egy 9. kerületi háznak küldött: 

Ami bennünket egyedi tesz: (…)  jó kapcsolatot ápolunk az önkormányzati képviselőkkel, akikhez a házak tartoznak. Eredményesen veszünk részt a felújítási pályázatokon.

Abba, hogy Gyurákovics netán még sikerdíjat is vett volna fel a hálás lakóközösségektől az elnyert pályázati pénzek után… Abba már tényleg bele sem merünk gondolni.

Na de vissza kell akkor állítani Ferencvárosban a 2020 előtti Fidesz-korszak törvényes működését és átláthatóságát, ahogy azt Gyurákovics úrhölgy mostanság szorgalmazza?

A leírtak fényében szerintünk nem kell.

Inkább állítsunk ezeknek emléktáblákat. Oh, wait…

Komment!
Ez is érdekelhet:
K. Endre még akkor is részt vehetett a bicskei gyermekotthon Real Madriddal közös programjában, amikor már nyomoztak ellene

2011. április 1-jén neves társaság gyűlt össze a felcsúti sportkomplexumban, ahol Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc és Emilio Butragueño (a Real Read more

Összementek az ajkai képviselők ingatlanjai – Értelmetlen vagyonnyilatkozatok Ajkáról

Hiába írnak a megválasztott politikusaink évente vagyonnyilatkozatot, az esetek többségében ennek semmi értelme nincs. Egyrészt azért, mert csak egy pillanatnyi Read more

Védett: Szemelvények az erdőkertesi úthálózat problémaköréből

Erdőkertes az ország egyik legdinamikusabban gyarapodó lakosságszámú települése, Budapesttől nagyjából 20 kilométerre, a gödöllői járásban. Lakosságszáma jelenelg kevés híján 10 Read more

A Karolina hanyatlásának története: az állam előbb átvette, majd bedöntötte a mosonmagyaróvári kórházat

2012-ben az állam átvette a mosonmagyaróvári önkormányzattól a kórházat, mondván, az önkormányzat rossz gazdája volt. Az első években ez jó Read more