“A lakásmaffia jobbról előzött” a Ráth György utcában

A XII. kerületi Ráth György utca egyik társasházának 4. emeleti lakója 2021. március 22-én este felkereste egyik szomszédját – gyakorlatilag az egyetlen embert, akivel rendszeresen tartotta még a kapcsolatot -, mert mondani szeretett volna neki valamit, de ő már eléggé fáradt volt, így abban maradtak, hogy majd holnap beszélnek.

Erre a beszélgetésre már nem kerüĺhetett sor, ugyanis másnap reggel 6 órakor lángok csaptak fel a negyedik emeleti lakásból. A lakás teljesen kiégett, a bent tartózkodó idős férfi a kórházba kerülése után öt nappal meghalt.

Ez a 160 négyzetméteres lakás is komoly értéket képvisel, de a férfinak volt egy másik, ennél jóval értékesebb ingatlana is, a Határőr út 59. alatti műemlék Szentgyörgyi-villa és kertje.

A tulajdoni lapokon az látszik, hogy mindkét ingatlannak új tulajdonosa lett, épp 20 nappal a férfi halála előtt.

 

A Ráth György úti 167 négyzetméteres lakás tulajdoni lapjának széljegye

A Szentgyörgyi villa  tulajdoni lapjának széljegye

A rokonok szerint élete egyik értelme volt a Szentgyörgyi villa, így nagyon fura lenne nekik, ha önszántából megvált volna tőle, és az sem életszerű, hogy ilyen idősen eladja a lakást, ahol már régóta él, majd ott marad lakni.

Az új tulajdonos családját a tulajdoni lapok, a céginformációs adatbázis és a Facebook segítségével megtaláltuk és sem külsejük, sem életvitelük, sem az Opten adatai alapján nem látszik, hogy miből lett volna fél milliárd forintjuk erre a két ingatlanra. Az idős férfinak, aki meghalt a tűzben, csak távoli rokonai élnek már, ők sosem hallották ezeket a neveket.

A Ráth György utcai társasházban a lakók elmondása szerint, amikor a tűzeset után közvetlenül zajlott az eltakarítás, megjelent egy nem feltétlenül értelmiségi külsejű figura is, akit nem ismertek a társasház tagjai és ő több ízben is a fenti lakással kapcsolatban érdeklődött, hogy mi történt ott. A lakásban pedig folyik a munka azóta is, egyelőre a romokat szállítják el.

Az ügyben a rendőrség eljárást indított, ami látszik mindkét ingatlan tulajdoni lapján.

A rendőrök több embert kihallgattak a Határőr úti villa szomszédságában, ugyanazokat kérdezgették tőlük, mint mi, hogy volt-e mozgás mostanában a Szentgyörgyi-villánál, és az egyik lakó történteket és örökösöket firtató kérdésére válaszolva azt mondták, a lakásmaffia jobbról előzött.

A Szentgyörgyi villa

Komment!
Ez is érdekelhet:
Breaking: talált az önkormányzat még egy drágán eladható ingatlant

Jó hír a magyar családoknak: talált a XII. kerületi önkormányzat még egy eladható, értékesebb ingatlant, a Normafa úti óvoda tavaly Read more

Tiborcz-féle magántőkealap épít lakóparkot az egykori svábhegyi gyermekszanatórium Béla király úti telkén

Négy társasházból álló lakóparkot épít a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Szécsényi Bálinthoz köthető Equilor kezelésében levő Central European Ingatlanalap Read more

Így építi tele a NER lakóparkokkal a Hegyvidéket

Alapvetően nem lakásoknak szánt, nagy beépíthetőségű építési övezetekben építik tele lakóparkokkal Fidesz-közeli befektetők a XII. kerület megmaradt zöld területeit, miközben Read more

Tavaly még azt írták, már elkészültek a tervek, idén már azt, hogy ez nem is hozzájuk tartozik. A BKK csodálatos világa.

A Fogaskerekű vasút Városkút nevű megállójánál 130 év alatt nem sikerült megoldani az akadálymentesítést, a képen látható lépcsővel a gond Read more